Eddig, és ne tovább!

Mondhatnánk, várható volt, hogy előbb-utóbb a magyar nép arcába vágják, hogy ő a felelős a cigányok ellen elkövetett sorozatgyilkosságért. Hiszen mi alkotjuk azt a többségi társadalmat, amelynek tagjai, ahogy azt egy Ardamica Zorán nevű publicista a Hírszerző internetes lapban megállapította, „hajlamosak bizonyos tettek fölött szemet hunyni vagy épp huncutul összekacsintani. A cigánygyilkosságok heteiben is kacsintgattak elegen, van a magyarok között elég fasiszta! Hiszen csak cigányokat lőttek.” Vagy: „minden politikus, aki cinizmusával hagyta elfajulni a dolgokat, megerősödni a szélsőjobbot és annak nyilvános uszítását, hogy minden egyes ember, aki cinkosan hallgat, süketséget színlel, netán egyetértően bólint, amikor valaki nagy hangon faji vagy nemzeti alapon negatívan megkülönböztet valakit, igenis részben felelős a gyilkosságokért.” – Nincs ártatlan ember a világnak abban a sarkában, ahol azért ölnek cigányokat, mert cigányok – summázza a közvélemény formálására szánt mondanivalóját a szerző.
Ezt a kettős mércére alapozott, a magyar nemzet elleni propagandát most már tényleg abba kellene hagyni. Először is: valamennyi jó érzésű magyar embert megdöbbentette és felháborította, amikor kiderült, hogy gyilkosok járják az országot, és könnyű célpontnak számító faluszéli cigányokra vadásznak. Nem volt egyetlen politikai szervezet és egyetlen Magyarországon bejegyzett sajtóorgánum sem, amely ne ítélte volna el ezeket a bűntetteket, és ne követelte volna a nyomozó hatóságok gyors és hathatós intézkedését. Minden megszólaló mély együttérzéséről biztosította a hazai cigányságot. Még a nem sokkal korábban, bizonyos bűnöző életmódot folytató cigány bandák által magyarok és egy román sportoló ellen elkövetett ugyancsak brutális gyilkosságok által okozott sokkhatáson is felül tudott emelkedni a többségi társadalom. Jóllehet, akkoriban tényleg pattanásig feszültté vált a helyzet. Naponta kaptuk a híreket a terjedő erőszakról, amelyek gyakran a cigány családok egymás közti verekedéséről, illetve a cigányok által különös kegyetlenséggel elkövetett erőszakos bűncselekményekről szóltak. Ebben a helyzetben minden közvélemény-formáló „hatalommal” rendelkező írástudó igyekezett meggyőzni az embereket arról, hogy nem szabad általánosítani, mert az erkölcstelen, jogtalan, a keresztény értékrenddel ellentétes lenne.
Éppen ezért a leghatározottabban vissza kell utasítani azokat a törekvéseket, amelyek ismételten és sokadszorra arra irányulnak, hogy a magyar népet kollektív bűnössé próbálják nyilvánítani vagy a nácik által a zsidók ellen elkövetett bűnökért, vagy most a cigányok ellen négy magyar gazember által elkövetett gyilkosságokért. Tekintettel arra, hogy Magyarországon emberemlékezet óta nem volt példa arra, hogy egy kisebbségi népcsoport tagjai ellen nyilvánvaló rasszista indítékból ilyen bűncselekmény-sorozatot kövessenek el, érthető, hogy a közvélemény megköveteli a nyomozó hatóságoktól az ügy minden aprónak tűnő részletre kiterjedő teljes felderítését. Pontosan azért várja el a professzionális felderítő munkát, amely kiterjed a nyomozó hatóság és a Nemzetbiztonsági Hivatal sok szempontból vitatható, bizonyos jelek szerint olykor dicstelen szerepére is, hogy még egyszer ilyen bűncselekmény ne fordulhasson elő hazánkban. És azért is fel kellene tárni a katonai titkosszolgálat ügyben játszott szerepét, azért kellene egyértelmű választ adni arra, voltak-e esetleg további bűntársai, segítői, irányítói a négy gyanúsítottnak, hogy elejét vegyük a Hírszerzőn is nyilvánosságot kapott zavaros elméletek terjedésének.
Mint ahogy azt is elvárják a polgárok az új kormánytól, hogy betartsa az ígéretét, és megteremtse a törvénytisztelő polgárok biztonságát mindenütt az országban.