A megújult Széchenyi-terv

Erős hazai vállalkozói réteg nélkül a polgári demokrácia csak maszlag. Az első Orbán-kormány harmadik évében, 2001. január 15-én indult el megvalósulása útján az a gazdaságot fellendítő terv, amelynek célja a hazai vállalkozások segítése volt. A Széchenyi-terv azért jött létre, hogy távlatot adjon a magyar vállalkozóknak, vissza nem térítendő támogatásokkal megerősítse és sikeressé tegye a magyar gazdaságot, és nem utolsósorban, hogy megváltoztassa az egészségtelen arányokat. Fel kellett végre javítani a multicégekkel szemben a hazaiak helyzetét, teret nyitni elképzeléseik megvalósításához.
Rengeteg támadás, gúnyolódás kísérte annak idején a gazdaságot dinamizáló tervet. 2001-ben a Hetek kérdésére Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa a következőket volt képes leírni a Széchenyi-tervről: „Engem az egész egy kígyóra emlékeztet, melyet a Sivatagi show című filmben láttam. Ez a kígyó hallatlanul nagy mozgást végzett, miközben állandóan rémisztgette a környezetét, mintha egy veszélyes, nagy mérges kígyó lenne. Úgy tett, mintha. Nos, a Széchenyi-terv is úgy tesz, mintha.” Megvallom, engem is egy kígyóra emlékeztetett, de nem a Széchenyi-terv, hanem az a hozzáállás, amelyet a föntebbi sorok írója képviselt. S véleményéhez hasonlókat tucatszám találunk a korabeli sajtóban.
Ellenben mit mutatnak a számok? A legbeszédesebb adat: a Széchenyi-terv következtében az Orbán-kormány utolsó éveiben a gazdasági növekedés mutatói plusz 1,5-2 százalékkal emelkedtek, s uniós felzárkózásunk üteme a korábbiakhoz képest kétszeresére (!) nőtt. S mivel a D–209-es szt-tiszt miniszterelnök regnálása idején csatlakoztunk az Európai Unióhoz, a babérokat ő aratta le, bár a babérligetet nem az MSZP telepítette. Medgyessy ígért aztán fűt és fát, a Széchenyi-terv folytatását, de mint annyi minden az MSZP–SZDSZ-kormányok idején, ez a kulcsfontosságú gazdasági program is elhalt.
Logikus, hogy a második Orbán-kormány folytatja a Széchenyi-tervet. Ez az elképzelés ugyanis nemcsak a hét kiemelt pontról (egészségügyi fejlesztés, megújulási „zöldprogram”, otthonteremtés, vállalkozásfejlesztés, tudomány és innováció, foglalkoztatásbővítés, közlekedés és tranzitgazdaság) szól, hanem mindenekelőtt arról, hogy pályán lehessen, versenyszférába léphessen a magyar vállalkozó. Itt jegyezzük meg, hogy a 2003 és 2010 közt egyedi döntésekkel az MSZP–SZDSZ-kormányok által kiosztott támogatások szinte kivétel nélkül a multinacionális cégeknek jutottak. Tudjuk, az utóbbi években tömegével adták vissza vállalkozói igazolványukat a magyarok, támogatás híján labdába sem rúghattak.
Mindez most másképpen lesz. Lehet előre huhogni, lehet jajveszékelni, hogy mi lesz velünk, ha a multikat nem hordozzuk tenyerünkön, de ez a kormány elég makacsnak tűnik ahhoz, hogy meg is valósítsa a második Széchenyi-tervet, amely azt üzeni: azokon kell legelsősorban könnyíteni, akik ide születtek, itt élnek, itt akarnak értéket teremteni, azoknak kell tehát segíteni, akik a hátukon viszik az országot. Akárcsak 2001-ben, ma is az a fő cél, hogy beinduljon a gazdaság motorja. A rendelkezésre álló pénz kevés, tehát a mai kormány az uniós források átcsoportosításából teremt forrást. Mint megtudtuk, 155 milliárd forint máris mozgósítható a kis- és középvállalkozások megerősítésére.
Széchenyi István százszámra idézhető gondolatai közül ma a legaktuálisabb így szól: „Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.” A szkeptikusok megkérdezhetnék: „Lépcsőt? Amennyi ellendrukkerünk van, még piramis is kijönne belőle.” De legyünk optimisták, és főleg stílusosak: épüljön a gáncsoskodók által összehordott kövekből kilátótorony, magasba ívelő csigalépcsővel.
Hogy rálássunk a hazai tájra.