Múlt évben egy fiatal művészeti csoport alakult a XVII. kerület általános és középiskoláinak mintegy ötven amatőr, tehetséges diákjából. A Szimetrom Tanműhely június 19-én este hat órai kezdettel a Vigyázó Sándor Művelődési Házban, az egykori Dózsában tartja Dés László és Nemes István Valahol Európában című musicaljének premierjét. Az első előadás bevételét az S. O. S. Gyermekfalunak ajánlják fel, a cél érdekében az alkotók is lemondtak a jogdíjakról. Simon Péter karmestert Makrai Pál alakítja. – Ugyan nem a kezdetektől, de már az eredeti musicalben is játszottam az Operettszínházban, akkor a Leventeoktató szerepét vettem át Krámer Györgytől, a darab koreográfusától – mesélte a színművész. – Simon Péter karmester szerepének megformálásakor a minta volt Somlay Artúr alakítása Radványi Géza kultikus filmjéből, de hatással volt rám a musicalből két kiváló színész, Haumann Péter és Kulka János játéka is. Mindezt figyelembe véve próbáltam az egyéniségemhez alakítani a szerepet. Ez a Szimetrom Tanműhely első előadása, nagy élmény volt Pető Attila rendezővel és a fiatalokkal próbálni, akik szívvel-lélekkel igyekeznek. A szerepre a felkérést egyébként az egyik gyerekszereplőnek köszönhetem, akivel a Sziget Színházban játszottam együtt több darabban.
Makrai Pál június 25-én királyi szerepbe bújik: Priamoszt alakítja Szűts István és Koltay Gergely történelmi musicaljében, amelynek premierjét a szigetszentmiklósi Szabadtéri Színpadon tartják.
– Nagyszerű szerep, két nagyon komoly énekesi kihívással – tette hozzá Makrai Pál. – Kettős bemutatója lesz a darabnak: egy teátrumi a Sziget Színházzal, és egy lovas színházi. A júliusi, komáromi előadást sajnos nem tudtam vállalni a Magyar Lovas Színházzal, Priamosz ott Feke Pál lesz, épp akkor a Tenkes kapitányában játszom Siklóson. Komáromot említve: a Magyarock Dalszínházzal továbbra is fellépünk az országban a Klapkával, amelyet már lemezen is kiadtunk, míg a Musical Színház által játszott Jekyll és Hide-dal augusztus közepén a vajdasági Palicsba várnak minket.
Szeptember 4-én a Kincsem Parkban mutatják be a Sose halunk meg musicalt, amelyet október 10-ig országos turnén, tizenöt sportcsarnokban fognak bemutatni. Ebben az előadásban a fakanálárus Makrai Pál lesz, aki szeptember végétől Kecskeméten is játszik a Nyomorultakban. – E darabban én vagyok az egyetlen, aki a Rockszínház 1987-es előadásában is részt vettem. Az az előadás nagyon meghatározta a pályámat. Igaz, akkor negatív hős, Javert felügyelő voltam, most Digne püspöke leszek – mondta végezetül Makrai Pál színművész.
A PSG mindenkit meglepett, történelmi ajánlat készül















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!