Hegymenet

A rendszerváltás hajnalától a két évtizedig uralkodott balliberális éra alkonyáig tekinti át Wéber Attila könyve a magyar jobboldal csúcsra tartó menetelését. A meredek és buktatókkal teli út vázolása korántsem nevezhető olyannyira elfogultnak, mint amennyire a baloldal sajtótermékei szoktak szólni a témáról. Wéber a mérsékelt jobbközép politika- és párttörténetét írta meg, bevallottan vitairatszerűen, nem monografikus igénnyel. Álláspontja azonban párbajképes, ellentétben a Debreczeni–Bolgár–Gréczy intellektuális Bermuda-háromszög közegének felfogásával.
A közismerten baloldali elkötelezettségű Napvilág Kiadó Földes György szerkesztette sorozatának – 20 év után – legújabb darabja illeszkedik a könyvszéria vállalásába, amely nem más, mint hogy neves baloldali gondolkodású társadalomtudósok révén elvégezze az 1990 után eltelt időszak – vagy egyre jobban látható módon a 2010-ig tartó korszak – szociális, gazdasági, kulturális és politikai számvetését. A másik oldalon is kedvező kritikát kapott Laki László könyvével ellentétben inkább negatív értékelés hangzott el a polgári nyilvánosság részéről Ripp Zoltán, Fleck Zoltán és Andor László köteteiről, ám Wéber Attila munkája vélhetően kedvező benyomást tesz majd azokra is, akik nem feltétlenül osztják a szerző egy-egy tételét.
A szintén sorozatszerző Ferge Zsuzsa szárnyai alól kikerült Wéber Attila a nyolcvanas évek végén a Hazafias Népfront Társadalompolitikai Tanácsának titkáraként a reformisták közé tartozott, és korán kapcsolatba került az ős-fideszesekkel, akikkel együtt részt vett a Századvég alapításában-szerkesztésében is. A szociológus, jogász és politológus végzettségű Wéber Szili Katalin volt országgyűlési elnök kabinetfőnökeként dolgozott az előző ciklusban, s talán nem véletlen, hogy a Gyurcsány-rezsim társadalompolitikai lépéseinek és pusztán kommunikációs kormányzásának baloldali kritikusaként hallhattuk nyilatkozni akkoriban. 1996-os, A Fidesz-jelenség című könyvében a jobboldalivá váló fiatal demokraták generációs összefüggéseire érzékenyen vizsgálódott, majd az ezredfordulós polgári kormányzás idejétől kezdett el a magyar jobboldal stratégiai irány(váltás)aival behatóbban foglalkozni. A kötet ennek az útnak a vége, egyúttal az első összefoglalás a jobboldal fejlődésének elmúlt húsz évéről.
A Metamorfózisok címével is jelzi, hogy a jobboldali pártok története, pozícióváltozásainak eseménysora kerül a fókuszba. A népi-nemzeti, kereszténydemokrata és polgári, konzervatív szellemi-intellektuális háttér tárgyalása hiányzik a kötetből, amit a szavazóbázisok alakulása és az identitáspolitizálási lépések taglalása helyettesít, mégpedig mindenütt a jobboldal modernizációs elképzeléseinek, a piacgazdasághoz és a polgárosodáshoz fűződő kapcsolatának áttekintésével.
A két évtizedes menetelés onnan indul, hogy a kommunizmus negyven éve után bekövetkező „törvényszerű csoda” (Kulin Ferenc) révén a jobboldal kerül hatalomra az 1990-es választásokon. Az MDF ’87-es megalakulásától az első polgári kormányzat vereségéig tartó nyitófejezetben felelevenedik a népi gyökerek fokozatos – és szükséges – felszámolása, az antalli kereszténydemokrata fordulat kiteljesedése és a törésvonalak kialakulása (Bíró és Csurka politizálása mentén), valamint a nagy gyűjtőpárt széttöredezése és a kisgazda koalíciós partnerrel folytatott felemésztő küzdelem. A jobboldal az első négy évben, amikor pedig hatalmon volt, szétverte magát. Nem sikerült olyan, a ’92 óta alakuló baloldali-liberális koalícióval szemben versenyképes és maradandó pólus kiépítése, amely sikerrel veheti fel a harcot a posztkommunista elit és az „exdemokratikus ellenzéki” értelmiség érdekszövetségével.
