Nagy melegben, nagy hegyeken

Számos csúcsot megmászva, rengeteg kilátópontot érintve, kánikulában haladtunk a Mátrában, Mátraverebélytől Szarvaskőig. A 69 kilométerbe az Ágasvár, a Galyatető, a Kékes, a Sas-kő, a Gazos-kő csúcsán kívül az Oroszlánvár sáncai és a siroki vár romjai is belefértek. A szakasz a sok fel-le hullámzásnak, az ország legmagasabb pontja érintésének köszönhetően a nagy melegben igen fárasztó, de látnivalókban gazdag kéktúra-etap.

Mátraverebélyből indulva kezdtük el a kapaszkodást, s az itt még gyéren festett jelzések hatására el is hagytuk a kéket egy időre, s mikor a helyes utat kerestük, egy gombász rossz irányba akart minket küldeni. Mi a saját elképzeléseink szerint haladtunk tovább, s rá is találtunk a kék jelzésre, ami folyamatosan emelkedett felfelé, az első csúcs, Ágasvár irányába. A csúcson állt egykori kővárból már semmi sem látható (a kilátás viszont remek), az alatta lévő turistaháznál a tűző napon kint hagyott csillagvizsgáló műszerek bizonyították: Ágasvár az amatőr csillagászok egyik kedvelt észlelőhelye. További látnivaló a Szamár-kő érdekes sziklatömbje, innen Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót érintve, folyamatosan emelkedő útvonalon értünk Galyatetőre. A kedvelt üdülőhely kilátója, a bástyára emlékeztető torony csalódást keltett: csak északi irányba van némi kilátás, amúgy fák takarják a körpanorámát.
Innen leereszkedtünk a Csór-réti víztározó mellé (hazánk legmagasabban fekvő, ivóvízellátást szolgáló tározója), majd visszakapaszkodva a Mátra-nyergen keresztül értünk Mátraházára. A híres Pagoda Hotel mellett a Szent Ferenc verse alapján nyolc éve készült Naphimnusz-parkot tekintettük meg. Egy közeli koncert zaja egészen a Kékesig kísért minket, s bár már csak három kilométer volt odáig, igencsak megszenvedtünk az 1014 méteres magasságért. Az út a sípályán vezet végig, masszív emelkedéssel, ami a kánikulának köszönhetően még meredekebbé vált. Így nem volt nagy élmény felérni, a csúcs is csak arról nevezetes, hogy ez az ország legmagasabb pontja, sok más izgalmat nem tartogat, a tévétorony megmászása nélkül csupán az északi sípálya vágásában adódik némi kilátás. A Kékes inkább a két keréken érkezők számára kultikus pont, mutatja ezt a csúcs közelében található motorosemlékhely is.
Nem úgy a további szakasz, hiszen a Mátra gerincén végighaladva a Sas-kő és a Kis-Sas-kő környékén, különböző sziklák mellől, vagy egy kereszt, egy emlékmű oldalából, eltérő irányokba nyílik pompás kilátás, amit nekünk a lemenő nap fénye tett még szebbé. Ráadásul maga az erdő is gyönyörű arcát mutatta, így kevésbé volt bosszantó, hogy a kilátópontokhoz sorra a lejtő plusz emelkedő kombinációval értünk. A Nagy-Szár-hegyen vertünk tábort – alvóhelyünkön odaérkezésünkkor őzek ugráltak –, innen a mögöttünk hagyott Kékes csúcsának látványa mellett a déli irányba nyílt remek kilátás.
A második nap első megállója az Oroszlánvár volt, amelynek csak külső sánca és a mögötte lévő árka látszik, s történetéből is csak a tulajdonosváltások ismertek. Három kilométerrel odébb a Jóidő-kút, nevéhez méltón, frissített bennünket az egyre melegebb időben, majd még jó néhány csúcsot megmásztunk (a Gazos-kőről láttuk a recski kőbányát, majd a siroki várat is), de ezek magassága egyre csökkent, jelezve, hogy a Mátra-gerinc végéhez közeledünk. Így értünk be – némi árnyék nélküli aszfaltos szakaszt követően – Sirokra (a szláv eredetű szó jelentése: „széles”). A község főbb látnivalói a település fölött találhatók. A felső és alsó részből álló vár már messziről látszik, belülről is szemrevaló, és a róla nyíló kilátás is remek. Az erődítmény azért is különleges, mert nemcsak odaépített kőfalakból, hanem eredeti sziklákból áll, valamint izgalmas alagútrendszer is vezet alatta. A vár kilencven évig volt török kézen.
Továbbhaladva a kék jelzésen, a szomszédos hegyen a Barát- és Apáca-szikla néz szembe egymással. A néphagyomány szerint szerették egymást, ezért büntetésül kővé változtak. Ezekből a látványosságokból töltekeztünk a hátra lévő 15 kilométerre, hiszen Szarvaskőig nincs különösebb érdekesség, hosszan tartó emelkedők annál inkább. A kánikula ráadásul ekkor nem vegyült az előző napon megszokott hűsítő széllel; a helyzetet az út menti szamócák „mentették meg” Szarvaskő előtt kicsivel. Igencsak kiszáradva értünk a hegyek szorításában lévő községbe, ahol a buszra várva a kocsmában helyi szakértők társaságában néztük meg az aktuális vb-meccs végét, „célsörrel” a kezünkben.
Mivel a meleg rengeteget kivett belőlünk, már az is megfogalmazódott bennem, hogy legközelebb októberben folytatjuk a kéktúrát, ám csodálkoznék, ha rövid időn belül nem lennénk újra ugyanitt, s indulnánk útnak a Bükkben, a szarvaskői vár felé.
(Folytatjuk)