Demszkygrád lett Budapestből

A mai napig nem tudjuk, miért kell évente sok tíz milliárd forintot beleönteni ebbe a feneketlen zsákba, és ha már igen, akkor miért nincs a folyamatos pénzügyi mentőöveknek semmilyen szemmel látható eredménye?

Demszky Gábor főpolgármester közleménye szerint július 15-ig nem érkezett célba az a 7,4 milliárd forint, amelyet a BKV-nak kellett volna megkapnia a Bajnai-kormánnyal tavaly decemberben kötött szerződés alapján. Az említett kontraktusban a kormány vállalta, hogy a központi költségvetésből 17,4 milliárd forintot folyósít a csőd szélén álló közlekedési vállalatnak, mégpedig vissza nem térítendő támogatás formájában. Amíg a balliberális kabinet őrizte a kasszát, addig a főváros hiánytalanul megkapta a kért összeg első két részletét. Amint azonban a közleményből kiderül, a harmadik átutalás a július közepén esedékes határidőig nem történt meg. Hasonló módon kétséges annak az ötmilliárd forintnak a sorsa is, amelyet szintén az előző ciklus végén ígért oda a Magyar Fejlesztési Bank a BKV-nak abból a célból, hogy a cég az állam kezességvállalása mellett törleszthesse az áttekinthetetlenül burjánzó adósságainak egyikét. Egyébiránt a rendkívül nagyvonalú Bajnai-kabinet nem feltételek nélkül ígérte meg a fent említett hatalmas összegeket, mert előírta a közlekedési cégnek nyújtott önkormányzati támogatás növelését, illetve a tarifák emelését. Demszky Gábor szerint mindezt a budapesti városvezetés hiánytalanul végrehajtotta, vagyis szerinte joggal nyújthatja a markát a hiányzó milliárdokért.
A főpolgármester újfent a régi trükköt próbálja alkalmazni, azaz nem csupán pénzt követel, hanem a kormányra is megpróbál nyomást gyakorolni, fura módon azzal érvelve, hogy az őt követő városvezetés dolga lesz nehezebb, ha most nem történik meg a kifizetés. Az önkormányzati választások kampányának kezdetére időzített üzenet félreérthetetlenül azt sugallja, hogy a jobboldali kormány a fővárost és annak polgárait bünteti, mivel nem tartja be a szerződésben vállalt kötelezettségeit. A BKV „cserbenhagyása” pedig olyan hiba, amelynek a következményeit a következő ciklusban kell majd viselni. Tegyük mindjárt hozzá, hogy minderről szó sincs, hiszen a kormányszóvivő viszonválaszában világossá tette, hogy az Orbán-kormány a megalakulása óta folyamatosan teljesíti a fennálló kötelezettségeit, így a normatív támogatás és a jegyár-kiegészítés közel ötvenmilliárd forintos összegének időarányos részleteit is folyamatosan átutalta. A költségvetés jelenlegi helyzetében azonban rendkívül kevés a mozgósítható forrás, ráadásul a minisztérium azt is szeretné megvizsgálni, hogy egészen pontosan hogyan használja fel a közlekedési vállalat a kért állami támogatást.
Csöppet sem lehet csodálkozni, hogy ennyire óvatos a nemzetgazdasági tárca, hiszen a BKV-val kapcsolatban számtalan állítás megfogalmazható, de a közpénzekkel való felelős gazdálkodás még véletlenül sem tartozik ezek közé. A Szalainé Szilágyi Eleonóra százmillió forintos végkielégítése miatt kirobbant politikai vihar például bizonyosan hozzájárult ahhoz, hogy ma kétharmadot meghaladó többséggel kormányozhatja a Fidesz és a KDNP az országot. Ráadásul ez az önmagában is irritáló összeg csupán a jéghegy csúcsa, hiszen tavaly nyár óta további milliárdokról derült ki, hogy színlelt tanácsadói szerződések, nevetséges áltanulmányok, illetve nokiás dobozok formájában végül magánzsebekben landoltak. Az egész országot felháborító korrupciós botrányokkal kapcsolatos rendőrségi nyomozás jelenleg is zajlik. Amennyiben az ősszel hivatalba lépő új főpolgármester hozzákezd a korrupciós szeméthegy eltakarításához, akkor további visszaélésekre is rábukkanhat. Mindeközben a vállalat szolgáltatásainak színvonalát már az illetékesek is csak a szégyentől elvörösödve merik megemlíteni.