A jobboldal hosszú reintegrációs folyamata, amely a Horn-kormánytól az 1998-as választási győzelemig tartott, szintén nem egyenes vonalú történet. A Fidesz először konzervatív fordulatot hajtott végre ’93-ban, majd három év múlva vált a jobboldalon belül meghatározó erővé. Ugyanekkor jelen volt azonban a térfélen a kiszámíthatatlan Torgyán vezette FKGP, a KDNP Ghiczy-féle tévútja és a parlamenti küszöböt ’98-ra átlépő MIÉP, valamint a még koalícióképes MDF. Wéber hajlamos az 1998 és 2002 közötti időszakot úgy nézni, mint a Fidesz mindent bedaráló kis gömböce duzzadásának korát. Az első Orbán-kabinet alatt valóban a koalíció legnagyobb pártja lesz egyúttal a jobboldal meghatározó pólusa is, a rendszerváltáskor kialakult jobboldali szavazóbázis többségének rokonszenve rá száll, és esély nyílik a szocialista–szabad demokrata gyakorlattal szemben a polgári program megvalósítására. Ugyanekkor Orbán Viktor nemcsak kvázi kancellárként kerül a kormányzat középpontjába, hanem a magyar jobboldal vezetőjévé is válik.
Az ezt követő nyolc nehéz év ellenzékisége alatt bekövetkező változásokat (polgári körök megalapítása, 2003-as szövetséggé alakulás, baloldali szavazók megnyerése) Wéber szellemesen úgy tárgyalja, mint az „egyesült jobboldaltól az egységes jobboldalig” vezető út történetét. A Fidesz magatartásának igencsak kritikus bemutatása mellett az MDF vargabetűi, a KDNP visszatérése, a radikális póluson a MIÉP Jobbikra cserélődése és az MSZP–SZDSZ-kormányzás csődje is felvonul az utolsó előtti fejezetben. A könyvet a Fidesz 2010-es nagyarányú győzelme utáni lehetséges dilemmáinak vázolása zárja. Jelentős változás azonban a megelőző húsz évhez képest, hogy tavasz óta sem koalíciós kényszer nem áll fenn, sem a baloldal nem képes talpra állni, ellentétben az Antall-kabinet és az első Fidesz-kormány idejével. A szerző elgondolkodtató megállapítása szerint ez „nagyobb átrendeződés tünete”, és kijelenti, hogy húszéves vándorlása után „a magyarországi jobboldal elérkezett a csúcsra”.
A Gyurcsány-tanácsadó Dessewffy Tibor Demos Alapítványa adta ki két évvel ezelőtt Geoffrey Nunberg amerikai nyelvészprofesszor 2006-os könyvét, amely magyarul Jobban mondva címmel jelent meg. Nunberg szerint a Reagan-évtized óta a jobboldal elfoglalta a nyelvet, és a szavak jelentését a baloldal számára kedvezőtlenül változtatta meg. Így a politikai vitákban a demokraták a republikánusok teremtette nyelvi közeg miatt eleve hátrányból indulnak. Erre erősített rá Daniel J. Flynn konzervatív szerző 2008-as összefoglalója, amely szemtelenül Az amerikai baloldal konzervatív története címet kapta, és az Egyesül Államok progresszív politikai törekvéseinek jobboldali olvasatát adta. Mi lehetne ebből a magyar tanulság? Az, hogy noha a politikai jobboldal a csúcson van, szellemileg még mindig a baloldal van uralkodó helyzetben, hiszen a jobboldal történetét is ő értelmezi.
(Wéber Attila: Metamorfózisok. A magyar jobboldal két évtizede. Napvilág Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 2600 forint.)