Felfüggesztette a fővárosi bíróság tegnap a Vállalkozók Érdekvédelmi Szervezetének (VÉSZ) „tulajdon-visszavételi tevékenységét”, s ennek ellenőrzésére felügyelő biztost jelölt ki. Az ítélet nem jogerős. Az ítélet indoklásában a bírónő kiemelte, hogy megértették és méltányolják a VÉSZ tevékenységét motiváló szociológiai, gazdasági és jogi érveket, a megvalósítás formája azonban elfogadhatatlan. Az egyesülési törvény szerint egyetlen egyesület tevékenysége sem sértheti mások jogait. A szervezet épületbontásaival gyakorlatilag az igazságszolgáltatás helyébe lép, ugyanis tagjai vélt vagy valós vagyoni igényeit megvizsgálja, majd ha jogosnak találja, azonnal végre is hajtja az „ítéletet”. Ezzel éppen azt a zűrzavart növeli, amely ellen fel akar lépni. A bírónő arra is felhívta a figyelmet, hogy a szervezet működése nem alkotmányellenes, és büntetőjogba sem ütközik.
Az ítélethirdetést követően Éliás Ádám, a VÉSZ vezetője kijelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen. Elismerte, a bíróság érvelése méltányolható, de a jelen gazdasági helyzetben a gyenge érdekérvényesítési képességgel rendelkező vállalkozóknak segítségre van szükségük, mert az értékteremtő munkának nincs megfelelő jogi védelme. Két javaslatot is említett, amelyek segíthetnek a vállalkozókon: törvényben kellene rögzíteni, hogy egy vagyontárgy csak akkor kerülhet a vásárló, megrendelő tulajdonába, ha azt teljes egészében kifizette, illetve büntetőjogi következménye kell legyen annak, ha egy vállalkozó megszerez egy vagyontárgyat, adott esetben építőanyagot, s azt anélkül értékesíti tovább, hogy fizetne az eredeti tulajdonosnak.
Új repülőgép-hordozót épít Franciaország















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!