Újra lopják az ajánlószelvényeket. Hatszáz ajánlószelvényt és értesítőt loptak el egy postástól a főváros X. kerületében tegnap. A Kőbánya-Óhegy városrész egyik utcájában a postás kerékpárjával együtt vitték el a táskában lévő ajánlószelvényeket. Csepelen az Ady Endre út több panelházában, Józsefvárosban pedig a Diószegi Sámuel és a Kőris utcában található társasházakban postaládákat törtek fel ajánlószelvényekért. Az esetek miatt rendőrségi feljelentést tettek. Egyébként mától öt napra közszemlére kell tenni az októberi önkormányzati választásra készített névjegyzéket a voksolásra jogosultakról a helyi hivatalokban. (MTI)
Szanyi Tibor szocialista kampányfőnök a továbbiakban nem kíván részletesen foglalkozni Schmuck Andorral és a magát függetlennek tartó főpolgármester-jelölt MSZP-nek címzett ajánlatával. A politikus a korábbiakhoz képest egyértelműbb véleményt fogalmazott meg, hiszen néhány napja még azt mondta, a párt elnökségi ülésén (amit ő tegnapra várt) is napirenden lehet a Tisztelet Társasága nevű nyugdíjas érdekvédő szervezet ügyvezetőjének azon javaslata, amely szerint a Fidesszel és a Jobbikkal szemben álló politikai erők sorakozzanak fel Budapesten a mögé a jelölt mögé, aki a legtöbb ajánlószelvényt gyűjti. Szanyi tegnap lapunknak már azt nyilatkozta, hogy az MSZP elnöksége nem foglalkozik a kérdéssel, mert vannak fontosabb dolgaik is. Úgy tudjuk, Szanyi azért változtatta meg az álláspontját, mert a pártban nem tartották szerencsésnek, hogy a média MSZP-ről szóló híreiben egyre több helyet kapott Schmuck Andor.
A pártvezetés egyébként várhatólag a jövő héten ülésezik, mert több politikus szabadságon van, így például Mesterházy Attila elnök is.
A szocialisták kampánya ettől függetlenül tovább folyik. Tegnap Szanyi arról beszélt, hogy „brutális távhődíjemelés várható az önkormányzati választások után”. – Az MSZP azt várja a kormánytól és magától Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy álljon ki a nyilvánosság elé, és mondja ki azt a mondatot, hogy „nem lesz távhőáremelés” – mondta a kampányfőnök, aki szerint egy ötven négyzetméteres panellakás rezsiköltsége húszezerrel nőhet a választások után. A Fidesz-frakció reagálásában rámutat, hogy a fővárost érintő minden döntés felelőssége a tizenhat éve regnáló MSZP–SZDSZ-városvezetést terheli.
Schmuck Andor mindeközben a Pilvaxban Korda György énekessel és feleségével kampányolt. A Kapolyi László vezette MSZDP-vel, a Szili Katalin-féle Szövetség a Jövőért Mozgalommal is együttműködési megállapodást aláíró politikus nyugdíjasok előtt közölte, hogy a fővárosban a zebráknál tizenöt másodperccel meg kellene hosszabbítani a zöld jelzés időtartamát a gyalogosoknak, a mozgólépcsőknek „harminc másodperccel lassabban” kellene menniük, „nyugdíjas bébiszitter” programot lehetne indítani, és alakítani kellene „receptklubokat” az időseknek.
Gyurcsány kódolt üzenete. Hosszas blogbejegyzést tett közzé tegnap Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Kapcsolat.hu nevű internetes oldalon. A politikus írásában a vakáció mindennapjairól értekezik, hogy rengeteg gyermek és felnőtt látogatja őket a Szemlőhegyen, és a napokban éjféli palacsintasütés volt az épületben. Az MSZP volt elnöke elmesélte azt is, hogy teraszt építettek a ház elé, ami „teljesen rendben van”. – Persze most már lassan az őszre gondolok. Nem csak teraszt kellene építeni… – fogalmazott rejtélyesen Gyurcsány Ferenc. (MN)














