A kijelölt miniszterelnök, Antall József letette a telefont, és elsápadt. A vonal túlsó feléről egyértelmű üzenetet kapott: akkor állítják le a magyarországi tőkekivonást, ha az MDF összefog vagy legalábbis megegyezik az SZDSZ-szel. A feltételezés szerint a másik telefonkagylót Soros György tartotta, s ő közölte az utasításnak is beillő kívánságot az első szabadon választott kormány leendő fejével. A történet ismert volt annak idején vezető MDF-es körökben, bár valóságtartalmát senki nem erősítette meg.
Tény, hogy nyugati mérvadó körök a szabad demokratákat tekintették a demokratikus átmenet legfőbb garanciájának, ebben talán a legtöbb SZDSZ-es vezető kitűnő nyugat-európai és amerikai kapcsolata s az MDF-fel szemben külföldön folytatott szisztematikus lejárató kampánya is közrejátszott. A politikai helyzet azonban lényegesen bonyolultabb volt, még ha igaz is: Soros György valóban igyekezett döntő pozíciót szerezni a magyar gazdaságban, s az SZDSZ-t sokan szerették volna a kormányban látni.
– Erős nyomás nehezedett ránk nyugatról, hogy kormányozzunk együtt a szabad demokratákkal. Ezt a legjobb szándékkal sem lehetett volna pusztán tanácsadásnak tekinteni; egyértelműen érzékeltették: ha számítunk a jóindulatukra, az ország gazdasági konszolidálása érdekében fontos lenne, hogy együttműködjünk a liberálisokkal – idézi fel a húsz évvel ezelőtt történteket az MDF akkori alelnöke, Kulin Ferenc. – Ez azt is jelentette persze, hogy a magyar valósághoz csak gazdasági és politológiai logikával tudtak közelíteni. Semmit nem értettek és nem érzékeltek abból a történelmi gyökerű, kibékíthetetlen ellentétből, ami a szélsőballal mindig is intim viszonyt ápoló liberális értelmiség és a nemzeti-konzervatív erők között feszült.
A „tanácsokat”, amint erről más egykori MDF-vezetők beszámolnak, részben Mark Palmer, az Egyesült Államok agilis, a pártok megszervezésében is jelentős segítséget nyújtó nagykövete közvetítette. A kor tanúi azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy a körülbelül félmilliárd dolláros pénzkivonás nem feltétlenül hozható kapcsolatba a nyugati koalíciós kívánságokkal. Bod Péter Ákos, az Antall-kormány első ipari és kereskedelmi minisztere alapvetően gazdasági okokra vezeti vissza az összeomláshoz közeli pénzügyi helyzetet.
– Bulgária nem sokkal korábban jelentette be a fizetésképtelenséget, szovjet bankoknál is fizetési zavarok léptek fel, így eleve nagy volt a tőkepiacon az idegesség. A magyar gazdaságnak nem volt jó híre külföldön, ebben erősen közrejátszott, hogy 1989 októberében kiderült: hamis adatokat közöltek addig a külső államadósságról. A korábbi hitelprogramot le is állította a valutaalap, a Németh-kormány 1990 márciusában kötött új, egyéves, szigorú hitelszerződést – az új kormány kontójára. A választások nyilván új bizonytalansági tényezőt jelentettek. Elsősorban a rövid távú betéteket nem hosszabbították meg, jórészt osztrák bankok. A Magyar Nemzeti Bank tartalékai a nullához közeledtek. Később megnyíltak bizonyos források, áthidaló kölcsönt kaptunk, a külkereskedelemben pedig aktívum keletkezett, mert a válságos helyzet miatt nagymértékben visszaesett az import, s csak kisebb mértékben az export. (A jelenlegi világgazdasági válságnál is hasonló történt.) 1991-re beindult az állam által kontrollált privatizáció, visszaállt a Magyar Nemzeti Bank nyugati renoméja. A helyzet lényegében néhány nehéz év alatt pénzügyileg megoldódott, s csődhöz közeli helyzet 2008 őszéig nem is volt nálunk.
– Az államháztartás, a költségvetés katasztrofális helyzete miatt föl kellett készülnünk arra, hogy drasztikusabb eszközökkel is tudnak hatni ránk, mint az a diplomáciában természetes lenne, hiszen nem voltunk önállóak pénzügyeinkben – emlékeztet Kulin Ferenc a hivatalba lépő Antall-kormány gazdasági, politikai helyzetére. – Ahogy Antall József megfogalmazta: nem a nulláról indult a magyar újjáépítés, hanem mínuszból. És ahhoz, hogy a nullát elérjük, a jóindulatukra voltunk utalva. Gyors föllendülést nem várhattunk.
