Iránytű

Iránytű rovatunkban hétről hétre a tágabb közélet ügyei iránt érdeklődő olvasóinknak nyújtunk – már csak terjedelmi okokból is önkényes – válogatást azokból a jövő heti programokból, amelyek megítélésünk szerint hozzájárulhatnak jelenünk és közelmúltunk megértéséhez.

Pethő Tibor
2010. 08. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztus 20–22.
Savaria történelmi karnevál. Közép-Európa legnagyobb jelmezes historikus játékában a fesztiválozó nemcsak nézője az eseményeknek, hanem aktív résztvevője is. A tizenegyedik Savaria karnevál legnépszerűbb eseménye, a jelmezes felvonulás évről évre több tízezer nézőt szólít Szombathely belvárosának utcáira. Ezúttal is több száz katonai hagyományőrző és jelmezes vonul majd végig az utcákon. Róma légióit az előttük itt élt kelták, Savaria polgárai és vendégeik, gladiátorok, majd germánok és a népvándorlás korának nomádjai követik. Szépszámú középkori vitéz, reneszánsz hadfi is tiszteleg a város polgárai előtt. A három nap zenei kínálatából kiemelkedik a Kalyi Jag és a Besh o droM együttes, Gryllus Vilmos, a Magyar Televízió rockzenekara és a Szakcsi Gipsy Jazz. Részletes információk: Savariakarneval.hu.
Helyszín: Szombathely történelmi pontjai.
Időpont: egész nap

Augusztus 24.
A bőrgyógyászat mai kérdései. Baráti beszélgetés kollégák között címmel Újszászi Ilona, a Dél-Magyarország újságírója beszélget a bőrgyógyászat kérdéseiről Baló J. Mátyás, Dobozy Attila és Kemény Lajos professzorokkal.
Helyszín: az MTA Szegedi Akadémiai Bizottságának székháza, I. emelet 110. (Szeged, Somogyi u. 7.).
Időpont: 18 óra

Augusztus 26.
Könyvbemutató. Farkas Boglárka újságíró Befejezetlenül című könyvét Borbás Mária, a Hír Tv munkatársa mutatja be Kaposváron. Közreműködik Kelemen Lajos író, köszöntőt mond Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.
Helyszín: Kaposvár, Takáts Gyula-emlékház (Dr. Kovács Sebestyén Gyula u. 9.).
Időpont: 16.30

Divat és szépség. Az előadó, Baricz Katalin Budapesten él, gyermekkora óta fotografál. 1974-ben volt kiállítása először, 1981 óta a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. 1982-ben lett szabadfoglalkozású fényképész. A fotográfia számos műfajában tevékenykedik professzionális módon. Divatfotói éppoly egyéni megoldásúak, mint emberábrázoló kreatív felvételei vagy szociofotói. Foglalkozik oktatással, tankönyveket is írt. Az előadáson való részvétel ingyenes, de jelentkezéshez kötött. Jelentkezni az [email protected] címen vagy a (30) 600 3623-as számú mobiltelefonon, illetve az előadás helyszínén lehet.
Helyszín: Budapesti Művelődési Központ (1119 Budapest, Etele út 55.).
Időpont: 18 óra

Augusztus 26–29.
A női méltóság mint emberi méltóság. A teológia és az antropológia összefüggései kelet-közép-európai szemmel címmel rendez konferenciát a női méltóságról Budapesten a Teológiai Kutatásokban Érdekelt Nők Európai Egyesülete (ESWTR) és tagszervezete, a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete. Az előadók és a résztvevők hazánkon kívül Romániából, Lengyelországból, Ukrajnából, Szlovákiából, Horvátországból, Bulgáriából érkeznek. A konferencia a női teológia kutatási eredményeit kívánja bemutatni. A kutatási eredmények megőrzése érdekében konferenciakötet kiadását is tervezi az egyesület.
Helyszín: Evangélikus Hittudományi Egyetem (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.).
Időpont: 9 óra (augusztus 26-án: 12 óra)

