Gyermekeket táboroztatnak. Százötvennyolc Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gyermek egyhetes nyári táborozását szervezi meg a Fidesz női tagozata a frakciószövetség támogatásával a fonyódligeti gyermektáborban június 14-től – jelentette be Pelczné Gáll Ildikó szerdán a parlamentben. A tagozat elnöke emlékeztetett, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében különösen jelentős károkat okozott az elmúlt napokban az árvíz.
Visszavonta a veszélyhelyzetet és megszüntette a rendkívüli készültséget a Sajó, a Hernád és a Bódva térségében a kormány – tájékoztatta lapunkat a környezetvédelmi minisztérium. Folyóink fővédvonalain azonban továbbra is 1570 kilométeren van védelmi készültség, igaz, ebből már csak 296 kilométeren harmadfokú. A szaktárca azt is közölte, a védekezés költségeinek finanszírozására 1,385 milliárd forint előleget különítettek el a költségvetés általános tartalékából.
A védekezés súlypontja időközben a Tisza középső szakaszára tevődött át. A Felső-Tiszáról és a Bodrogról levonuló árhullám hatására Tokaj alatt a vízállások Szolnokig fokozatosan megközelítik vagy meghaladják a harmadfok szintjét. Ez az oka annak is, hogy tegnap óta nem lehet kerékpárral és gépjárművel közlekedni a Közép-Tisza mentén a fővédvonalakon. A területileg illetékes vízügyi igazgatóság közlése szerint a töltések mentén fakadóvíz 21, szivárgóvíz 11,5, míg talpszivárgás több mint 13 kilométeren van. Az Európai Unió katasztrófavédelmi gépezetének mozgósítását, kétmillió homokzsák sürgős rendelkezésre bocsátását kérte Magyarország az országot sújtó árvíz miatt – idézte Ferran Tarradellas, az Európai Bizottság illetékes szóvivőjének szavait tegnap a távirati iroda. A híradás szerint a magyar illetékesek kedden este jelezték azonnali igényüket Brüsszelnek.
Nem segíti a katasztrófavédelmi és vízügyi szakemberek, önkéntesek munkáját, hogy a keleti országrész kivételével ismét több helyen kell nagyobb mennyiségű csapadékra számítani ma. A szél a meteorológiai szolgálat szerint erősebb lehet a 90 kilométeres óránkénti sebességnél, a vihart jégeső is kísérheti, helyenként két centiméteresnél nagyobb jégdarabokkal.
Már a szerdára virradó éjszakán jött égszakadás is jelentős károkat okozott. Veszprém megyében néhány óra alatt több mint száz esethez riasztották a tűzoltókat, főleg fakidőlések miatt. A Pest megyei Tápiószecsőn egy lakóház dőlt romba a heves esőzés következtében – tájékoztatott a katasztrófavédelem. Előbb a vályogház teteje szakadt be, majd az épület egyik fala is kidőlt. Személyi sérülés nem történt. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy az esők által feláztatott talaj miatt már kisebb szélben is kidőlhetnek az erdőkben a fák, ezért a Bakonyban, a Börzsönyben, a Vértesben szeles időben fokozottan veszélyes a túrázás, a Pilis néhány területét pedig már le is zárta az erdőkezelő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!