Tervben a hibridautó. Az Antro-csoport évek óta tervezi egy olyan, világújdonságnak számító hibridkocsi gyártását, amelynek nagy családi változata két azonos kisautóra választható szét. Az első ilyen kocsik az eredeti tervek szerint 2010–2011-ben gurultak volna le a gyártószalagról, erre azonban – többek között a gazdasági válság miatt – 2013-ig várni kell.
Guruló bőrönddé alakítható villanyrobogó gyártását tervezi az őriszentpéteri Antro-csoport. A hálózatról, valamint menet közben pedállal is tölthető 25 kilós Moveo robogónak már elkészült a prototípusa, s az előszéria néhány darabját a cég még az idén szeretné legyártani. A sorozatgyártással azonban – feltéve, hogy sikerül befektetőket találni – valószínűleg a jövő év végéig várniuk kell – mondta el lapunknak Hegedűs Zsolt, a cég ügyvezető igazgatója. Terv szerint Őriszentpéteren a jövőben évente 15 ezer készül majd a járműből.
– Bár 2006 óta folynak a fejlesztések, eddig nem akartunk nagy hírverést kelteni, mert tartottunk attól, hogy lemásolják a modellt – fejtette ki az igazgató, aki szerint az összehajtható robogó gyártásának technológiája sok ponton egyezik a legkorszerűbb repülőgépével. Könnyűszerkezetű karosszériája például ugyanabból a szénszálas kompozit anyagból készült, amelyet az ultrakönnyű kisrepülőkhöz is használnak. Nem meglepő tehát, hogy a Moveo fejlesztésében részt vevő, nagyjából tucatnyi mérnök közül többen a repülőgépgyártásban is jártas szakemberek.
– Olyan vásárlókat célzunk meg a Moveóval, akiknek elegük van a dugókból – folytatta Hegedűs Zsolt. – Az egyik nagy előnye a bőrönd méretűre összehajtható járműnek, hogy nem igényel parkolóhelyet. Magunkkal vihetjük a kocsiban vagy a tömegközlekedési járművökön. A pályaudvartól vagy a repülőtértől a szállodáig megoldja az utazásunk utolsó szakaszát, elektromos agymotoros hajtásának köszönhetően pedig rendkívül környezetkímélő. Mivel az óránként 45 kilométeres sebességig gyorsuló robogóval a kerékpárutakat is igénybe vehetjük, a városokon belül óriási szabadságot ad a közlekedni vágyóknak.
A társaság nemrég uniós védjegy- és formatervezési mintaoltalmi bejelentést tett a saját fejlesztésű elektromos hibridrobogóra az EU hivatalos védjegy- és dizájnregisztrációs irodájánál. Eddig befektetői tőkéből körülbelül 200 millió forintot költöttek a programra, a robogók gyártósorba állításához azonban további ötmillió euróra van még szükségük – mondta az ügyvezető igazgató.
Bár a szakemberek szerint kategóriájában versenyképes lesz a Moveo ára, hazánkban várhatóan csak kevesek tudnak 2400-2500 eurót (700 ezer forintot) fizetni érte. Hegedűs Zsolt szerint ezért elsősorban olyan gazdagabb – nyugat-európai és ázsiai – országokban lesznek népszerűek, ahol a társadalmon belül fejlettebb a környezetbarát gondolkodás.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!