Tragikus baleset Szentesnél

Az elsődleges információk szerint heten meghaltak, tizenegy ember pedig megsérült, amikor összeütközött egy rendőröket szállító busz és egy mikrobusz szerda délután a 45-ös főúton Szentes és Kunszentmárton között – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Munkatársainktól
2010. 06. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a rendőrök a borsodi árvízi védekezést követően hazafelé tartottak a busszal, amikor frontálisan járművükbe rohant egy mikrobusz. A mikrobuszban nyolc magyar állampolgár utazott. Közülük hatan a helyszínen meghaltak, egy embert mentőhelikopter szállított volna kórházba, de a sérült útközben életét vesztette. A nyolcadik utasra akkor találtak a tűzoltók, amikor szét akarták vágni az összeron-csolódott mikrobuszt. A buszon utazó harminchét rendőr közül tízen sérültek meg, de egyiküknek sem életveszélyes az állapota.
A kormány tegnap úgy döntött, száz százalékban megtérítik az állami szervezetek és az önkormányzatok árvíz elleni küzdelemmel összefüggő kiadásait, illetve teljes mértékben fizet azokért a károkért, amelyeket az állami szervek okoztak. Bakondi György, a védekezéssel megbízott miniszteri biztos elmondta: felmérik az önkormányzati és magánvagyonban okozott károkat, és központi program készül a középületek helyreállítására. Borsodban továbbra is 138 településen védekeznek az áradások ellen, három települést elzárt a víz, a folyók még mindig több mint 40 ezer embert veszélyeztetnek. Eddig csaknem száz épület omlott össze, de ez a szám bizonyosan tovább emelkedik majd.
A Tisza középső szakaszán száz kilométer hosszan továbbra is rendkívüli a készültség. A folyó mintegy tízméteres vízállással várhatóan hétfőn vagy kedden tetőzik Szolnoknál, ahova rendőri és katonai egységeket csoportosítottak át.

Részletek az 5. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.