Ingyenes oltás. – Újbuda önkormányzata az idén minden, 1996. január 1. és 1997. december 31. között született és állandó XI. kerületi bejelentett lakcímű lánynak térítésmentesen biztosítja a HPV elleni védőoltást. Ingyenesen oltják be a lányokat Esztergomban is, akik tavaly novemberben már megkapták az első vakcinát. Székesfehérváron a város huszonnégymillió forintos hozzájárulással több mint négyszáz tizenkét éves lánynak biztosította tavaly a méhnyakrák elleni oltást. 2009 márciusban 438 gyerek már kapott az injekcióból, ugyanis a tizenkét éves lányok szüleinek kilencven százaléka kérte a vakcinát, és az idősebb tizennyolc év alatti lányok is kaptak oltást.
Generációkkal ezelőtt, amikor a férfiak nemi szervén kakastaréj formájában megjelent a Condyloma nevű szemölcs, extremitásnak számított, sokan még dicsekedtek is a jelenséggel. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően azonban már tudjuk, hogy a nemi szemölcsöt is okozó HPV a méhnyakrák, illetve a péniszrák okozója is lehet.
– A HPV a statisztikák szerint már az első szexuális együttlét után, az esetek nyolcvan százalékában megbetegedést okozhat, kivéve akkor, ha mindkét szexuális partner szűz – mondta lapunknak Pónyai Katinka, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika (STD Centrum) helyettes vezetője. A HPV egyébként nagyon elterjedt: becslések szerint a nők legalább 80 százaléka megfertőződik vele élete során. Pónyai Katinka hangsúlyozta: a gond nem az, hogy a szervezet találkozik a vírussal, hanem, hogy az adott immunrendszer nem mindig tud megküzdeni vele. A HPV így szinte minden emberben megtalálható, de a betegeket három csoportba szokták sorolni: aki éppen nem fertőz, akik subklinikusan (tünetmentesen) hordozzák és adják tovább a vírust, továbbá vannak olyan betegek, akiknél már tünetek is jelentkeznek. A HPV-nek több mint száz alfaja ismert, és a vírus típusától függ a megbetegedés formája is. A nőgyógyászok és bőrgyógyászok leggyakrabban a vírus 6-os és 11-es változatával találkoznak, ami a Condyloma acuminatumot, magyarul hegyes függölyt (genitális szemölcsöt) okozza.
– Ez a fajta szemölcs általában a nemi szerveken jelentkezik, de a hüvelyt, méhnyakat is megfertőzheti. A probléma ezzel a vírustörzzsel kapcsolatban az, hogy ellene az óvszer sem nyújt hatékony védelmet, mert nem takarja például a herezacskót, amin ha megtalálható egy Condyloma, akkor az átadható. A szemölcs borotválkozással is tovább terjedhet, akár a végbél felé is, aminek eltávolítása nehézkes és az elszaporodó szemölcsök ha elfajulnak, akkor rosszindulatú megbetegedéseket is okozhatnak – magyarázta Pónyai Katinka. Kiemelte: gyakori tévedés a HPV-vel kapcsolatban, hogy az a vérben megtalálható. A HPV más típusai a hüvely nyálkahártyáját és a méhnyakat fertőzhetik meg, ami akár rosszindulatú daganattá is fajulhat, továbbá laphámsejtes rákot is okozhat, ami a férfiaknál péniszrák kialakulásához vezethet – fűzte hozzá az STD Centrum helyettes vezetője. A vírus az orális érintkezések miatt a gége és a hangszalagok nyálkahártyáját is megtámadhatja, és itt is okozhat rákos megbetegedéseket.
A HPV-fertőzöttek közül sokan nem is tudják, hogy betegek, hiszen a vírus nem mindig produkál tüneteket, így mire az érintett a HPV-szűrésre eljut, addigra a szervezete már le is győzheti a kórt, vagy továbbadhatja másoknak. A szűrés épp ezért mindenkinek javasott, azonban azoknak, akik gyakran váltogatják partnereiket, célszerű évente kivizsgáltatniuk magukat. A szűrést a fővárosban az STD Centrumban, de különböző nőgyógyászati rendelőkben és bőr- és nemibeteg-gondozóban is elvégzik. Azoknál a betegeknél, akik magas rizikófaktor-számú csoportba tartoznak, célszerű félévente rákszűrést is készíttetniük a HPV-szűrés mellett.
– A betegek immunrendszer-erősítő gyógyszereket szednek, majd fél év után lehet újra megismételni a tesztet. A vírus szervezetből való kiürüléséhez általában két év szükséges – mondta Pónyai Katinka. Hozzátette: HPV-fertőzés esetén is lehet gyermeket vállalni, ugyanis magát a vírust, ha az anyukának nincsenek nemi szemölcsei, akkor nem kaphatja el, ha azonban a szülés idején az édesanyának vannak condylomái, a császármetszés az ajánlott szülési mód.
A mindennapi életben a HPV-fertőzést sokan azonnal a méhnyakrákkal kapcsolják össze, azonban Pónyai Katinka szerint ez téves elképzelés. – A HPV magas rizikófaktor-számú csoportjainak hosszú távú hordozása okozhat rákot, de csak akkor, ha még egyéb káros tényezők, mint a családi hajlam vagy a dohányzás is társul a vírusfertőzéshez. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, a negatív HPV-lelet esetén is komolyan kell venni a rákszűréseket.
A HPV-fertőzés megelőzésére a legjobb tehát a védőoltás, ami ugyan nem mind a 130 vírus ellen, de a leggyakoribb négy alfaj ellen biztos védettséget nyújt, és keresztvédettség is jelentkezhet a többi HPV-variánssal szemben. Jelenleg a vakcinát minden 42 éves kor alatti nő és 17 év alatti fiú is beadathatja magának, negatív HPV-teszt után. A felnőttek három injekciót kapnak, hat hónapos szünetekkel. A vakcina ára oltásonként harmincezer forint. A HPV-fertőzés a statisztikák szerint a leggyakrabban a promiszkuálóknál, illetve azoknál fordul elő, akik fiatalon kezdtek el nemi életet élni, és olyan nők is gyakran megbetegedhetnek, akiknek párja nincs körülmetélve.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!