Ideológiák helyett józan ész

Tudom, hogy a Tisztelt Ház mai ülésén fontos döntésekre készül, és nem is szeretném a Ház e tekintetben elszánt munkáját akadályozni. Legyen szó az előttünk fekvő törvényjavaslatokról vagy éppen a meghozandó fontos személyi döntésekről. Mégis most, hogy az ülésszak a végéhez közeledik, szót kértem, és köszönöm is az elnök úrnak, hogy megadta nekem, hogy összefoglaljam néhány gondolattal azt a munkát, amit az elmúlt hetekben végeztünk. Nem tudom, kiszámolták-e már, hogy mennyi idő telt el az új kormány megalakulása óta. Hosszú időnek tűnik, a sorjázó eredmények azt a benyomást keltik, mintha hónapok óta dolgozna az új Országgyűlés és a kormány. Pedig még száz napja sincs. Ma 56. napja dolgozik az új kormány. Nem vagyok a számmisztika rabja, de ez a szám és ez a nap alkalmasnak tűnik arra, hogy elvégezzük az első összegzést. A kérdés úgy hangzik, már ha őszintén akarunk számot vetni: mire is elég 56 nap?
Mielőtt összegezném az 56 nap munkájának eredményét, engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket a magyar politika európai léptékű, mélyreható átalakulására és megújulására. Azt ebben a házban már többször is megvitattuk, hogy áprilisban egy kétharmados forradalom történt Magyarországon, amely átalakította a magyar közéletet, amely átalakulás alkotmányos volt, és választások útján történt. Egy fontos kérdés azonban nyitva maradt: ez a kétharmad csak a választásokra jött létre, vagy tartós politikai közösség is formálható-e belőle? Sohasem rejtettem véka alá – hiszen nem azért gyújtunk gyertyát, hogy a véka alá rejtsük –, hogy tartós közösséget szeretnék formálni ebből a kétharmados többségből. Ezt hol centrális erőtérnek, hol kevésbé okoskodó módon nemzeti együttműködés rendszerének neveztük el.
*
Európában a magyarországival rokon és komoly változások mentek végbe az elmúlt időszakban. Az ok, ami a változást ott és itt egyaránt elindította, az az, hogy a múlt századi ideológiák csődöt mondtak. Voltaképpen az egész ideológiai keret, amely a XX. század első felében kialakult, és meghatározóvá vált az európai országokban, a század végére egyszerűen kifulladt. A hagyományos irányzatok nem tudtak válaszokat adni az új idők kérdéseire, és megoldások helyett meddő vitákba süllyedtek.
Ez a tehetetlenség Európa-szerte egyre jobban feszítette a társadalmakat, Magyarországot is, és végül ez vezetett a változáshoz. A konkrét kihívások természetesen országonként nagyon különbözők voltak, de előbb-utóbb kiderült, hogy azok az országok tudják megoldani a gondokat, azok tudják kezelni a feszültségeket, amelyekben létrejött a társadalmi-politikai paletta közepe táján egy nagy és erős közösség, amely képes volt félretenni a korábban megszokott – mondjuk úgy – XX. századi ideológiai vitákat, szempontokat, és képes volt a józan ész nevében megegyezésre jutni a kivezető út irányairól és egy közös jövőképről. Ez hol pártalapú nagykoalícióban, hol egy új szemléletű, nagyhatalmú köztársasági elnök színre lépésével, hol pedig egy nagy centrumpárt dominánssá válásával történt, mint Magyarországon. A változás lényege tehát az, hogy mindenhol meghaladták a XX. századi ideológiai kereteket, amelyekről kiderült számukra, hogy alkalmatlanok saját országaik bajainak megoldására. Sőt gátjai bármiféle előrelépésnek.