Máig sokan azzal vádolják Antall Józsefet, hogy bár felajánlották neki az adósság legalább egy részének elengedését vagy legalábbis átütemezését, ő ezzel „dzsentrimentalitásából” adódóan nem kívánt élni. A rosszhiszemű legendától eltérően az akkori kormány többször is próbált megoldást találni a nehéz gazdasági helyzet javítására. A hatalmas államadóssággal spékelt devizahiány megoldására aztán Soros Györgytől érkezett „mentő ajánlat”.
– Nyilvánvaló volt, hogy nagyon nehezen tudjuk tartani a fizetőképességet. Ekkor merült fel a latin-amerikai példa: az úgynevezett részvényt az adósságért programban néhány fizetésképtelen állam vállalatai részvényét átadta egy magánalapnak, amely cserébe átvállalta az adósságot – mondja Bod Péter Ákos. – Hasonló ötlettel állt elő Soros György is: az adósság egy részét átvállalta volna általa kiválasztott állami vállalatokért. A magyar hitelállomány egyébként három részből állt. A banki hitelt át lehetett volna ütemeztetni, ezt vásárolta volna ki Soros György is. A kötvényekhez és a valutaalapnál fennálló adósságunkhoz viszont különböző okok miatt nem lehetett nyúlni. Antall elküldött egy csoportot Londonba tárgyalni, közte Rabár Ferencet és az SZDSZ részéről Tardos Mártont, hogy lássák, nem utasítjuk vissza rögtön az ajánlatot. Soros javaslata azért sem lett volna elfogadható, mert az általa átveendő állami vállalatok esetében nem lett volna konkurenciája, tehát viszonylag olcsón hozzájuthatott volna magyar cégekhez. Antallnak ez természetesen elfogadhatatlan volt. Az állam tíz–húsz éves hosszú lejáratú kötvényeket bocsátott ki, s ebből kifizette a lejáró adósságot. Ez „csendes” átütemezésként is értelmezhető.
A magyar gazdaság fellendítésére, az adóssághelyzet megoldására érkezett egy másik ajánlat is a Távol-Keletről.
– A Budapesten működő tajvani kereskedelmi kirendeltség vezetője engem mint az MDF általános alelnökét többször meglátogatott – mesél a rendszerváltozás kevésbé közismert epizódjáról Kulin Ferenc. – A fiatalember egyik találkozásunk alkalmával fölvetette, hogy Tajvan szívesen segítene nekünk. Sok pénzük van, de Kína miatt diplomáciailag elszigeteltek. Kifejtette, hogy a kelet-közép-európai átalakulás nagy esélyt jelent Tajvan számára is a gazdasági-politikai kitörésre, Magyarország pedig alkalmas arra, hogy nagyobb volumenű tőkével bevonuljanak, s bizalmasan közölheti: hitelezési gyakorlatuk sokkal kedvezőbb lehet számunkra, mint a nyugatiaké. Felvetette, hogy akár ki is válthatnák a magyar adósságot, és alacsonyabb kamatozással nekik törleszthetnénk a továbbiakban. Nem értek a pénzügyekhez, de a beszélgetésről beszámoltam Antall Józsefnek. Így mentünk ki júliusban, a parlamenti ülésszak szünetében, félig legálisan, gyakorlatilag kulturális küldöttségnek álcázva magunkat Tajvanra. Tajpej szándékát számomra hihetővé tette az az értesülésem, mely szerint Pozsgay Imre – még a rendszerváltoztatás előtt – Japánban tett látogatásakor félhivatalosan hasonló ajánlatot kapott. Igaz, abból sem lehetett semmi, mert a japán jó szándék megvalósulása akkor az MSZMP ellenállásába ütközött. Antall József egyértelművé tette, hogy az akcióban nem hivatkozhatunk rá, ugyanakkor közölte: örömmel fogadna bármilyen pozitív fejleményt. A delegációban közgazdászok is részt vettek. A megbeszélések a várakozáson felül eredményesek voltak: a legmagasabb közjogi méltóságok – elnök, miniszterelnök – fogadtak bennünket. Tiszteletben tartották azt is, hogy a tárgyalások gyakorlatilag titkosak, s már a harmadik vagy a negyedik napon biztató eredményekre jutottunk. Megjelentek volna természetesen Magyarországon mint befektetők is. Az ötödik napon kaptunk egy táviratot a budapesti Külügyminisztériumból, hogy be kell fejezni az egyezkedéseket. Itthon tudtam meg Jeszenszky Géza külügyminisztertől, hogy Peking tudomást szerzett az utunkról, és kifejezte nemtetszését. Kína sokkal erősebb tényezője volt a nemzetközi politikának, mint azt feltételeztük. Ugyanakkor az Egyesült Államok sem nézte volna jó szemmel a távol-keleti országokhoz való túlzott közeledést, s nem csak azért, mert tartott a kelet-ázsiai „kistigrisek” megerősödésétől. Amerika, mint ez később nyilvánvaló lett számomra, a kezdetektől úgy tekintett a kelet-közép-európai változásokra, mint amelyek egyfelől világtörténelmi horderejű győzelmüket jelentették a Szovjetunió felett, másfelől azonban előrevetítették egy új – a saját pozícióját potenciálisan gyengítő – versenytárs feltűnését is. Nem állt tehát az USA érdekében túl gyors felzárkózásunk s a vele szinte természetesen együtt járó kontinentális integráció, hiszen Európa ezáltal túl gyorsan válhatott volna riválisává – teszi hozzá.
