Szegeden bejött a papírforma, és ez nemcsak arra igaz, hogy a férfi kézilabdázók ezüstérmet nyertek a bajnokságban és a Magyar Kupában, hanem arra is, hogy tegnap bejelentették: Skaliczky Lászlót szerződtették vezetőedzőnek Dragan Djukics helyére. E fejleményt Veszprémben akár komoly veszélyforrásként is értékelhetik, hiszen a gárda 1992 óta tartó aranykorszakát csupán három alkalommal szakította meg „idegen” győzelem, és ebből kétszer – 1996-ban Szegeden, majd 2000-ben Dunaújvárosban – Skaliczky volt a győztes ellenfél mestere. Az 55 éves tréner 2001 és 2008 között szövetségi kapitány volt, legutóbb Kecskeméten dolgozott, és egy évre írt alá Szegedre.
Ahol Djukics távozásával a pályán is halványul a délszláv vonal, hiszen Szlovéniában, Koperban folytatja az amúgy magyar válogatott Krivokapics Milorad és Vladimir Oszmajics, valamint eligazol Petar Nenadics és Dragan Marjanac is. Érkezik viszont Törő Szabolcs a spanyol Arratétól, Tatai Péter a francia Dunkerque-ből, a szlovák válogatott Frantisek Sulc Düsseldorfból, no és Bajorhegyi Ádám a Mezőkövesdtől.
A klasszis balszélsőt, Luka Zvizejt több klub is vinné, ám 2011-ig érvényes a szerződése, míg Liszkai Szilvesztert – akit a Veszprém adott kölcsön – marasztalják, Danijel Andjelkoviccsal és Vadkerti Attilával pedig már javában tárgyalnak a folytatásról.
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!