Legalábbis ami a számítógépes játék eszmei alapját illeti, a grafika, az animáció és a zene ugyanis leginkább egy nem túl újszerű stratégiai játékra emlékeztet. A történet szerint Paolo elkóborolt kiscicát szeretne megtalálni az erdőben, de bolyongás közben beleesik egy mély kútba. A kút fenekén azonban nem víz van, hanem lávafolyam, amely fölött lebegve megáll. Elkeserítő helyzetében angyal siet segítségére, aki azzal kecsegteti, hogy ha jól válaszol az egyház tanítására vonatkozó kérdésekre, macskájával együtt hazajuthat. És valóban: a főhős minden helyes válaszra egyre följebb jut, mígnem kievickélhet a kútból. Az újdonság abban rejlik, hogy a kétezer éves katolikus egyház a XXI. század technikai lehetőségeivel élve új hitoktatási csatornát fedezett fel.
Maximo Villanueva munkája tehát nem tekinthető úttörő vállalkozásnak, hiszen különféle katolikus internetes játékok már régóta léteznek. Volt már – nem túl nagy sikerű – lövöldözős helyett imádkozós videojáték is. Magyarul pedig már 2003 óta tesztelhetik tudásukat az érdeklődők a „katolikus kvízben”. 2004-ben egyenesen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia indított Talentum néven internetes vetélkedőt diákok részére. Az újdonság inkább a stratégiai játékok világának adaptációja volt, még ha ez meglehetősen egyszerű szinten történt is meg. A hiányosságokat azonban könnyű megérteni, hiszen a számítógépes játékok világa mögött mára hatalmas iparág fejlődött ki, s 2010-ben nehezen képzelhető el, hogy „piacképes” termék szülessen komoly befektetés nélkül. A katolikus videojáték azért is érdekes próbálkozás, mert számtalan egyházi képviselő hangoztatta már aggodalmait az egyre erőszakosabb számítógépes játékok terjedése miatt. Nagy előrelépés lenne, ha számottevő konkurenciát sikerülne teremteni az ellenség brutális felkoncolását aprólékosan bemutató programoknak. Bár erre a szerepre a Paolo útja nyilvánvalóan alkalmatlan, így a játék inkább tekinthető az első, kissé bizonytalanul megtett lépések egyikének.
Ez pedig mindenképpen fontos esemény, hiszen a katolikus egyháznak magával a játékkal mint emberi tevékenységgel, de még inkább a hit átadásában való lehetséges szerepével kissé elhanyagolt a kapcsolata. Pedig a játék nem idegen a Biblia világától. Szent Pál apostol leveleiben például többször is felhasználta a játék – főként a sportjáték – allegorikus képét. A Rómaiaknak írt levelében az üdvösség-kiválasztottság elnyerését nem az emberi teljesítmény automatikus következményének tünteti fel; ebben a játékban a győzelem „nem azé, aki akarja, nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. A Korintusiaknak írt első levelében viszont arra figyelmeztet, hogy a puszta részvétel nem elég: „A pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el. Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” Élete végén pedig, Timóteustól búcsúzkodván egész pályáját sportjátékhoz hasonlította: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja…”
Ennek ellenére a keresztény ókorban a játék mintha gyanakvást váltott volna ki az egyházatyákból. A színielőadások időnkénti erkölcstelensége, illetve a féktelen szenvedély romboló hatása megmagyarázhatja e tartózkodást. Az is lehetséges, hogy a szent liturgia és a játék közötti hasonlóságok és párhuzamok miatt alakult ki e távolságtartás, ne keveredhessen össze a szent és a profán tartalom.
Bár Szent Ágoston a Vallomásokban gyermekkori játékairól még bizonyos elnézéssel írt, szembeállítva a komoly pszichés gondokat okozó veréssel és felnőttkorának sokkal bűnösebb szórakozásaival, a gyermeki játékban rejlő tisztaságot és szabadságot mintha nemigen ismerte volna fel: „Csalogatott a játék gyönyörűsége, és megbüntettek érte olyanok, akik bizony ebben maguk is ludasak voltak. Azonban a felnőttek játékos léhaságát elfoglaltságnak nevezik, ha meg gyermeknél fordul elő ilyesmi, megrakják őt szegényt a felnőttek. És senki sem szánja a gyerekeket, vagy az ilyen felnőtt embereket, vagy éppen mind a kettőt. Talán jónak láthatja valaki, ha igazságos szemmel nézi a világot, a súlyos veréseket, amelyeket gyerekfejjel kaptam a labdajátékomért, csak mert ez a játék akadályozott a tudományok gyorsabb elsajátításában, bár velük felnőtt létemre csúnyább játékokat űztem?”
