Megemelte az áfát a román kormány

2010. 07. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt százalékkal, a jelenlegi 19-ről 24 százalékra emelte a román kormány az áfát szombati rendkívüli ülésén, amelyen azt is eldöntötték, hogy a személyi jövedelemadó és a társasági adó egységes, 16 százalékos kulcsa nem változik. Emil Boc miniszterelnök a kabinet ülését követően kijelentette, az adott körülmények között ez a legjobb megoldás Románia számára, amely így továbbra is élvezheti nemzetközi hitelezői bizalmát. A Boc-kormány azért kényszerült az adóemelésre, mert az alkotmánybíróság pénteken az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a kabinet korábbi takarékossági programjának egyes részleteit, így nem csökkenhetnek 15 százalékkal a nyugdíjak, csupán a közalkalmazottak bérét faraghatják le 25 százalékkal. A román kormány egyúttal elfogadta a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) korábban megküldött szándéklevél módosított változatát is. Az IMF esetleges kedvező döntése nyomán Románia megkaphatja a tavaly márciusban kötött 20 milliárd euró nemzetközi többoldalú hitelegyezmény soron következő, 850 millió euró értékű részletét. Közben az IMF a taláros testület döntését követően elhalasztotta az újabb hitelrészlet átutalását. Jeffrey Franks, a pénzintézet romániai küldöttségének vezetője közölte: az alkotmánybíróság által kifogásolt intézkedések – a nyugdíjcsökkentés mellett a romániai bírák, ügyészek és az alkotmánybírósági tagok kiemelt nyugdíjainak újraszámolása – lényeges elemét képezték a takarékossági csomagnak, ezért az alternatív intézkedések meghozataláig az IMF igazgatótanácsa elhalasztja a Romániával kötött hitelegyezmény soron következő felülvizsgálatát.
Markó Béla kormányfő-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke elmondta, alakulata támogatja az áfaemelést, más eszközt ugyanis nem lát a költségvetési egyensúly helyreállítására. Eközben viszont az intézkedés megosztja az Emil Boc vezette jobbközép demokratákat, vezetőik közül többen úgy vélik: a kormányfőnek távoznia kellene bizonyos rendelkezései alkotmányellenessé nyilvánítása után. Az ellenzéki liberálisok és szociáldemokraták ugyancsak a Boc-kormány távozását követelik és tegnap bejelentették: megtámadják az alkotmánybíróságnál az áfaemelésről hozott határozatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.