Elsősorban a szökés, elrejtőzés, illetve összebeszélés, a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye miatt döntött tegnap a Budai Központ Kerületi Bíróság Kovács Lajos előzetes letartóztatásáról – közölte lapunkkal Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A bírósági közlemény szerint a különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt a BRFK gazdaságvédelmi főosztályán a Főtáv Zrt.-nél indított büntetőeljárásban hozott egy hónapra szóló kényszerintézkedés nem jogerős, azzal szemben a gyanúsítottak és védőik is fellebbezést jelentettek be. Tafferner Éva, a BRFK szóvivője lapunknak elmondta, a Főtáv székházában tegnap házkutatást tartottak, az üggyel kapcsolatos iratokat, dokumentumokat foglaltak le.
A BRFK nyomozói szerdán hűtlen kezelés gyanújával előállították, majd őrizetbe vették Kovács Lajost. Az eddigi adatok szerint a gyanúsított megszegte vagyonkezelési kötelezettségét, és előnytelen szerződést kötött egy csepeli lakópark fűtési-hűtési rendszerének kivitelezéséről, a munkával eredetileg megbízott társaság megvásárlásáról. Bár a vezérigazgató tagadta, a rendőrség szerint ezzel több mint 180 milliós kárt okozott. A vezérigazgatót gyanúsítottként hallgatták ki a cég számára előnytelen reklámszerződés ügyében is. Egy nappal korábban az érintett beruházás volt vezetőjét, Gyarmati Zoltánt, a szintén fővárosi Parking Kft. jelenlegi ügyvezetőjét is meggyanúsították, ő vallomást tett és szabadlábon védekezhet. A tényt a Parkingnál megerősítették, de közölték, a cégnek semmi köze sincs a Főtáv ügyleteihez.
A Demszky Gábor vezette önkormányzatnál tegnap sem kívántak reagálni a botrányra. Steiner Pál (MSZP) azt mondta: ő nem illetékes, a városvezetés munkájában már másfél éve részt sem vesz.
Tarlós István (Fidesz) védhetetlennek nevezte, hogy a fővárosban ma már szinte valamennyi cégnél büntetőeljárás zajlik, és alig akad olyan vezető, akit nem gyanúsítottak meg valamilyen bűnügyben.
Házkutatást tartottak a Főtáv székházában
Augusztus 23-ig előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság tegnap Kovács Lajost, a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját, akit két ügyben is hűtlen kezeléssel gyanúsítanak egy előnytelen szerződés miatt. A Főtáv székházában a rendőrök házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le. A cég által megvásárolt csepeli kft. ügyében kiderült, a meggyanúsított személy jelenleg egy másik fővárosi társaság, a Parking Kft. ügyvezetője, Gyarmati Zoltán.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!