Az anyanyelvi vita margójára

<br>

Czakó Gábor gondolkodó- és szerzőtársaként, barátjaként szólok hozzá ahhoz a vitához, amely a véleményrovatban alakult ki A. Jászó Anna hozzászólása (Magyar Nemzet, augusztus 3.) nyomán. A vita kiváló alkalom arra, hogy közzétegyük egy nyelvészekből, természettudósokból, írókból álló baráti kör eszmecseréi nyomán lassan kiformálódó gondolatainkat, kérdéseinket, egyúttal eloszlassuk az A. Jászó Anna cikkéből látható félreértéseket is.
Ahogy A. Jászó Anna fogalmaz, „a nyelvrokonság nem azonos a faji rokonsággal”. Remek, mi is úgy gondoljuk, hogy a nyelvrokonságot önmagában – genetikától, antropológiától, zenétől, tárgyi művészettől stb.-től függetlenül – vizsgálni helyes módszer. De akkor az összes többit is így kell vizsgálni – például nyelvészeti befolyás nélkül. Tehát nem lehet azt mondani, hogy „a zenénket máshol szedtük föl” (A. J. A.), mert ezzel máris előre meghatároztuk a kutatás végeredményét: már csak az a kérdés, hogy hol szedtük fel – az viszont, hogy felszedtük-e egyáltalán, vagy a mi őseink is ott voltak e zene kialakulásának kezdeteinél, már fel sem merül. Miért? Mert a történeti összehasonlító nyelvészet sajnos sokszor feljogosítja magát történelmi következtetésekre is, a többiek (zene, régészet stb.) elé tolva önmagát.
A finn, a lapp, a vogul stb. nyelvek magyar vonatkozásainak kutatását, az A. Jászó Anna által felsorolt tudósok – Piccolomini, Sajnovics, Reguly stb. – eredményeit természetesen senki nem kifogásolja. Hunfalvy azzal vívta ki a róla elnevezett „izmus” névadójának dicsőségét, hogy igyekezett más kutatási irányokat és módszereket ellehetetleníteni – a hunfalvyzmus tehát egyáltalán nem azonos a finnugor nyelvrokonság kutatásával, ahogy a mi álláspontunk sem a finnugor rokonság tagadásával.
Bár mi vitán felül azok közé tartozunk, akik „a gyökökkel szórakoznak” (A. J. A.), és ezt ráadásul valóban nagy élvezettel tesszük (engem, mint mérnököt például rabul ejt a teremtés, a természet, a termés és a tervezés gyök- és így fogalmi közössége), de eszünkbe sem jut emiatt kétségbe vonni más módszerek érvényességét, így az A. Jászó Anna által felsorolt történeti-összehasonlító nyelvészeti alapművekét sem. Ez azonban nem jelentheti más módszerek kizárását. A nyelvről biztosan többet tudunk akkor, ha a gyökrend összehasonlító elemzése is ott van a Grimm-törvények, a tárgyas ragozás elterjedtsége stb. mellett. A gyökrendszert pedig akkor lehet tudománytalan „szórakozásnak” tekinteni, ha előtte bebizonyítja valaki a gyökelmélet érvénytelenségét. A. Jászó Anna érvelését alapul véve: Kresznerics Ferenc, Czuczor Gergely, Fogarasi János, Bolyai János műveit mi is felsorolhatjuk, mondván: „ezt az építményt kell lerombolnia” annak, aki a cikkben felsorolt építmények egyenkénti lerombolását teszi a gyökrend vizsgálatának előfeltételévé. Mi nem tesszük: vizsgálják bátran a szabályos hangzóváltásokat (Czuczorék is tették), de azt ne mondják, hogy gyökrend pusztán azért nincs, mert szabályos hangzóváltás van.
Tehát a nyelv tanulmányozásából nem lehet kizárni megközelítésmódokat pusztán azért, mert más megközelítésmódok is vannak. A következtetéseknek összhangban kell lenni, és amíg nincsenek összhangban, addig van mit kutatni. Ugyanez érvényes a történelemre is: őstörténetünk feltárásához a különböző tudományok független eredményeit mint egyenrangúakat kell összevetni, és amíg ellentmondás van, addig egyik sem mondhatja magáról, hogy az ő állítása biztos. Mi sem – éppen ezért várjuk szeretettel és tisztelettel A. Jászó Annát a novemberben a Magyar Művészeti Akadémia által szervezendő Czuczor–Fogarasi konferenciára.

Juhász Zoltán
kutatómérnök, népzenész