Ez nem jelenti az ideológiai kérdések megszűnését, csak azt, hogy kimaradtak a politika centrumából, s oda kerültek, ahová valók: az elméleti ügyek osztályára, a filozófusok asztalára. Az ideológiák helyét a politikában Európa-szerte a józan ész foglalta el. Az emberek mindenhol, így Magyarországon is belátták, hogy a józan ész fontosabb, mint az ideológia, mert olyan mindennapi gyakorlati problémákkal találták szemben magukat – nincs munka, nincs megélhetés, romlik a közbiztonság, veszélyben a nyugdíjuk –, amelyeket csak széles összefogással lehet megoldani. Fájdalom, ideológiai vitákkal nem. Ezért feladták a korábban megszokott és mozdíthatatlannak tűnő szekértábor-felfogást. Kijöttek a szekértáborokból, hátrahagyták az elavult és a gondjaikra megoldásokat nem kínáló XX. századi ideológiákat, és a józan ész nevében új közösségeket formáltak. Igen, Európában a józan ész lépésről lépésre felülkerekedik a XX. század ideológiáin. Úgy tűnik, a XXI. század első évtizedeinek iránytűje a józan ész lesz, és azt hiszem, ez jót fog tenni a világnak. Ezt jól jelzi maga a hitelválság is, ami maga, saját maga is a kifulladt XX. századi ideológiák káoszának következménye.
Az elmúlt két évtizedben, úgy látom, egyértelműen azok az országok voltak sikeresek, és a válságot is azok érezték meg legkevésbé, ahol ez a folyamat megtörtént, ahol létrejött egy erős centrumközösség, amely képes volt véghezvinni a bajok legyőzéséhez szükséges, gyökeres változtatásokat. Olyan változtatásokat, amelyeket korábban az ideológiai indíttatású huzavonák és viták miatt képtelenek voltak teljesíteni. Nos, az elmúlt 56 nap legnagyobb jelentőségét abban látom, hogy ugyanez a folyamat nálunk, itthon, Magyarországon is lezajlott. A józan ész Magyarországon is túllépett a XX. század ideológiai keretein, és kialakult egy olyan politikai közösség, ami régóta nem létezett Magyarországon, vagyis megszületett a nemzeti centrum. A nemzeti centrumnak köszönhetően maga az Országgyűlés is más ma már, mint a korábbi években volt. Ezt mindannyian tapasztalhattuk. Az elmúlt években az Országgyűlés ugyan gyakran értékes, de végül is meddő viták helyszíne volt. Senki sem vitatja, magam sem, hogy a viták szükségesek, a viták hasznosak, és a viták inspirálóak. Föltéve, ha cselekvéshez vezetnek. De nálunk nem vezettek, legfeljebb pótcselekvéshez, újabb és újabb, itt lobogtatott, de soha meg nem valósult programokhoz. Az új Országgyűlés viszont a cselekvés helyszíne lett. Nem egészen két hónap alatt – engedjék meg, hogy ezt kellő szerénységgel mondjam, nem egészen két hónap alatt –, úgy érzem, többet végzett, több és jelentősebb változást hajtott végre, mint elődei nyolc év alatt.
A nemzeti centrum a józan ész közössége. Szeretném aláhúzni, hogy mindenki beletartozik, aki azt gondolja, hogy a józan ész fontosabb, mint az ideológiai megosztottság. Mindenki, aki úgy gondolja, hogy a hosszú évek óta tartó meddő viták után Magyarországnak végre el kellene indulnia, lehetőleg egységesen és egy új irányba. Mindenki beletartozik, aki nem akarja, hogy a múlt, az áprilisi választásokon lezárt korszak és megdöntött rendszer valaha is visszatérjen. Mindenki beletartozik, aki bízik abban, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében végre képesek leszünk közös erővel jobb jövőt teremteni minden magyar számára. A nemzeti együttműködés rendszere a magyaroknak azon az erős hitén alapszik, hogy a józan ész felül tud írni minden elválasztó vitát, ami eddig gúzsba kötött minket, azon a hiten alapszik, hogy bennünket, magyarokat sokkal több dolog köt össze, mint ami elválaszt. A nemzeti centrum mindenki felé nyitott és szabad közösség, csak az nem tartozik bele, aki nem akar a része lenni.
Mindannyian tudjuk, hogy a nemzeti centrumot a polgári oldal választási sikere hozta létre, de azt is tudjuk, hogy sok baloldali is ide szavazott. Kijelenthetjük – ismét kellő szerénységgel –: a választáson győztes erőknek több baloldali szavazójuk van, mint magának a szocialista pártnak. A nemzeti centrumban tehát a baloldali szavazók is ott vannak. Mégpedig több százezren vannak ott, akik nyilvánvalóan ma is számos baloldali értéket vallanak magukénak. Az új kormány őket is képviseli, ezért a baloldali értékvilágú emberek fölkérése és kinevezése jelentős és fontos államéleti posztokra, megbízatásokra, legyen szó számvevőszékről vagy Alkotmánybíróságról, nem politikai gesztus, hanem a nemzeti centrumpolitika lényegi eleme.
