Személyeskedő

Az olvasók tudják, hogy nálunk a Bajszi nem holmi pofás szőrzet, hanem márkavédjegy. Huszonhárom éves korában kimúlt Bajszi cicánk nem hagyta, hogy hiánya sokáig fájjon. Aki macskát tart, tudja, mire gondolok: az a meleg kis gurgulázás, ami gejzírként tör ki a torkukból, mikor szigorúan karikába tekerednek vagy méretesen elnyúlnak, üzeni: béke van. Hosszabban: ne izgasd magad, amíg én dorombolok, nincs baj, nyugi. A macskák a kisbabáknál is konzervatívabbak. Ugyanazon a reggelen, ugyanazon tálból ugyanaz a hús vagy falatka. Majd ugyanazon kosárkában, párnában tövig fúrja magát, hogy idő múlva gazdája ölében folytassa, aki innentől moccanni sem mer, ezért akik macskát tartanak, sokkal többet olvasnak.
Amikor Bajszi cica egy erdei tisztáson nyugovóra tért, kezdődött a vita. Milyen cicánk legyen? Hát ugyanolyan, mint Bajszi volt, szürke, cirmos kandúr. Tárgyaltunk menhelyekkel, de az élet mindent felülír. Hétvégi délután csengetnek. Ki az? A koreográfia kifogástalan: a fiam munkatársai közül két nő vigyorog az ajtókeretben, kis zsákkal. Bejöttek, és nem sokat magyarázkodtak, kinyitották a zsákot, amiből kigurult egy irinyó-pirinyó szürke kis kandúr. Mielőtt kinyitottam a számat, már válaszoltak: ezt a kiscicát, ha nem fogadjátok be, visszük elaltatni. Létezik olyan macskás, aki erre feláll, és mint Néró, lefelé fordítva az ujját, azt mondja: Vigyétek? Mire észbe kaptunk, a lányok el, mi pedig hülyén néztük az új jövevényt, aki felmászott a kanapéra, és azonnal elaludt. Igaz, hogy mindkét szeme csukva, de ha egy légy berepül az ajtón, csattogó fogakkal ugrik le a párnáról, és rapid vadászatra kerül a sor: függöny, vizes tál, virágcserép… ez mind nem számít.
Szóval ott álltunk az új Bajszival, és nem tudtuk, mit tegyünk. Nyaljuk-faljuk? Spártai vagy léha cica legyen? Természetesen Kisbajszi olyan lett, amilyen: barátságtalan, duzzogó, morgó, titokzatos lény, aki csakis a mosógép tetején dorombol némi macskakefe segítségével. Ölbe nem ül, nem kunyerál, háromnaponta vált alvóhelyet, hogy a fiam szeretetkitöréseitől meneküljön. Na, ez az undok, morgó, dorombolásmentes, hatalmas és gyönyörű cica egy reggel nem jött elő. Miközben hajnalban udvariasan odaül az ágy lábához, és néz. Addig, amíg ki nem nyitom a szemem, és fel nem tápászkodom a reggeli ügyében. Macska sehol, hívogatjuk, keressük, semmi. Végigkiabáltuk a gangot, az emeleteket. Ajtót-ablakot nyitottunk, hogy bejöhessen. Semmi. Aztán a szekrények, komódok, fiókok nyíltak, mivel Bajszi úrfi roppantul szeret besurranni valamelyikbe, és ott némán röhögcsélni aggódásunkon. Eltelt egy fél nap. Fiam hazajött, újra körbejártunk, kiragasztottunk egy macskakereső plakátot. Hová lett? A folyosó lezárva egy kis átjáróval, hogy Maffia nevű haverjával összejöjjenek. A fiammal egymást néztük gyanakodva. Biztos kizártad, így a fiam. Te meg folyton szekíroztad, így én. Aztán csak ültünk és ültünk. Bajszi egyszerre lett édes, aranyos, kedves és pótolhatatlan. Lerohantam a postaládához, lehet, hogy elrabolták, és jött a zsaroló levél. Semmi. Éjjel fél kettőkor megverték a konyhaablakot. A másik szomszéd állt ott, aki éjjel jön és hajnalban megy: megvan Bajszi. Ül a mosógép mellett, meg sem moccan. Átrohantam, hazahoztam. Órákig feküdt a sokktól bénán, majd hajnal felé végre evett, és megkereste a ládáját. Két napig bírta a nyúzást, simogatást és az állandó ölelgetést. A harmadik napon visszaváltozott undok, morgós Bajszivá. Mégis nagyon szeretjük, tudja valaki, miért?