Augusztus 14–19.
Földtudósok Szombathelyen. A földtudomány művelői azért szerveznek világtalálkozót, hogy megismerhessék és támogathassák egymás munkáját a nagyvilágban szétszórtan élő magyar szakemberek, továbbá, hogy előmozdítsák az egyes szakterületek és régiók közötti együttműködést, közreműködjenek az egységes magyar földtudományi terminológia és korszerű oktatási anyagok kidolgozásában. A tervek között szerepel a szakmai ifjúsági programok szervezésének, valamint az azokhoz kapcsolódó kiadványok megjelentetésének támogatása is. A rendezvény plenáris és szekcióülésekből, poszter-, cégbemutatóból és szakmai terepbejárásokból áll. Regisztráció a résztvevőknek szombaton 12–15 óra között a Magyarhoni Földtani Társulat irodájában, Budapest I. kerület, Csalogány utca 12., I. emelet 1. Bővebben: lazarus.elte.hu/hun/hungeo/hungeo2010.htm.
Helyszín: Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kara (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.).
Időpont: 7 óra
Augusztus 15.
Magyar Bauhaus. Az Európa kulturális fővárosa programsorozatba illeszkedő esemény az a kiállítás, amely a XX. század egyik legjelentősebb művészeti jelenségét, a Bauhaust mutatja be az iskolához kötődő, később világhírűvé vált magyar származású alkotók és mestereik – Gropius, Kandinszkij, Klee, Itten, Feininger, Schlemmer, Bayer és Joost Schmidt – művein keresztül. Címe: A művészettől az életig – Magyarok a Bauhausban. A Bauhaus sokrétűségét bemutató alkotások (festmények, grafikák, szobrok), valamint építészeti tervek, makettek, fotók, bútorok, színpadkép- és jelmeztervek, nyomdai termékek, fényképes és szöveges dokumentumok, filmrészletek együtt alkotják a kiállítás anyagát. A tárlathoz kísérőprogramok is csatlakoznak: ilyen a Bauhaus társművészeti törekvéseiből ízelítőt nyújtó Bauhaus-színház; a Bauhausra jellemző játékos és élményszerű módon tanító családi és gyermekfoglalkozások; a pécsi bauhäuslerek és követőik által tervezett épületeket bemutató műemléki séták, valamint a pécsiek, Pécsre látogatók aktív bevonásával megvalósítandó „Bauhaus-ünnepek”: a sárkányünnep és a lampionünnep. A program augusztus 15-én kezdődik, október 24-ig tart. Részletek: www.bauhaus.jpm.hu
Helyszín: Janus Pannonius Múzeum, Pécs, Káptalan utca 5.
Időpont: 17 óra
Augusztus 19–22.
Szent István ünnepe. Esztergomban a Szent István-napok rendezvényen táncegyütteseket, bábszínházat, színpadi művet, vásári komédiát láthat a közönség, dzsesszkoncertet hallgathat, és az idén sem marad el a tűzijáték. Tizenkilencedikén mutatják be a Mozdulat táncegyüttes Honfoglalás (A hét vezér) című darabját, a Ciróka Bábszínház Malommeséjét, a tűzijáték után Demjén Ferenc koncertje következik. Huszadikán a nemzetközi zenei tábor résztvevőinek előadásában mutatják be a Sacra Corona című színpadi művet. Ezt követően a pozsonyi Ifjú Szívek táncegyüttes előadását lehet megnézni. Másnap a meséjé és a humoré lesz a főszerep, a müzliről szóló vásári komédiát adja elő Aracs Eszter, majd Berecz András mesél gyerekeknek, felnőtteknek, azután az Aranyszamár Bábszínház előadását láthatja a publikum. A Szent István-napok záróakkordjaként 22-én dzsessz- és elektrofolkkoncertet tartanak. Részletek: www.esztergom.varosom.hu
Helyszín: Esztergom, Mindszenty tér.
Időpont: 17 óra
Augusztus 19–22.
Nemzetközi vasútmodell-kiállítás. A balatonfüredi vasútállomás csarnokában látható lesz egy körülbelül 150 méteres terepasztal bécsi, győri, tapolcai, szegedi, nagyváradi, aradi és veszprémi elemekből összeállítva. Vitrinekben román és magyar modellezők munkái és gyűjteményeik tekinthetők meg.