Mit akar a nemzeti centrum? Ezt a közösséget, amelyet az elmúlt 56 napban sikerült megerősítenünk, nem egy politikai oldal ideológiája, hanem a társadalom nagy többségének közös értékei tartják össze, úgymint a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend. A nemzeti centrum ezeket az értékeket akarja érvényesíteni a mindennapi életben. A nemzeti centrum céljait a nemzeti kormány igyekszik képviselni. A nemzeti centrum munkát akar, amiből tisztességesen meg lehet élni. Lehetőséget akar a családalapításra, és azt akarja, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen elszegényedést. Azt akarja, hogy megfelelő időben korszerű orvosi ellátást kapjon, ha bajba kerül. Azt akarja, hogy a bűnözőket fogják el, büntessék meg, s a törvénytisztelő polgároknak ne kelljen félelemben élniük. A nemzeti centrum azt akarja, hogy az idősek tisztes nyugdíjat kapjanak, és senkinek se kelljen rettegnie a hónap végétől. És nem utolsósorban azt is akarja, hogy ne csaphassák be és ne foszthassák ki azok, akiket hatalommal ruház fel. Meggyőződésem szerint a nemzeti centrum épp azért jelent garanciát a jövőre, mert a mindennapi élet szempontjából legfontosabb célokat tűzi a zászlajára. Ez a közösség nagy és erős, és ezáltal a hosszú távú biztonság, a stabilitás és a fejlődés záloga lehet Magyarországon.
Régóta ismerjük egymást, önök is tudhatják: felfogásom szerint a politika első számú feladata a közösségépítés. Alig hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezért, éppen ezért vállaltam el ezt a hivatást. Ebből fakadóan számomra a kormányzás értelme a nemzeti centrum védelme, erősítése és bővítése az ország sikere érdekében. Vagyis amiért kormányzunk, az a nemzeti centrum, ahogyan kormányzunk, az a nemzeti együttműködés rendszere. És nekem meggyőződésem, hogy Magyarország jövője azon múlik, hogy ezt a közösséget, ezt az összefogást megőrizzük, hogy elég erősek legyünk, hogy a múltbéli ideológiai megosztottság – amely minden cselekvésnek gátja – ne térhessen többé vissza.
Itt tartunk most. Lássuk, mit értünk el. Számba kell venni az eredményeket, a maguk konkrétságában is, de nem a magamutogatás vagy az öndicséret okán, ezeket inkább el kell magunktól hárítani. Azért érdemes számba venni az eredményeinket, mert minden új közösség a cselekedeteiben, közös céljainak megvalósításában, vagyis a közös cselekvésben kezd magára ismerni, öntudatossá és erőssé válni. Az elmúlt 56 nap minden sikere a nemzeti centrum sikere.
A választásokon a nemzet soha nem látott egységgel éppen azt nyilvánította ki, hogy legyenek gyökeres változások az élet minden területén. A kormány 56 nappal ezelőtt nekilátott, hogy ezt az akaratot megvalósítsa. A józan ész nevében nem kevesebbre vállalkoztunk, mint hogy ledöntsük azokat a tabukat, melyeket a XX. századi ideológiai ipar ránk hagyott.
