Kompetenciamérés
Több mint 400 ezer tanulónál mérik a matematikai és az anyanyelvi készségeket, képességeket holnap az országos kompetenciamérés keretében – közölte Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke. A mérés a 4., a 6., a 8. és a 10. évfolyamos diákokat érinti, a résztvevőknek négy órájuk van a kitöltésére. Órarend szerinti tanóráik elmaradnak. A diákok egy tanulói kérdőívet is kapnak, amelyben a szociokulturális hátterüket vizsgáló kérdések találhatók. (P. B.)
Negyvenezer új hajléktalan?
Csaknem negyvenezren válhatnak papíron hajléktalanná egy tavalyi, a társadalombiztosítást érintő jogszabály-módosítás miatt, mivel ez alapján nem tekinthető belföldi személynek az, akinek nincs állandó bejelentett lakóhelye – olvasható a szombati Népszabadságban. Egy korábbi szabály szerint pedig, akinek nincs állandó bejelentett lakóhelye, nem kaphat ideiglenes lakcímet sem. Ez leginkább olyan albérlőket érint, akiket a főbérlők nem hajlandók állandó lakcímmel bejelenteni. (NSZ/MTI)
Gálaestet rendeznek a Pető Intézetért
Jótékonysági gálaestet rendeznek a Pető Intézet javára május 29-én a Szépművészeti Múzeumban. A bevételt az intézetben foglalkoztatott mozgássérült felnőttek rehabilitációs csoportjában működő szakmai fejlesztőprogram támogatására fordítják. Beszédet mond Gerhard Schröder volt német kancellár, fellép többek között Kárász Eszter, Lakatos Krisztián és Veres Róbert, a Száztagú Cigányzenekar junior tagozata és a Békés Megyei Jókai Színház művészei. (MTI)
Feljelentett Jobbik-elnök
Megérkezett a feljelentés Vona Gábor ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságra – erősítette meg kommunikációs osztályuk. A továbbiakban a szabálysértésekről szóló törvény rendelkezései alapján járnak el. A Jobbik elnöke ellen Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök kérésére az igazságügyi miniszter a kormány nevében tett feljelentést, amiért Vona gárdamellényben tette le képviselői esküjét az alakuló ülésen. Vona akkor vonható felelősségre, ha az Országgyűlés kétharmados döntése megvonja tőle mentelmi jogát. (MTI)
A betlehemi jászol segít megértenünk karácsony titkát















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!