Az oroszországi tűzvész felhajtja a gabona árát

Munkatársunktól
2010. 08. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Moszkva jelentős részét újra szmog és füstszag borította be tegnap reggelre a néhány napi tiszta levegő után, de a korábbiakhoz képest jobb volt a helyzet. Az emberek elővették ugyan a maszkokat, de az autók ködlámpa nélkül közlekedtek, és a hőmérséklet is „csak” 28 Celsius-fok volt reggel.
Az erdő- és tőzegtüzek sújtotta területek a rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint jelentősen csökkentek országosan és Moszkva körül is. A tüzek pontosított adatok szerint eddig 53 emberéletet oltottak ki.
Továbbra is komoly tüzek pusztítottak a Moszkvától 500 kilométerre lévő szarovi orosz nukleáris központ közelében, de a helyzet immár nem kritikus, s nem áll fenn egy atomkatasztrófa veszélye – közölték orosz illetékesek.
A tüzekkel közvetlenül összefügg, hogy Oroszországban tegnap életbe léptették a gabonaexport-tilalmat, amely minden bizonnyal hatással lesz a gabona világpiaci áraira. Oroszország ugyanis eddig a világ harmadik legnagyobb gabonaexportőre volt, tavaly több mint 24 millió tonnát adott el külföldre, és ezzel a nemzetközi piac mintegy 15 százalékát fedte le. Az idén azonban a tavalyi 97 millió tonna helyett a legutóbbi becslések szerint jó esetben is csak 65-67, rossz esetben 60 millió tonnányi termés várható. Szakértők szerint az orosz export kiesése felhajtja ugyan majd a gabona és a kenyér árát, de csak átmenetileg, mert az Egyesült Államokban kimagasló termést várnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.