Enyhítés az árvízi területeken. Az építési engedélyt 22 helyett 11 napon belül ki kell adnia a hatóságnak az árvízzel sújtott területek újjáépítésekor, ha a ház ajánlott terv adaptálásával épül – olvasható a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent, hétfőtől hatályos kormányrendeletben. A kedvezőbb szabályozást – amely fél évig tart – azokon a településeken kell alkalmazni, amelyekre veszélyhelyzetet hirdetett a kormány. Az enyhített szabályok szerint amennyiben az építésügyi hatóságként fellépő helyi jegyző a megnövekedett munkához nem rendelkezik elegendő számú köztisztviselővel, úgy az építésiengedély-kérelmeket továbbítania kell a megyeszékhelyi jegyzőnek. Ezt követően az engedélyező hatóság helyszíni szemlét tart, ahol a szakhatóságok képviselői helyben kiadják az állásfoglalást. Ideiglenes használatbavételi engedélyt lehet kérni a házra, amennyiben egy fűthető szobája, konyhája és egy tisztálkodásra alkalmas, vécével ellátott helyisége elkészült. Ez az ideiglenes engedély 2 évre szól, ezen időszak alatt kell megkérni a végleges használatbavételi engedélyt. (Sz. R.)
Pintér Sándor egy összedőlt ház előtt arról szólt: tegnap írt alá határozatot, hogy 920 millió forintot utaljanak át az érintett önkormányzatoknak. A pénz része annak a 3,17 milliárd forintnak, amelyet a kormány biztosít az árvíz miatt megsemmisült vagy helyreállíthatatlanul károsodott magánlakóházakban élők lakhatási feltételeinek megteremtésére. A belügyminiszter megelégedettséggel nyugtázta, hogy valamenynyi, árvízzel sújtott település önkormányzata a kormányrendeletnek megfelelően megalkotta a saját rendeletét, amelynek alapján megkötötték az első szerződéseket az újjáépítéshez.
– A cél az, hogy október 31-ig valamennyi összedőlt ház épüljön újjá – szögezte le, hozzátéve: ezt a célkitűzést ütemezett építési terv alapján végre fogják hajtatni, mindent ellenőrizni fognak, az építési terveket éppúgy, mint az építési ütemet.
– A másik feladat az, hogy azokat a házakat, amelyek bár nem dőltek össze, de jelentősen megsérültek, segítsenek helyrehozni – mondta Pintér Sándor, azt is megemlítve, hogy ebben elsősorban a karitatív szervezetek segítségére számítanak.
Azt is elmondta: négyzetméterenként 137 ezer forintért épülnek újjá a házak, „nem aranyeső esett, bajban vagyunk, és ennek megfelelően kellett cselekedni”.
Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a vis maior keretből eddig 221 önkormányzat részesült 597,111 millió forint támogatásban. A pénz kétharmada a védekezési költségek megtérítését jelentette az önkormányzatoknak, egyharmadát pedig már az intézmények, utak helyreállítására utalta ki a minisztérium.
– Még több mint 1200 pályázatot kell elbírálni, a hiánypótlások után a lehető leggyorsabban ezeket a támogatásokat is megkapják az önkormányzatok – tette hozzá.
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője azt mondta: az újjáépítést szigorúan ellenőrzik, hiszen közpénzek felhasználásáról van szó. Részt vett a sajtótájékoztatón Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője, aki csodálatának adott hangot, hiszen rég nem látott összefogásról tett tanúbizonyságot az ország lakossága. – Összetartozunk – hangoztatta –, s ezt a gyönyörűséget mindenkinek látnia kell. Felsőzsolcán, illetve a károsult környékbeli falvakban örülhetnek az emberek, mert mintha csoda történt volna a májusi–júniusi árvizet követően. A karitatív szervezetek a kormány mögött felsorakoztak, s szívesen veszik ki részüket az adományelosztásból.
Eközben Arnóth Sándor fideszes polgármester bejelentette, folyamatos a kármentés a Hajdú-Bihar megyei Püspökladányban a hétfő esti vihar után, azóta mintegy 150-200 ember dolgozik az elárasztott városrészekben. Szavai szerint a kárfelmérés folyamatos, de csak később derül ki, hogy mekkora pusztítást okozott a vihar. Az biztos, hogy a város legmagasabb épületének, a Petőfi Sándor Általános Iskolának a tetőszerkezete súlyos károkat szenvedett, több helyen felszakadt a palatető és beázott az épület.
– A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság másodfokúra emelte a belvízvédelmi készültséget a Hamvas-Sárréten – közölte Bara Sándor védelemvezető tegnap. Tájékoztatása szerint az intenzív esőzések miatt a vízzel elöntött földek nagysága ismét megközelíti a négyezer hektárt, amelynek fele vetés és szántó.
Viharkárok. Összesen 830 esetben kellett kivonulniuk a tűzoltóknak a hétfői vihar miatt – közölte tegnap az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. A legtöbbször – 168 esetben– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, de sok riasztás volt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében is. A vihar miatt 196 esetben vízeltávolítást, 507 esetben fakivágást, 147 esetben pedig épületkár-felszámolást hajtottak végre. Tegnap már minden településen volt áramszolgáltatás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, miután a szakemberek Ibrány és Tiszatelek elektromos hálózatában is kijavították a hétfői vihar okozta hibákat, amelyek két településen mintegy négyszáz fogyasztónál okoztak áramszünetet. Borsod-Abaúj-Zemplénben hat embernek kellett elhagynia a viharban megrongálódott otthonát, míg a Hajdú-Bihar megyei Szerepen jégverés rongált meg lakóházakat és több önkormányzati ingatlant. A torlódások elkerülése érdekében tegnap a Budapest és Miskolc között járó intercity vonatok Füzesabony és Miskolc között minden állomáson megálltak, ugyanakkor a Füzesabony és Miskolc között járó személyvonatok nem közlekedtek. (Sz. R.)