Bizalom

Érdekes beszélgetést folytattak valamelyik tévéadón. A boncolás tárgya az, van-e értelme az interaktív műsoroknak. Hogy okos dolog-e betelefonálni a rádiónak, a tévének, a kedves vagy irritáló riporternek, Évikének, Lacikának. A vitázók némileg félvállról vették a jelenséget azzal, hogy ez nem az egész társadalom jellemzője, nincs mindenkinek telefonja, ezek az interaktívak megszállottan imádnak fecsegni. Azért nem kellene ennyire lenézni ezt. A kifejezetten politikai sóval megszórt beszélgetős műsorok kiváló látleletei a pillanatnyi történéseknek, a legjobb barométerek. A néző, a hallgató válogat, csoportocskák alakulnak azon belül is, hangadók járnak adóról adóra, és győzködik egymást meg a műsorvezetőt.
A választás harci viharzónájának elvonulta után komoly aggályok voltak, hogy a nyugdíjak szapulásán meg a gyógyszerárak emelkedésén kívül vajh miről fognak eszmét cserélni a betelefonálók. Hát van miről. Az a nyolcévnyi idegeskedés, elégedetlenkedés, tehetetlen düh és kesergés nem csitul, csak másfajta mederbe terelődik. Hiába hűtötte a sajtó a felfokozott érzelmeket, az euforikus győzelem utáni levegővétel félrement, és hirtelen mindenki úgy érezte, hogy az ő és csakis az ő szavazata segítette győzelemre a fiúkat. Tehát tartoznak neki. Ez a tetszetős, sőt öntudatos hangütés kevereg a kissé agresszív fanyalgással. Elkezdődött az új Orbán-korszak, rögtön egy rettentő árvízzel, amiben minden telefonáló szakértő, nem tudni, a sok okossággal miért is nem siettek a terepre. Aztán lassan, mint a délutáni esők, jött a csöndes morgolódás: Már egy hete van kormány, és még nem történt semmi. Megírtam Orbán Viktornak, hogy a vízszámlát kéthavonta olvassák le, de intézze el, hogy csak egyszer. Azért szavaztam Orbánra, hogy most azonnal szóljon, hogy az otthoni ápolási pénzt emeljék fel a minimálnyugdíj kétszeresére. Én becsületes keresztény vagyok, de miért fog az én szomszédom 16 százalékot adózni, amikor azelőtt 33-at adózott? Szomorú vagyok. Azért telefonálok, mert szeretném, ha szeretnénk egymást, mert borzasztó a szeretetlenség, és még csak annyit, miért akar a kormány 300 millió forintot adni a tűzijáték sérültjeinek. Elvégre aki odament, az maga tehetett róla. Szegény nyugdíjas vagyok, és meghallgattam Orbán úr 29 pontját. Őrá szavaztam, de ebben a beszédben egyetlen szó nem hangzott el atekintetben, hogy mit ígér a nyugdíjasoknak. Halló! Üdvözlöm a kedves tévénézőket, a műsorvezetőt meg a stábot! Csak annyit szeretnék mondani, hogy fogjunk össze! Jó napot kívánok, azt beszélik, hogy Orbán Viktor szólt Kósának, hogy gyengítsék le direkt neki a forintot. Halló, ez a Biszku ott flangál az utcán, és senki nem vág bele egy kést?
Tanulságos üzenetek. Amennyiben illusztrálandó, hogy az ember nem változik olyan könnyen. Nem hiszi, nem akarja elhinni, hogy neki lesz jobb, hogy miatta van a kétharmad, hogy végre van egy kormány, amelyik nem rabolni vagy zsarolni akarja, hanem a boldogulásunkat keresi. Ez azonban nélkülünk nem megy. A magyarok évtizedek óta várják, hogy a sorsuk jobbra forduljon, viszont azt hiszik, az odavezető úthoz semmi közük. A legendásan nagy türelem mellé elkelne némi mozdulási hajlandóság is. Hogy ne csak Orbán intézzen egymaga mindent.