
origo.hu
Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál
Budapesti lezárások. Már ma is több fővárosi helyszínen korlátozzák a közlekedést az augusztus 20-i ünnepi rendezvények miatt: este nyolctól szombat reggelig lezárják többek között a Lánchíd környékét, a Bem rakpartot és az odavezető utakat, a Budai alsó rakpartot a Margit híd és a Lágymányosi híd között, a Pesti alsó rakpartot teljes hosszában. Ma és holnap 6 és 13 óra között szintén lezárják a fővárosban a Hősök terét, a Kós Károly sétányt, az Állatkerti körutat. 20-án 7 és 13 óra között nem lehet autóval közlekedni a Dózsa György úton a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között, az Andrássy úton a Hősök tere és a Bajza utca között, 17 órától pedig a Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út– Kiskörút-Szabadság híd–Bartók Béla út–Villányi út–Budaörsi út– Alkotás utca–Vérmező út–Margit körút–Török utca–Üstökös utca– Margit híd által határolt területen. Biztonsági okokból augusztus 20-án 18 órától a Lánchidat teljes egészében, míg a Margit híd jelenleg használható, északi járdáját éjfélig a gyalogosok és a kerékpárosok elől is lezárják. Az ünnepséget szervezők azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint a tűzijátékra látogatók úgy tervezzék programjukat, hogy a Buda felől érkezők a budai, a Pest felől érkezők pedig a pesti oldalon tekintsék meg a látványosságot.
Mindazok, akik kilátogatnak az eseményekre, biztonságban lesznek – hangsúlyozta a programokat ismertető tájékoztatóján tegnap a kormányszóvivő. Nagy Anna beszámolt arról, hogy a rendezvények biztonságát egy Budapesten működő központi bázis felügyeli, amely egy húszfős szakértői stábot takar. A csoport tagjait a BRFK, az ORFK, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, a Köztársasági Őrezred, a BKV, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Magyar Honvédség, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Országos Mentőszolgálat, a tűzijáték lebonyolításáért felelős cégek, a Honvédelmi Minisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szakembereiből állították össze. A bázison folyamatosan figyelemmel kísérik a rendezvények lebonyolítását, és rendkívüli körülmények esetén javaslatot tesznek a program egyes elemeinek vagy egészének elhalasztására, megszakítására. A szóvivő ilyen eseménynek nevezte a 45 kilométer/órás sebességnél erősebb széllel járó vihart, amelynek érkezéséről egy órával korábban tudnak a szakemberek. Ilyen esetben a Margit híd és az Erzsébet híd között elhelyezett kihangosítókon értesítik a nézőket a rakpartok kiürítéséről, amelyhez fél óra szükséges. Az augusztus 20-i események „agya” a Tárcaközi Koordináló Bizottság, amely a „kéz” szerepét betöltő Operatív Törzset működteti. A rendezvények biztonsága felett őrködő szervezetet Kovács Zoltán, a KIM kormányzati kommunikációért felelős államtitkára irányítja.
A tegnapi tájékoztatón elhangzott, a megszokott programok mellett több újdonsággal is készül a kormány: a szárazföldön a Nemzeti Lovas Díszegység, míg a Dunán harminc hajó felvonulása teszi látványossá az ünnepet, de lesz Budáról Pestre tartó „aratómenet” és magyar gasztrosétány a budai rakparton. Szent István napja hagyományosan reggel kilenckor a Kossuth téri zászlófelvonással indul, tizenegy órától tisztavatás és katonai bemutató lesz a Hősök terén, ahol beszédet mond Schmitt Pál köztársasági elnök is. Délután öt órakor szentmise kezdődik a Szent István-bazilika előtt, ezt követi a hagyományos Szent Jobb-körmenet. Az este kilenctől zajló tűzijáték az ígéreteknek megfelelően rövidebb, mindössze 18 perces és 150 millió forinttal olcsóbb lesz. A rakéták kilövése előtt öt perccel az összefogás dalára gyújtják meg azokat a gyertyákat, amelyeket egész nap a helyszínen kétszáz forintért lehet megvásárolni. Az ebből és a 1749-es telefonszámra érkező, szintén kétszáz forintot érő hívásokból, sms-ekből származó bevételt segélyszervezeteken keresztül juttatják el az árvízkárosultaknak. Így mindenki részese lehet az államalapítás ünnepén zajló jótékonysági akciónak – mondta a szóvivő, kiemelve, öt nap alatt már két és fél millió forint felajánlás érkezett a telefonos adományvonalra.
Országszerte vigadnak. Az ország számos településén ünneplik meg augusztus 20-át. A nagyvárosokat, Pécset, Miskolcot, Szegedet és Békéscsabát követően több száz kisebb település önkormányzata döntött azonban úgy, hogy mindezt a takarékosság jegyében teszi. A legtöbben a tűzijátékon spórolnak – adta hírül a Napi Gazdaság. A Balatonnál is számos program várja az oda érkezőket. Balatonföldváron például a 20-i ünnepségen megáldják az új kenyeret, 21-én pedig egy bolgár fúvószenekar ad koncertet. A balatonfürediek államalapítási ünnepén Szőcs Géza kulturális államtitkár mond beszédet, este Érdi Tamás és a Jurta zenekar koncertjére várják a zenekedvelőket. Füreden és Siófokon is tűzijáték zárja a napot. Kaposváron katona-zenekari közreműködéssel koszorúzzák meg a székesegyháznál Szent István mellszobrát, majd a tűzijáték előtt a városligetben Szita Károly polgármester köszönti és a Csillagszemű táncegyüttes szórakoztatja az ünneplőket. (G. J. A.)
Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál
Újra kell játszani egy áprilisi bajnokit, a kiesést és a kupaindulást is befolyásolja
Kivirulnak a növényeid, ha ezzel a főzővízzel öntözöd őket
Beleszálltak a Bagossy Brothers Companybe: egyszerű indokkal tették helyre az elégedettlenkedőket (VIDEÓ)
21 év házasság után válik a 90-es évek népszerű sorozatsztárja: „Meghoztam életem legnehezebb döntését"
Ha a „Fidesz-szavazóról” mint buzi- és mindengyűlölő, dagadt tahóról énekelsz, annak van nemzetegyesítő ereje szerinted? – Lovasi András új daláról
Kovács István játékvezető hihetetlen helyzetbe került a klubvilágbajnokságon + videó
„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Aranyosi Péter megkapta a kegyelemdöfést, váratlan helyről oltották le
Egyre több fiatalnál bukkan fel a rák egy szinte ismeretlen típusa
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.