Döntött a Ház. Az Országgyűlés tegnap módosította a tavaly decemberben elfogadott 2011-es népszámlálásról szóló törvényt, amelynek értelmében rákérdeznek az egészségi állapotra, termékenységre, fogyatékosságra és vallásra is. A döntésnél figyelembe vették az államfő korábbi javaslatait. A Ház döntött a műsorterjesztés és a digitális átállás pályáztatását ellenőrző eseti bizottság létrehozásáról. A jövőben a fővárosi kerületek önkormányzatai maguk dönthetik el, hogy közterületeiken milyen műalkotásokat, emlékműveket állítanak fel. Eddig ez a jog a fővárosi önkormányzatot illette. Bár tegnap nem került a Ház elé a javaslat, a szakszervezetek jelezték, az államfőhöz fordulnak és alkotmányossági vizsgálatot kérnek, ha elfogadják a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt., amely hat helyett két hónapos felmondási időt ír elő.
Felavatták az új kormány tagjait tegnap a parlamentben, miután most interpellálhatták és kérdezhették először a képviselők a minisztereket. Vollner János (Jobbik) a belügyminisztertől érdeklődött az ügyben, szigorodnak-e a 20 ezer forint kárértéket meg nem haladó bűncselekmények szankciói. Pintér Sándor válaszul elmondta: a kormány olyan jogszabályváltozást javasol, amely lehetőséget ad arra, hogy az elkövetőt elzárással büntessék. Baracskai József (MSZP) a nyugdíjasokért aggódva szólalt fel; a kampányból már ismert módon azt emlegette, hogy a Fidesz és a KDNP az idősek kárára bevezetné az úgynevezett svéd modellt. Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter kiemelte: épp az előző kabinet vette el a 13. havi nyugdíjat, valamint akkor született az a rendelkezés is, amelynek értelmében a nyugdíj és az esetleges kereset után összevontan kell adót fizetni.
– Kisbaltával állt neki a Fidesz, hogy újraszabályozza a vagyongazdálkodás feltételeit, a jelentős változtatásoknak azonban meghatározó eleme a központosítás – vélekedett Józsa István (MSZP) az azonnali kérdések órájában. A politikus szerint különösen a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) irányított állami érdekeltségek átláthatósága csorbulhat a banktitok miatt. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter válaszul azt mondta, a sukorói botrány és a Malév viszongaranciája jellemezte az előző ciklus vagyongazdálkodási gyakorlatát. Hozzátette: az MFB-nél elkülönül majd a vagyonkezelői és banktevékenység. Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz) a vértesi erőmű tervezett bezárása kapcsán 1500 család megélhetéséért és több település távhőellátásáért szólalt fel, megjegyezve, hogy a tulajdonos MVM állítólag 120 milliárddal támogatta az erőművet az elmúlt években. Fellegi közölte, vizsgálatot indítanak a személyi és büntetőjogi felelősség megállapíthatóságáért, s keresik a megoldást. A jobbikos Z. Kárpát Dániel a multicégek kedvezményeinek felülvizsgálatát kérte, Európában ugyanis GDP-arányosan nálunk kapják a legtöbb támogatást, amíg Romániában csak a magyar támogatás negyede jár nekik.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!