Implantátum

Elég sokan voltak a rendelőben. Az asztalon cukorka, nápolyi, egyenként becsomagolva. Főleg nők várakoztak, de akadtak férfiak is, kettejük az újságjába mélyedve olvasott.
Kijött az asszisztensnő. „Ki az, aki kontrollra vár?” – kérdezte. Néhány nő felemelte a kezét. „Üljenek át, kérem, a másik ajtóhoz. Itt csak az új páciensek maradjanak.” Négyen felálltak, és áttelepedtek a másik ajtóhoz. Különböző korúak voltak, csak egyvalamiben hasonlítottak: egyforma volt a mellük, ezt a könnyű nyári öltözék erősen látni engedte. Mindegyiknek szabályos gömb alakú, elég nagy, előre álló keble volt. Mikor átültek, elkezdték egymást méregetni, aztán elégedetten hátradőltek, s a színes magazinokért nyúltak, amelyek az orvosi váró asztalán hevertek.
Akik a váróban maradtak, a nagy meleg miatt szintén könnyű pólókban, blúzocskákban, egy másik csapatnak tűntek. Egyikük melle körte formájú, és kissé megereszkedett volt. A másik feltűnően kis keblei alig látszottak a színes blúz alatt. A harmadik egészen jó formájú volt, de mellei lazán mozogtak és nem álltak eléggé előre. A negyediknek elég szabályosnak tűnt az alakja, így ülve is, de a keble a divatosnál valamivel kisebbnek tűnt. „Maga következik” – mondta neki az asszisztensnő, akinek szintén gömb alakú, elég nagy, vonzóan telt keblei feszítették fehér, áttetsző köpenyét.
A nő belépett az orvosi szobába. A sebész üdvözölte, és nem a nő szemébe, hanem azonnal a mellére nézett. Egy füzetet adott a kezébe. „Lapozza át. Az elején vannak a B méretek. Válassza ki a legszimpatikusabbat.” A nő félénken megszólalt: „Én tulajdonképpen nem vagyok biztos abban, hogy…” „Nem baj, majd a műtét után meglátja, mekkora önbizalma lesz. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. A nők hatni akarnak a férfiakra, vágyakat kelteni. Megkérhetném, hogy vetkőzzön le?”
A nő levette a blúzát, melltartót nem hordott. Keblei inkább kicsik voltak, de nagyon szépek. A sebész rajta felejtette a szemét, de csak egy pillanatra. „Magának mellnagyobbítást javaslok. A második implantátum éppen jó lesz.” Felvette a füzetet az asztalról, és megmutatta a képet a nőnek. „Látja? Ilyen lesz. Képzelje el magát fürdőruhában. Tökéletes lesz, minden férfi megfordul maga után.”
A nő szégyenlősen nevetett. „Engem eddig is sokan megnéztek, csak nem vagyok benne biztos, hogy…” A sebész közbevágott. „Nyugodjon meg. Már mondtam magának: tökéletes lesz. A maga mellei nem divatosak. Kicsik és egy kissé szétállnak. Ezt a legjobb szabású melltartó sem tudja korrigálni, nem véletlenül nem hordja, látom. Egy hónapra előjegyzéseim vannak, de még augusztus elején el tudom végezni a beavatkozást. Választhat nagyobb méretet is, nézze csak!” Lapozott kettőt, és mutatott egy fényképet, amelyen egy nőnek az arca le volt vágva, csak a mellei látszottak: nagyok, gömbölyűek, mint Kolumbusz után a Föld-makettek, középre rendezettek.
„Talán ezt választom” – mondta a nő, és több mint kétezer éves könnyek voltak a szemében.
„Lenne kedves lediktálni az adatait?” – kérdezte az asszisztensnő. Az orvos közben telefonált, csak a keresztnevét halotta a nőnek: Vénusz. Micsoda név, gondolta, pedig nem tűnik romának. „Milyen Vénusz?” – kérdezte az asszisztensnő. „Milói” – mondta a nő, szemét lesütve. Röstellte a könnyeit, de visszaparancsolta őket. „I-vel vagy ipszilonnal?” – kérdezte az asszisztensnő.
„I-vel. Simán” – válaszolt a páciens, és átvette a műtéti bejegyzés időpontját tartalmazó kartont. Befelé folytak a könnyei.
Az utcán jóképű férfi várta. „Na?” – kérdezte.
„Minden rendben lesz, drágám. Olyan leszek, amilyennek akarsz” – mondta, és áhítatos tekintettel nézett ideáljára.
Beültek az Audiba, és elhajtottak.