Felvidéki zenész sikere Japánban
Második díjat nyert a magyar származású felvidéki zeneszerző, Slezák András Aquarius című kompozíciója Japánban az idei Toru Takemitsu Awardon. A 29 éves zeneszerző munkáját 86 versenymű közül választották a második legjobbnak, a győztes a brazil Roberto Toscano Figures at the base of a crucifixion című műve lett. Slezák műveit már több nemzetközi versenyen is díjazták. A japán zeneszerzőversenyt 13 éve rendezik meg a 35 éven aluli komponisták számára. (MN)
Tízmillió dolláros banki gyűjtemény
Árverésre bocsátja a Sotheby’s aukciósház a csődbe ment Lehman Brothers amerikai befektetési bank kortárs művészeti gyűjteményét. A kollekció értékét több mint tízmillió dollárra – hozzávetőleg 2,3 milliárd forintra – becsülik. Mások között olyan kiemelkedő művészek alkotásai képezik a gyűjteményt, mint Damien Hirst, Takashi Murakami és Richard Prince. (MTI)
Vadócz Péter filmje Cannes-ban
Vadócz Péter Colorful EU című rövidfilmjét beválogatták a cannes-i nemzetközi reklámfesztiválra. Az Európa sokszínűségét bemutató ötletes filmecske a múlt héten nyert fődíjat a Cine Pocket mobilfilmes fesztiválon, emellett több mint száz fesztiválon mutatkozott be világszerte. Vadócz Péter a kanadai MobilFesten már 2008-ban is fődíjat nyert Mobile postcard című munkájával. (MN)
Hamarosan bezárnak a pápai bazilikák szent kapui















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!