Helyszín: Balatonfüred, vasútállomás.
Időpont: 10–18 óra
Augusztus 20.
A rendszer görbe tükre. Rendhagyó tárlatvezetéseket szerveznek a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban. A rendszer görbe tükre címmel augusztus 20-án a húsz éve végbement rendszerváltozás ironikus oldalát próbálják bemutatni, amint a szervezők ígérik, „sok-sok nevetéssel”. Másnap Dalban mondom el címmel korabeli slágerekkel és mozgalmi indulókkal festenek korképet az idelátogatóknak, akik iskolai osztályzatok segítségével adhatnak hangot elégedettségüknek vagy éppen elégedetlenségüknek. Részletek: www.hodmezovasarhely1989.hu.
Helyszín: Hódmezővásárhely, Andrássy utca 34.
Időpont: 10.30
Augusztus 20–22.
Néptáncfesztivál. Gyulán a Minden magyarok XVI. nemzetközi néptáncfesztiváljára várják az érdeklődőket. A város adott otthont 1948 tavaszán az első országos magyarországi néptáncfesztiválnak és -versenynek. Ez az esemény adta a mostani fesztivál ötletét 1991-ben. A fesztivál mára Gyula kulturális életének ünnepi eseményévé vált. A néptáncfesztiválon a hazai együttesek mellett a Kárpát-medence, illetve Európa és a világ hagyományt ápoló együttesei vesznek részt.
A rendezvény célja, hogy a viharsarki régióba, Békés megyébe, Gyula városába hívják azokat az együtteseket, amelyek hagyományaik, néptáncuk és népzenéjük megőrzésén fáradoznak. Részletek: www.mindenmagyarok.hu.
Helyszín: Gyula, több helyszínen.
Időpont: 17 óra
Augusztus 20–24.
Útkeresés. Hivatásébresztő lelkigyakorlatot tartanak útkereső fiatalok számára Iránytű, 2010 címmel Mátraverebély-Szentkúton. Az együttlét témái: Isten szeretete, vágyaink, férfi és női mivoltunk, szabadság, megkülönböztetés, élethivatások. A csendes lelkigyakorlat része a személyes ima, közös zsolozsma, szentmise, személyes és kiscsoportos beszélgetések. A lelkigyakorlat 20-án este kezdődik és 24-én délutánig tart. Jelentkezési határidő augusztus 15. az [email protected], illetve [email protected] címen. A résztvevők vigyenek magukkal Szentírást, füzetet, ha van, zsolozsmáskönyvet és hálózsákot. Várható költség 12 ezer forint. A szervezőcsoport tagjai: Beáta Mária nővér (Nyolc Boldogság Közösség), Fidelis iskolanővér, Judit szociális testvér, a ferencesek részéről Benedek testvér, a jezsuiták részéről pedig Zoltán testvér.
Helyszín: Mátraverebély-Szentkút.
Időpont: 17 óra
Augusztus 21.
Szigligeti várjátékok. Szigligeten a nyár kedvelt programsorozatának számítanak a várjátékok, amelyek során a vár múltjába, történelmébe kapnak betekintést a nézők. A helyi Palonai Magyar Bálint Hagyományőrző Egyesület tagjai arra törekednek fegyver- és harcászati bemutatóikon, hogy minden előadás alkalmával egy-egy újabb részt mutassanak be névadójuk korából. A kor fegyvereinek, harcmodorának bemutatása mellett kisebb csatajelenetekkel teszik színessé műsorukat. A bemutatókon betekintést nyerhetünk a várvédők mindennapjaiba, illetve a török tábor életébe is. A bemutató egyik fontos eleme az ágyú, amellyel több lövést is leadnak a várvédők.
Helyszín: szigligeti vár.
Időpont: 19 óra
Ha van tudomása a rovatba illő előadásról vagy rendezvényről, kérjük, ossza meg velünk az [email protected] e-mail címen vagy az (1) 476 2173-as telefonszámon.
Összeállította: György Zsombor

Nagy asztrológia kvíz: Ön mennyit tud a csillagjegyekről?