Labdarúgó-világbajnokság 2010

Már csak nyolc csapat van versenyben a Dél-Afrikában zajló labdarúgó-világbajnokságon.

Munkatársunktól
2010. 07. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előzetesen felállított papírformára két dél-amerikai csapat, Uruguay és Paraguay, továbbá Ghána cáfolt rá, bár arra azért lehetett számítani, hogy egy afrikai csapat bejut a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőket ma és holnap játsszák, a négy párból háromban egyértelműen megnevezhető az esélyes, az Argentína–Németország mérkőzésre viszont szinte lehetetlen tippelni. Ma először Brazília és Hollandia lép pályára. A két együttes korábban háromszor is találkozott egymással világbajnokságon, 1974-ben a hollandok nyertek a középdöntőben, 1994-ben
a negyed-, 1998-ban pedig az elődöntőben brazil győzelem született. Ez utóbbi két találkozón a jelenlegi szövetségi kapitány, Dunga (képünkön) még csapatkapitányként vezérelte a sárga-kék-fehéreket. Egyedüliként a két keretből, a hollandok balhátvédje, Van Bronckhorst ma is aktív labdarúgó, várhatóan játszik is, igaz, a tizenkét évvel ezelőtti ütközetet csak a kispadról követte. Dunga helyzetét kissé megnehezíti, hogy a középpályásai közül Elano és Felipe Melo sérüléssel bajlódik, Ramirest pedig eltiltották. Az esti meccsen Ghána az afrikai csapatok közül Kamerun (1990) és Szenegál (2002) után harmadszor játszik világbajnoki negyeddöntőt. Elődeihez képest óriási előnyként szinte hazai pályán, hiszen az egész földrész támogatását élvezi. Holnap délután először Argentína és Németország, majd este Spanyolország és Paraguay feszül egymásnak az elődöntőbe jutásért.

Mai mérkőzések

Hollandia–Brazília 16.00

Uruguay–Ghána 20.30

A vb-ről bővebben a 20. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.