Lemondott szombat este az alig több mint két hete megalakult új konzervatív–liberális brit kormány pénzügyminiszter-helyettese, miután költségelszámolási botrányba keveredett. David Laws, aki a Liberális Demokratákat képviseli a május eleji választások után létrejött kétpárti brit kormányban, a szombati The Daily Telegraph feltáró riportja szerint 2006 és 2009 között több mint 40 ezer fontot (12 millió forintot) vett fel képviselői költség-visszatérítés formájában londoni szolgálati lakásának bérleti díja után, ám nem fedte fel, hogy a lakás homoszexuális férfipartnere házában volt.
A brit parlamenti eljárási szabályok 2006 óta tiltják, hogy a képviselők közpénzen béreljenek szolgálati szállást olyan ingatlanban, amely házas- vagy élettársuk birtokában van. A liberális politikus ráadásul eddigi posztján a kormányzati kiadások drasztikus visszafogását és a hatalmas brit államháztartási hiány csökkentését célzó tervek kidolgozásáért volt felelős.
David Cameron miniszterelnöknek írt, lemondását indokló szombati levelében Laws közölte: célja nem a nyerészkedés volt, hanem az, hogy semmiképpen nem akarta a nyilvánosság elé tárni szexuális irányultságát. Laws helyét Danny Alexander, a skóciai ügyekért felelős liberális demokrata miniszter veszi át a pénzügyminisztériumban.
Emlékezetes, hogy a Telegraph költségtérítéssel foglalkozó cikkei okozták az elmúlt évek legsúlyosabb brit belpolitikai botrányát, mely számtalan politikust érintett.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
