Magyar tavasz

Mozgalmas ez a tavasz, beszédes napokat élünk, amolyan történelmi körülöttünk minden. Karnyújtásnyira tőlünk tizenötmillió magyar írásban is megerősített szövetsége, a zajos Országgyűlésben végre azonos a szándék, még a károgó varjak is elhallgattak. Van az egészben valami felemelő, szívdobogtató. A homokzsákokat is kettőzött erővel cipeljük fel a gátra, nem foghat ki rajtunk földi balsors. Esik az eső, mégis százezrek zarándokolnak Csíksomlyóra. Az ősegyház legnagyobb ünnepén bokréta a magyarság kézfogása.
Valami érezhetően van a levegőben. A helyét keresi a nemzet. Elszalasztott esztendőket kell utolérnünk, mulasztásokat bepótolnunk, gyámoltalan szándékot erős akarattá változtatnunk. Olyan korszak kezdődött el ezen a tavaszon, amikor szinte tapinthatóan elszállt belőlünk a keserűség, a tespedtség és a reménytelenség. És ne húzódozzon senki, Trianonról igenis meg kell emlékeznünk június negyedikén, nem jajveszékelve, hanem méltósággal, egy talpára állt nemzet önérzetével. Mert a nemzeti lét a berajzolt országhatárokon is átível, az el nem csatolható. Örök. Bárha megmaradna ennek a tavasznak a szépsége, lendülete, és végre leaszfaltoznánk a haza rosszemlékű kátyúit, jó útra térnénk…