Bibliodráma-kongresszus. A Magyar Bibliodráma Egyesület bibliodráma-kongresszust szervez Bonum est hic esse nos címmel. Tárgya a Tábor hegyi evangéliumi történet élményszerű feldolgozása. Mártonffy Marcell irodalomtörténész a teológiai háttérről tart előadást. Jelentkezés: V. Naszályi Márta, telefonszám 06 (1) 243 2518 vagy 06 (20) 579 1373. Részletesebb információk: http: //www.bibliodrama.hu/kongresszus2010/index.php
Helyszín: Martineum Felnőttképző Akadémia (Szombathely, Karmelita u. 1.).
Időpont: 17 óra
Augusztus 27.
Irodalmi konferencia. A kortárs közép-európai irodalomról rendez konferenciát a Magyar Napló című folyóirat. Előadást tart Boguslaw Wróblewski és Kovács István (lengyel irodalom), Koloman Kertész Bagala és Ábrahám Barna (szlovák irodalom), Ferenczes István és Lajos Katalin (romániai irodalom), Vladislava Gordic Petkovic (szerb irodalom).
Helyszín: Magyar Írószövetség (1062 Budapest, Bajza u. 18.).
Időpont: 15 óra

Augusztus 28.
Konferencia a hagyomány-ízek-régiók (HÍR) védjegyről. A konferencián az alábbi előadásokat hallgathatják meg az érdeklődők: Tájékoztató a hungarikumtörvény tervezetének állásáról (Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője); A HÍR védjegyes termékek uniós oltalmi lehetőségei (Zobor Enikő, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszer-feldolgozási főosztályának szakmai tanácsadója); Az élelmiszer-kereskedelmi lánc szerepe a hagyományos termékek értékesítésében (Vadász Sándor, a Cora minőségbiztosítási igazgatója); A Hagyományos Termék Kerekasztal (HTK) tevékenysége (Erdős Zoltán, az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága [EOQ MNB] élelmiszer-ipari szakbizottságának titkára, a HTK elnöke); Olaszországi tapasztalatok a hagyományos termékek direkt értékesítésében (Kálmán Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium EU-koordinációs és nemzetközi főosztályának főosztályvezető-helyettese); Helyi élelmiszer-ellátás, termelői piacok a japán agrárpolitikai gyakorlatban (Vörös Mihály, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának professor emeritusa); A civil összefogás – új kistermelői szabályozás (Szabadkai Andrea, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület [Szövet] programvezetője); A helyi termékek jelentősége a vidékfejlesztésben (Bene Mária, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat [MNVH] vidékfejlesztési szakreferense). Jelentkezési határidő augusztus 23. Részletes információ, jelentkezési lap a Konferenciakalauz.hu/konferenciak/10738-konferencia-a-hagyoma-ny-i-zek-re-gio-k-hi-r-ve-djegyro-l oldalon található.
Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum, I. emeleti konferenciaterem (1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyad vára).
Időpont: 14.30

Jubileumi nemzetközi gospelfesztivál. A solymári gospelfesztivál tízéves történelme alatt megkerülhetetlen szereplőjévé vált a magyar fesztiváléletnek. Egyedi műfajt képvisel, így különleges színfoltja a gazdag hazai nyári programkínálatnak. A 10. alkalmat előadók és szervezők a megszokottnál is ünnepélyesebbé szeretnék tenni. Fellép a kárpátaljai Credo, a rákospalotai Jézus szíve templom ifjúsági együttese, a Lumen Christi, a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium kórusa, a csákvári Gyémánt gospelkórus és a Pax Vobis. Több év kihagyás után ismét hallhatják az érdeklődők a Bolyki Brotherst, a dél-afrikai származású Mark Zeeman vezette 100 fős Golgota gospelkórust és a Hollandiából érkező Joanyt és a More gospelegyüttest. Jegyek a helyszínen válthatók. Részletekről a Gospelfesztival.hu internetes oldalon lehet tájékozódni.
Helyszín: a solymári sportpálya.
Időpont: 16 óra

Baristabemutató. A fekete leves című, a kávéfőzés történetét bemutató kiállítás kísérőprogramjaként kávékülönlegességeket kóstolhatnak meg az érdeklődők a Barista Hungary szervezésében. A kávékedvelőknek professzionális baristák, azaz a remek presszókávé-technológiát jól ismerő, eszpresszó alapú italokat készítő szakemberek kínálják készítményeiket. A teljes árú belépő 1000, a diák- és nyugdíjasjegy pedig 600 forintba kerül.
Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum (1051 Budapest, Szent István tér 15.).
Időpont: 14 óra

Ha van tudomása a rovatba illő előadásról vagy rendezvényről, kérjük, ossza meg velünk az [email protected] e-mail címen vagy az (1) 476 2173-as telefonszámon.
Összeállította: Pethő Tibor

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.