Összesen 138 660 polgár neve szerepelt a magyar választói különnévjegyzéken, ennyien iratkoztak fel, ennyi számára vált lehetővé a részvétel a vasárnapi szavazáson. A választások sikerességét nem érintette a részvételi arány. A magyar választók öt lista közül választhatták meg a miniparlament 35 tagját listás, részarányos választási rendszer alapján, a szavazatok összeszámlálása után a D’Hondt-módszer szerint osztják majd ki a Magyar Nemzeti Tanács 35 képviselői helyét.
A listák természetesen eltérő elvárásokkal, reményekkel indultak a megmérettetésen, miközben a VMSZ által támogatott Magyar Összefogás a többség megszerzését, mások a bejutást tűzték ki célul. Pásztor István, a VMSZ elnöke nyilatkozatban hívta fel vasárnap a figyelmet egyes eljárási mulasztásokra. Vagy rosszindulatról van szó, vagy az egész eseményt annyira félvállról veszik, hogy az már szégyenletes – mondta a pártvezető. Más kisebbségek másutt arra tettek panaszt, hogy a szavazást csak az állam képviselői felügyelik. A hivatalos végeredményeket szerdán közlik, ám korábban várhatók nem hivatalos részeredmények.
A nemzeti tanácsok a nemrégiben elfogadott törvény szerint szélesebb jogosítványokkal rendelkeznek az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás és a nyelvhasználat területén.
Ki akarta kerülni az álló autót a festékes vödörrel, de ami utána történt, arra nem számított + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!