Czeglédy Gergőt, Hagyó városházi irodájának volt vezetőjét a Főkertnél is kipattant visszaélésgyanús ügy újabb szereplőjeként mutatta be a Vasárnapi Hírek és az ATV Online is. Ezek szerint ő lehetett az a közvetítő, aki magánakcióként ötmilliós védelmi pénzt kért Kocsis László később leváltott vezérigazgatótól. Czeglédy rágalmazásnak és becsületsértésnek nevezte a leírtakat, és perek indítását ígérte. Lapunknak tegnap arról beszélt, hogy ő összeférhetetlenség miatt már távozóban volt a Főpolgármesteri Hivatalból, de határozottan emlékszik, hogy a főpolgármester által említett levél nem egykori főnökének szólt, hanem a fővárosi cégvezetőknek. – A levelet Demszky és akkori helyettesei közül Hagyó Miklós, illetve az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imre írta alá – hangsúlyozta a volt irodavezető, a Gyurcsány Ferenc MSZP-n belüli támogatójaként ismert progreszszív társaság platform aktív tagja. – A „régi elvtársak” állhatnak az engem kabátlopási ügybe keverő cikkek mögött, amelyek célja a párt óbudai és budapesti tisztújításának ellehetetlenítése – hangsúlyozta, de neveket nem mondott. A fővárosban a közműcégeknél zajló nyomozásokban szerinte nem tudják bizonyítani Hagyó bűnösségét, akire úgy emlékszik, mint aki határozottan kiállt a jogszerűség mellett. Hozzátette: 2006 decemberétől 2008 februárjáig volt a főpolgármester-helyettesi iroda „technokrata” vezetője. – Semmit nem láttam azokból a nokiás dobozokból, párizsis rudakból, amelyekről a BKV-s és más cégvezetők nyilatkoztak – mondta. Czeglédy két éve igazgatótanácsi tagja a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nek is. Bár a cégnél szintén hűtlen kezelés miatt nyomoznak, állítja: azóta nem hoztak aggályos döntéseket.
Három hónapos hosszabbítás. Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának szeptember 17-ig tartó meghosszabbítását kezdeményeztük a nyomozási bírónál – közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Cáfolják Demszky Gábort
Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester nem írt 2008 elején levelet Hagyó Miklósnak, amelyben felhívta volna helyettesének figyelmét arra, hogy nem alkalmazhat közvetítőket a fővárosi cégeknél – jelentette ki Czeglédy Gergő, az MSZP óbudai elnöke.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!