EBESZ-vizsgálódás Szlovákiában

Neszméri Sándor
2010. 08. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Esély a Selyének. Megerősítené az új szlovák kormány a révkomáromi Selye János Egyetem pénzügyi és szakmai hátterét, s támogatná abban is, hogy a jövőben új, modern, a kornak megfelelő szakokat nyisson a szlovákiai magyar diákok számára. Ez derül ki abból a kormányprogram-tervezetből, amelyet végleges változatának elfogadása előtt sikerült megszereznie a Szlovák Sajtóirodának. A dokumentum szerint az új szlovák kormány módosítani kívánja a közoktatási törvényt is, amely az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetne a kisebbségek nyelvén oktató iskolák módszertani támogatására, ezért kilátásba helyezi egy országos módszertani központ, illetve több regionális iskolaszék felállítását. (N. S.)


Szlovákiában vizsgálódik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosának szakértői csoportja, amely a szlovák államnyelvtörvény érvényesítésének eddigi tapasztalatairól érdeklődik a kisebbségek által lakott területeken, illetve Knut Vollebeak főbiztos ajánlásainak – az átfogó kisebbségi jogvédelmi törvény elfogadása és a kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény módosítása – szükségességét vizsgálják.
Az EBESZ szakértői csoportja tárgyalt többek között a Magyar Koalíció Pártja vezetőivel, Somorja város képviselő-testületével és a civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyar Kerekasztal (SZMK) szóvivőivel, s bár a szlovák államnyelvtörvény alkalmazása kapcsán büntetés kirovásáról senki sem tájékoztatta a főbiztos munkatársait, felesleges ellenőrzésekről, megfélemlítési szándékú figyelmeztetésekről többen is említést tettek. Többek között megemlékeztek a Szabad Újság hetilap népszerűsítésére készített egynyelvű óriásplakátokról, az MKP választási kampányáról, illetve több amatőr művészeti csoport műsorfüzetéről, amelyeket minden esetben azért kifogásoltak a kulturális minisztérium alkalmazottai, mert a magyar nézőknek szánt információkat szlovák nyelven csak kivonatosan közölték a fenntartók, többségében a Csemadok alapszervezetei.
Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke, aki az SZMK alapító tagjaként több civil szervezet vezetőivel közösen tárgyalt az EBESZ szakértőivel, lapunknak nyilatkozva elmondta, ezúttal nemcsak a magyar, hanem a ruszin és a cseh kisebbség képviselői is egyértelműen kiálltak az átfogó kisebbségi törvény elfogadása, valamint a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségének törvényi bővítése mellett. A ruszinok képviselői külön figyelmeztettek arra, hogy nyelvük használata szinte lehetetlen azáltal, hogy csak ott használhatják, ahol arányuk eléri a húsz százalékot, ilyen település pedig kevés van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.