Hazatért Izraelbe az Uri Brodsky néven ismert férfi, aki a gyanú szerint a Moszad ügynöke, és érintett Mahmúd al-Mabhúh Hamász-tag meggyilkolásában. Brodskyt múlt pénteken adta ki Varsó Németországnak, ahol azonban óvadék ellenében szabadlábra helyezték, amelyet ő azonnal kihasznált, és felült egy Tel-Aviv felé tartó repülőgépre. Az izraeli sajtó nem adott közelebbi támpontot Brodsky hollétét illetően, de egybehangzóan azt állítják, hogy hazatért az országba. Az egész ügyről azonban nagyon keveset lehet megtudni a zsidó állam sajtójától, külföldi vélemények szerint azért, mert a témát a nemzetbiztonságra nézve fenyegetőnek tartják, így cenzúrázzák az erről szóló cikkeket.
Brodskyt a varsói nemzetközi repülőtéren fogták el német feljelentés alapján, mivel Berlin úgy vélte, ő segítette hozzá a Mabhúhot Dubajban kivégző csapat egyik tagját a német útlevélhez, s először okmányhamisítás mellett kémkedéssel is vádolták. Lengyelországban a bíróság viszont úgy döntött, az állítólagos ügynök ellen csakis az útlevél meghamisítása lehet a vád Németországban, így az utóbbi vádpontot ejtették. A National dubaji lap megszólaltatott több jogászt, akik úgy vélték, valószínűtlen, hogy Brodsky visszatér Németországba, mivel az ügyészség közölte, ha elhagyja az országot, és visszatér, akkor elővehetik a kémkedés vádját. Az okirat-hamisításért legfeljebb pénzbüntetésre ítélhetik az elkövetőt, ezért is döntött úgy a kölni bíróság, hogy szabadlábra helyezik a gyanúsítottat. Kémkedésért sokkal súlyosabb büntetést kaphatna Uri Brodsky, ám diplomáciai szempontból sem Izrael, sem Németország számára nem volna szerencsés az ügy nagy dobra verése.
Az Egyesült Arab Emírségekben megütközéssel fogadták Brodsky hazautazásának hírét. Az ottani külügyminisztérium leszögezte: Dubaj bizonyítékot akar kapni arra vonatkozóan, hogy a Moszad-ügynök semmilyen módon nem vett részt a Hamász-parancsnok meggyilkolásában.

Így fog kinézni a parajdi sóbánya ha elönti a víz