Ezzel a vélekedéssel nem meglepő, hogy a játék a kereszténység korai századaiban valószínűleg nem lett a hitoktatás szerves része. A hit ismereteinek elsajátítása hagyományosan az oktatásban történt, amely korabeli formájában mellőzte a játékosságot. Bár a jézusi tanításban szerepel a „legyetek olyanok, mint a gyermek” felszólítása, az első keresztények elsősorban nem gyermekek voltak, ezért a hit világának elsajátításában értelemszerű, hogy kisebb szerepe lehetett a játékos formáknak. Ez a helyzet a gyermekkeresztség – és vele az ifjúsági hitoktatás – elterjedésével sem változhatott sokat, hiszen az Alkuin által megalkotott iskolarendszer, illetve az általa alkalmazott oktatás mai szemmel nézve kissé mereven ismeretcentrikus volt. Így vált évszázadok során a katekizmus kérdés-felelet formájában bemagolandó ismeretté, amely módszerrel, ha hatékonyan közvetített is bizonyos tudnivalókat, az ismeret maga nem okvetlenül vált belső magatartásformává, életté.
Más volt a helyzet a népi kultúrában, amelyben a játék sokkal szervesebb és természetes módon vált a hitismeretek átadásának részévé. Közép-Európában a múlt század közepéig általános volt a karácsony környékén játszott betlehemes: ezek az előadások már önmagukban is a legnagyobb hittitok megismerését eredményezték játékos formában. Hasonló módon adtak át tudást a mondókák, énekek, szólások és játékok, s ha sok esetben eretnek tartalmak hagyományozódtak is több nemzedéken keresztül, mégis e formát éppúgy a hitoktatás története részének kell tekinteni, mint a jezsuita iskolarendszerben kivirágzott, gyakran bibliai témájú, moralizáló és allegorikus iskoladrámákat.
A játék szeretete a legendák tanulsága szerint sok szent személyiségének volt vagy maradt fontos része. Lisieux-i Szent Teréz például a kis Jézus labdájának nevezte magát, Borromei Szent Károly pedig lelkes, talán szenvedélyes biliárdjátékos volt. Egy parti során meg is kérdezték tőle, mit tenne, ha egy órán belül meg kellene halnia. Folytatnám a játékot – válaszolta a tiszta lelkű szent, meglepve kérdezőjét. Hiszen a korabeli tanítás túlhangsúlyozta az ember bűnös voltát, ezért az üdvösség elérésének elengedhetetlen feltételeként a szüntelen bűnbánattartást javasolta. Ebbe a világképbe pedig nemigen férhet bele az önfeledtség.
Aligha lehet kétséges, hogy a harmadik évezred elején a hit átadásában lehetetlen eltekinteni a kor technikai eszközeitől és divatjaitól, de a globalizáció ellenére a katolikus egyház hitoktatóinak differenciált megoldásokat kell találniuk. Más módon közelíthető meg a harmadik világbeli fiatal és a kereszténység utáni nyugat-európai jómódban élő gyerek. XVI. Benedek pápa közelmúltban megjelent, Jézus barátai című gyermekkönyve valószínűleg olyan „minimumot” jelent, amely a kulturális különbözőségek ellenére minden fiatal számára befogadható. A tizenkét apostol történetén keresztül mutatja be Jézus tanítását, és Péter utóda saját szerepéről és feladatáról is ír benne. A videojáték a technikai újdonság miatt persze érdekesebb a hírközlés számára, mint a nyomtatott könyv, azonban a gyors technikai fejlődés miatt valószínűleg rövidebb ideig szolgálja majd a katekézis ügyét.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