Tabunak számított a politikai osztály. Gondoljanak csak bele, hosszú évek óta folytak a viták arról, hogy lehet-e csökkenteni a politikusok számát, lehet-e kisebb a parlament. És mindenki tudja régóta, hogy a magyar adófizetőknek aránytalanul nagy politikusi osztály fenntartásáról kell gondoskodniuk, de mindeddig semmi sem történt, csak meddő viták arról, hogy miért ne így, miért ne úgy. Mi most a józan ész nevében néhány hét alatt döntöttünk. Sokkal kevesebb politikus lesz, és 2014-től sokkal kisebb lesz majd a parlament is. Ez a tabu tehát már a múlté. Eddig tabunak számított a magyar adórendszer, amelyről mindannyian tudjuk, hogy munka- és családellenes, valójában szűk csoportoknak kedvezett, a nagy többségnek viszont lehetetlenné tette az életét. Nyolc éven át folyt a vita arról, miért nem lehetséges azonnali és jelentős adócsökkentést véghezvinni. Most a józan ész nevében 56 nap alatt áttörést értünk el, és megtettük az első lépéseket. Megmutattuk, hogy igenis lehetséges azonnali jelentős adócsökkentés. Minden idők legalacsonyabb jövedelemadójának bevezetését készítjük elő, és minden korábbinál nagyobb mértékben csökkentettük a kis- és közepes vállalkozások adóját. A vállalkozásokat sújtó bizonyos adónemeket, az úgynevezett kis adókat eltöröltük, és bevezettük, illetve elismertük az adózás alá nem tartozó jövedelem intézményét is. Magam részéről elkötelezett vagyok abban, hogy olyan adórendszert alakítsunk ki, amely a nemzeti centrumot szélesíti és erősíti – nem pedig szűk csoportokat hoz előnyös helyzetbe – a többség kárára.
Eddig tabunak számítottak a bankok, maga a bankrendszer, az egész magyar pénzügyi rendszer. Márpedig józan ésszel elfogadhatatlan, hogy a bankokat szent tehénként tiszteljük akkor is, amikor épp egy olyan globális válság söpör a világon, amely a bankoktól indult ki. Hiszen éppenséggel a bank- és pénzügyi rendszer nemzetközi érinthetetlensége vezetett ahhoz a válsághoz, amely az egész világgazdaságot veszélybe sodorta. Gondolják csak végig, mi mindent kellett kiállniuk a magyaroknak 2010-ben: elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat, egyhavi közbért, fölemelték a nyugdíjkorhatárt, a nemzeti össztermék több mint másfél százalékát zárolták a költségvetésben, fölemelték húsz százalékról huszonöt százalékra az áfát. És ez mind a magyar embereket sújtotta. Miközben a válság, az előző kormány és a nemzeti bank rossz döntései hatására ezerszám mentek csődbe a magyar vállalkozások, szűntek meg munkahelyek, került padlóra a teljes magyar építőipar, aközben a bankok a 2009-es évben hatalmas hasznot könyvelhettek el. Nincs közöttünk vita abban, hogy Magyarországnak szüksége van stabil pénzügyi rendszerre. A bankokkal is együttműködést akarunk, a profitjukat is természetesnek tekintjük, de a baj orvoslásából nekik is ki kell venniük a részüket. Most a józan ész nevében megmutatjuk, hogy a bankrendszer megadóztatása nem tabu. Ezért kérem is önöket, hogy az erre vonatkozó kormányzati előterjesztést ma délután legyenek kedvesek támogatni. Igenis, a pénzintézeteknek részt kell vállalniuk a közterhek igazságosabb elosztásában – arra az átmeneti időre mindenképp, amíg az ország gazdasága ismét belendül, és a pénzügyi helyzet stabilizálódik. Mindenkinek meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy annak a világnak most már vége, ami a válság előtt volt, és ezt mindenkinek, a pénzügyi szektor szereplőinek is érdemes tudomásul venniük. Vége van azoknak az időknek, amikor a nagyok és erősek, a nagyok és hatalmasok minden felelősséget az emberekre akartak hárítani. Egész Európa belátta, hogy ez így nem mehet tovább. Ezen változtatni kell, és a bankokat is be kell vonni a közterhek arányosabb elosztásába. Az Országgyűlést és a kormányt az emberek, a magyar választók választották meg és hatalmazták föl, és mi most elődeink gyakorlatával szemben az emberek, a választók új közösségének, a nemzeti centrumnak az akaratát fogjuk képviselni, végrehajtani. A bankadó szükséges, igazságos, hatékony, mert az ország és az emberek érdekeit szolgálja egy nagyon nehéz helyzetben. Ez a tabu is a porban.
Tabunak számított az is, hogy nem lehet egyszerre gazdasági növekedést serkentő és pénzügyi stabilitást biztosító politikát folytatni. Erről is számtalan ideológiai érvelést hallottunk. Józan é