időjárás 20°C Emese, Sarolta 2022. július 5.
logo

Zárás enyhe mínuszban

Munkatársunktól
2010.06.17. 22:00

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 96,43 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 21 192,50 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 62,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Röviddel a hétfői tőzsdenyitást követően 5 százaléknál nagyobb mértékben gyengült a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX, amely negyed tízkor 5,14 százalékos csökkenéssel 20 194,78 pontra esett, az OTP-papírok kereskedését pedig egy időre fel is kellett függeszteni 10 százalékot meghaladó, 4340 forintra történő esés miatt. Bíró Tibor, az OTP igazgatósági tagja ezer részvényt vásárolt 4720 forintos átlagáron, Utassy László pedig 10 ezer darab OTP-törzsrészvénybe fektetett be 4700 forintos átlagáron múlt hét pénteken. Bíró Tibor saját részvény tulajdona ezzel 41 681 darabra (0,01 százalékra), míg Utassy László tulajdona 260 000 darabra (0,09 százalékra) nőtt. A banknak a tőzsde honlapján megjelentetett közleménye szerint Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese 17 ezer darab saját részvényt értékesített 5304 forintos darabonkénti átlagáron, amivel tulajdona 655 640 darabra (0,23 százalékra) változott. Az MKB Bank igazgatósága névértéken 1,272 milliárd, kibocsátási értéken 20,25 milliárd forintos zártkörű tőkeemelésről döntött – jelentette be a hitelintézet hétfőn a BÉT honlapján.
Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője a távirati irodának elmondta: a reggeli esés mögött a rossz nemzetközi piaci hangulat – a pénteki amerikai esés és az ázsiai mínuszok – mellett azok a tegnap reggel kiszivárgott hírek állhatnak, amelyek szerint a jövőben a bankok nyereségének több mint egyharmadát különadó formájában elvenné az új kormány. A gazdasági tervek közül az is napvilágot látott, hogy a kabinet államosítaná a magánnyugdíjpénztárakat, ami ugyancsak nem ösztönözte a piacokon az emelkedést – tájékoztatott Vaszkó Szabolcs.
Ennek ellenére a magyar piac fokozatosan erőt gyűjtött, s a kormányzati reakciók, valamint a megjelent elemzői vélemények megnyugtatták a kedélyeket, ugyanakkor a gazdasági elképzelések és hírek továbbra is képlékenyek – fűzte hozzá az üzletkötő.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője is hasonlóan vélekedett és hangsúlyozta: kezd „kiárazódni” a piacokból az, hogy Magyarországot a görögökkel vegyék „egy kalap alá”, azonban a nemzetközi hangulat továbbra is pesszimista. Elmondta: a BUX, régiós társaival összhangban, sőt azokat kissé felülteljesítve, végül enyhe mínuszban zárta a kereskedést, kipihenve a reggeli zuhanást.
A Mol 100 forinttal, 0,56 százalékkal, 18 100 forintra erősödött, 4,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 16 forinttal, 0,33 százalékkal, 4824 forintra csökkent, forgalmuk 51,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,01 százalékkal, 685 forintra esett, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 300 forinttal, 0,68 százalékkal, 43 700 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszergyártó, az Egis ára 384,8 millió forintos forgalom mellett 900 forinttal, 4,64 százalékkal, 18 500 forintra csökkent.
A Bumix 1921,36 ponton zárt, ez 36,43 pontos, 1,86 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva. Tegnap további csökkenéssel mélyítették a pénteken elszenvedett meredek hanyatlásukat a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE–100 index 1,17 százalékos, a frankfurti DAX–30 index 0,84 százalékos, a párizsi CAC–40 index 1,48 százalékos eséssel zárt.
Kissé korrigálta korábbi veszteségeit a forint az euróövezet pénzügyi stabilitásával szembeni aggodalmak enyhülésének köszönhetően; délután fél ötkor az eurót 284,33 forinton jegyezték a délelőtti 288,70 forint és a péntek esti 290 forint közeli jegyzés után. A dollár jegyzése 238 forint 1,1947 dolláros euró árfolyam mellett. Péntek délután a dollárt 238,48 forinton, az eurót 1,2035 dolláron jegyezték. Tegnap a dollár jegyzése 243 forint felett is járt. A svájci frank délután 205,11 forint volt a péntek délutáni 205,87 forint után, 100 japán jent 259,37 forinton jegyeztek 259,35 forint után. A nap folyamán a svájci frank 208 forint felett, 100 japán jen pedig 267 forint felett is járt.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.