„Igazságosságra kell törekedni”

Joó István
2010. 08. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szent István meghatározó vonásai közül uralkodói igazságosságát emelte ki Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek a központi katolikus ünnepi misén. A budapesti Szent István-bazilika előtti téren a tegnap délutáni szertartás kezdetén Magyarország prímása áldást kért Istentől az új kenyérre, melyet ezúttal árvíz sújtotta családok gyermekei hoztak elő. A püspöki karral együtt bemutatott szentmise homíliájában a bíboros rámutatott: ahogy Szent István egy magasabb rendű igazságosság alapján szabta meg az emberek közötti igazságosság mértékét, úgy ma is elszántan erre kell törekedni. Biztosítani kell a megfelelő ellátásokat az idősebb nemzedékeknek, a fiataloknak pedig meg kell adni a tanulás lehetőségét. – Különösen az anyaság és a családi élet teremt olyan értéket, amely a bérmunka fogalomvilágában nem jelenik meg, de amelytől népünk élete, testi-lelki egészsége, jövője nagyban függ – hangsúlyozta Erdő Péter. Annak időszerűségéről is szót ejtett, hogy az államot alapító király „Krisztus sziklájához kapcsolta családja és nemzete sorsát”. Mint mondta, Szent István „keserű tapasztalatok ellenére is” a nyugati világ népeinek közösségébe léptette be a magyarságot, miközben fontosnak tartotta népünk kultúrájának sajátos arculatát is. A bíboros, prímás többek között az ország új vezetőiért is imádkozott, hogy „a közjó előmozdításán őszinte igyekezettel fáradozzanak”. A központi misét – melyen megjelentek többek között az állam és a kormány vezető személyiségei is – a Szent Jobb-körmenet követte sok ezer ember részvételével.
Az ünnep előestéjén felekezetközi istentiszteletet tartottak a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa kápolnájában. Bölcskei Gusztáv református püspök Isten áldását kérte az állami vezetőkre, hogy a „fejetlenség mai formáit kordában tartsák, és élhető keretet biztosítsanak egész magyar népünk számára”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.