Röviden

MN
2010. 06. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Demján Sándort érdekli a Malév
Egy új Malév beindításának részleteiről tárgyal Demján Sándor – értesült a Figyelő. Mécs Imre,
a Demján érdekeltségének számító Magyar Tőketársaság Zrt. vezérigazgatója szerint külföldi partnerekkel együtt a magyar nagyvállalkozó szerepvállalása is felmerülhet a légitársaság talpra állításában. (MN)

Csak az ár számít a vásárlóknak?
A nyugat-európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is kialakult a tudatos vásárló modellje. Felértékelődött az árak jelentősége, nőtt a napi fogyasztási cikkek esetében az akciós, promóciós vásárlások aránya – derül ki a GfK Hungária kutatásaiból. (MTI)

Jordán paprika Mórahalomról
A fogyasztóvédelmi felügyelőség vizsgálódik, amiért a magyar áruk termelőjeként és forgalmazójaként elhíresült Mórakert jordán származású paprikát forgalmaz. Piti László, a Mórakert Tész Kft. ágazatvezetője elmondta: a Mórakert a téli és kora tavaszi időszakra kötött importáru-szerződést, hogy a vásárlói igényeket ki tudja elégíteni. Ehhez minden engedéllyel rendelkeztek – állította a szakember. (MN)

Drágább lesz az öreg autók hitelezése
A 11–15 éves korú használt autók hitelezésekor a PSZÁF rendelkezése alapján a kötelezően előírt többlettőke nagysága 50 százalék, 15 év felett pedig 100 százalék lesz az adott finanszírozó intézmények számára a június 11. után kötött szerződésekre – tette közzé a felügyelet. A módosítással a PSZÁF jelzi, hogy jelentős kockázatnak tartja a koros, alacsony fedezeti értékű gépjárművek finanszírozását. (MN)

Menesztik Szikorát az APEH éléről?

Vida Ildikó lehet az APEH elnöke az atv.hu értesülései szerint. A hírt az MTI érdeklődésére nem erősítették meg, és nem is cáfolták szerdán a Nemzetgazdasági Minisztériumnál azzal az indoklással, hogy a kinevezések előtt nem nyilatkoznak ilyen ügyekben. Vida Ildikó az előző Orbán-kormány idején az APEH elnökhelyettese volt, Simicska Lajos 1999-es lemondása után pedig az adóhivatal elnöke 2002-ig. Szikora János jelenlegi APEH-elnök megbízatása 2013-ban jár le. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.