A mai napig nem tudjuk, miért kell évente sok tíz milliárd forintot beleönteni ebbe a feneketlen zsákba, és ha már igen, akkor miért nincs a folyamatos pénzügyi mentőöveknek semmilyen szemmel látható eredménye? Miért van az, hogy Demszky Gábor főpolgármester csupán akkor van tisztában a cég katasztrofális helyzetével, amikor a központi költségvetésből kell újabb és újabb tízmilliárdokat kunyerálnia a meglévő támogatások mellé? Miért nem akkor aggódott enynyire a BKV működéséért, amikor egyik helyettese, Hagyó Miklós és a társaiból álló díszes kompánia állandó szereplői lettek a bűnügyi krónikáknak? Az öt cikluson át (!) hatalmon lévő fővárosi vezetésnek bőven lett volna ideje és módja arra, hogy konszolidálja a vállalat gazdálkodását. Ha Demszky csupán feleannyi energiát fordít arra, hogy önmaga fényezése helyett inkább a villamos- vagy a buszközlekedés színvonalán javítson valamicskét, akkor talán nem kellene koldulással töltenie regnálásának utolsó heteit, hogy aztán az öklét rázza a kormányzat felé, ha az vonakodik az újabb milliárdok átadásától.
Persze nincs mit csodálkozni, hiszen a főpolgármester egész politikusi pályafutása ebből állt: sokszor értelmetlen presztízsberuházásokkal elhitetni, hogy ő egy dinamikusan fejlődő világváros első embere, miközben a pénzügyek terén mindenféle lazaság megengedett, lévén a központi költségvetés úgyis kisegíti minden bajból. Ha a büdzsét baloldali kezek rakták össze, akkor mindez hatványozottan volt érvényes. Amennyiben pedig a kormányrudat a jobboldal birtokolta, és az netán mégsem akarta szolgálatkész katonatisztként állni a Demszky-féle böszmeség számláit, akkor jöhetett a sokáig sajnos nagyon is hatásos vádaskodás a budapestieket sújtó fideszes önkényről. Elsősorban a választópolgároknak köszönhető, hogy erről a rágalomról már csak múlt időben beszélhetünk, ugyanis az április 11-én aratott győzelem után reménytelen kísérlet lenne arra építkezni, hogy a fővárosiak többsége ellenszenvvel tekint a Fideszre. Ráadásul maga Demszky is oly mértékben elhasználódott, hogy ma már nem az egykori „tettek emberére” emlékeztet, hanem inkább egy öregesen motyogó kishivatalnokra, akit csupán az tud lázba hozni, hogy vajon az általa elképzelt feltételek mellett mehet-e végre nyugdíjba.
Ez a közelgő visszavonulás azonban akkor is dicstelen lenne, ha csupán a végelgyengülésben lévő BKV-ról lenne szó. Ám itt sorakozik még a soha el nem készülő négyes metró, a Margit híd hasonlóan csigalassúsággal zajló felújítása, a csepeli szennyvíztisztító körüli visszásságok tömkelege vagy a városligeti műjégpálya pillanatnyilag szünetelő rekonstrukciója. Nem beszélve a Combino villamosokról, amelyek talán egyetlen métert sem tudtak megtenni anélkül, hogy ne robbant volna ki valamilyen botrány, az egekbe nyomva a rajta utazók vérnyomását. Amennyiben rászánná valaki az időt, hogy részletekbe menően megírja a Demszkygrádnak gúnyolt Budapest ezredforduló körüli történetét, akkor bizonyosan az olyasféle kifejezések dominálnának a szövegben, mint a hűtlen kezelés, a korrupció, a kifizetetlen számlák, a be nem tartott határidők, illetve a költségtúllépés. Emellett ne hagyjuk ki az előnytelen szerződést sem, amellyel kapcsolatban leginkább annak kiderítése dolgoztatná meg legjobban a kutatásban részt vevőket, hogy éppen kilenc vagy tíz számjegy szükséges-e a fővárost ért anyagi kár mértékének rögzítéséhez.
Hűtlen kezelés ügyében a már tanúként a rendőrség által kifaggatott Demszkynek nincs elfogadható indoka arra, hogy akárcsak egyetlen forintot is számon kérjen a kormánytól. Utóbbinak viszont annál inkább kötelessége, hogy gondosan őrködjön a közpénzek felett, és ennek szellemében ezerszer is gondolja meg, hogy az önkormányzati választásokig hátralévő két hónapban mire ad pénzt a fővárosban. Nemcsak a BKV, de a főváros működésének konszolidálása is létfontosságú feladat, ám mindehhez már csak akkor érdemes hozzákezdeni, ha feláll az új közgyűlés, és elfoglalja hivatalát az új főpolgármester.