A kérdést globális keretek közé helyezve Matolcsy György közgazdász is hasonlóképpen jellemzi Amerikai birodalom című, néhány évvel ezelőtt napvilágot látott könyvében s lapunknak adott egykori nyilatkozatában is. A nemzetgazdasági miniszterséggel a közelmúltban megbízott szakember úgy vélte, Magyarország a rendszerváltás után évekig egy nagyobb amerikai stratégia negatív következményeinek áldozatává vált. A kilencvenes évek elején is hideg zuhanyt kaptunk Amerikától. Ez volt az a liberális gazdaságpolitika, amely a washingtoni konszenzus politikája volt. Ránk kényszerítettek egy számunkra előnytelen piacgazdasági átmenetet, figyelmen kívül hagyva a második világháború utáni európai tapasztalatokat, a Marshall-terv tapasztalatait. Ezért a kilencvenes évek elejétől Amerikával kapcsolatosan nekünk, magyaroknak nagyon sok rossz élményünk volt: 1995–96-ban „minimum” amerikai egyetértéssel kaptuk meg Bokros Lajost és programját. Mert talán az amerikaiaknak az volt az érdekük, hogy ne legyen erős német gazdasági befolyás, és ne legyen Európa német Európa.
Ez a politika változott meg 1996-tól fokozatosan; apróság, de Bokrost „lehívták” a színpadról. Az amerikaiak ekkor már más európai játékot játszottak: érdekeltté váltak abban, hogy a Németország és Oroszország közötti sáv stabilitást mutasson, sikert érjen el, mert az amerikai politika most már az volt, hogy vigyék be ezt a sávot az Európai Unióba, hogy brit vezetéssel a német–francia tengelyt kiegyensúlyozhassák.
Kulin Ferenc mintha konkrét példával illusztrálná a fentieket:
– Rabár Ferenc pénzügyminiszter ’90 kora őszén tájékoztatta költségvetési terveinkről Washingtonban a valutaalapot. A terv ugyan szerény, de mégiscsak érzékelhető változást hozhatott volna a társadalmi közérzetben, elsősorban az oktatás, a kultúra és az egészségügy területén. Szándékaink meghiúsultak, mert a hitelezőkre hivatkozva a valutaalap „óvta” a kormányt a nagy reményű tervek dédelgetésétől. Rabár Ferenc ezt hazatérését követően könnyezve mesélte el, és nem sokkal az eset után le is mondott. Mindez igen deprimálóan hatott a frakcióra, mert ami addig csak „rémhírként” terjedt közöttünk, hogy tudniillik ki vagyunk szolgáltatva a pénzvilágnak, most kézzelfogható valóság lett. Az első független Országgyűlés meghatározó élményévé vált, hogy nem vagyunk a magunk urai, nem mi tervezzük a jövőnket. Személyes tapasztalat alapján mondhatom: a kormányzó pártok cselekvőképességét az egész ciklus idején súlyosan korlátozta ez a pszichikai teher. Tetézte ezt a kormányzás első fél évére komoly árnyékot vető, az önkormányzati választáson elszenvedett vereség és a taxisblokád.
– Rabár Ferenc kiváló elméleti szakember volt, egy ausztriai kutatóintézetből tért haza a minisztérium élére. Alkatilag azonban távol állt a politikától – fűzi hozzá Bod Péter Ákos. – A pénzügyminiszternek meg kell vívnia a maga harcait minisztertársaival. Sok konfliktusa volt a kormányon belül is. A taxisblokád idejére már eldöntötte, hogy kilép a kormányból.
– Időnként megdöbbenve tapasztalom, mennyire kikopott a köztudatból, hogy milyen hendikeppel vette át az irányítást az Antall-kormány – összegzi a korszakot Kulin Ferenc. – S hogy nemcsak külső támogatottságunk fogyatkozott meg rohamosan, de a kívülről nem észrevehető, hihetetlenül éles koalíciós feszültségek is nehezítették a helyzetünket. A szovjet csapatok itt voltak még, s előbb az Antall és Torgyán, majd az Antall és Csurka közötti konfliktus már izzott a hamu alatt. Körülöttünk szinte mindenütt, így Csehszlovákiában, Romániában és a Balkánon is bizonytalan volt a helyzet. Összehasonlíthatatlanul nehezebb körülmények között kormányzott az első független kormány, mint bármelyik későbbi.
Vége
origo.hu
Így változik az időjárás: brutálisan sok eső jöhet
