Amerika nem aggódik

Hírösszefoglaló
2010. 08. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Továbbra is szokatlanul bizonytalanok az amerikai gazdaság kilátásai, ezért a Fed kész arra, hogy új intézkedésekkel tartsa fenn a gazdaság növekedését, ha romlanak a gazdasági körülmények – közölte Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) elnöke szenátusi meghallgatásán. A bankvezető szerint a rekordalacsony kamatra továbbra is szükség van a gazdaság élénkítése céljából, így az ezen a szinten marad hosszabb ideig. Ben Bernanke ugyanakkor elvetette azt a lehetőséget, hogy az amerikai gazdaság visszasüllyedne a recesszióba. Szerinte lassú gazdasági növekedésre, mérsékelten csökkenő munkanélküliségre és az infláció stagnálására lehet számítani a közeli években.
Az idei első negyedévben 2,7 százalékkal nőtt az amerikai GDP. Vezető amerikai gazdasági szakértők szerint a második negyedévi amerikai GDP-növekedés 2,7 százalék volt, a harmadik negyedévben pedig 2,5 százalék lesz éves szinten. Egy hete a Fed rontott az idei amerikai GDP-növekedési várakozásán, először több mint egy éven belül, arra hivatkozva, hogy a magas munkanélküliség visszafogja a gazdaság erősödését. A Fed legújabb becslése szerint az idén az amerikai bruttó hazai termék (GDP) 3,0-3,5 százalékkal nő. Tavaszi előrejelzésében ennél valamelyest magasabb, 3,2-3,7 százalékos gazdaságnövekedéssel számolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.