
origo.hu
Befolyásos üzletembert fogtak el a hatóságok a Nagybani Piacon
Aki oldalanként kétmillió forintért szívesen írna egy örökbecsű tanulmányt, annak ilyen bölcsességeket kell papírra vetnie: „egy-egy város élhetőségét és versenyképességét jelentősen meghatározza a közlekedés fejlettsége”. Ki hitte volna.
Tanácsokért hétszázezer forintos napidíj, százezer forintos óradíj, tanulmányokért pedig oldalanként kétmillió forint. Hol lehet ilyet kapni? Nem másutt, mint a százmilliárdos nagyságrendű adósságban úszó budapesti városházán. A főváros olyan alapfeladatok ellátására szerződött külsős vállalatokkal az elmúlt években, mintha az önkormányzat harminc ügyosztályán csak egy-két kávéfőzőnő lézengene, a többi munkatárs pedig csak a kiszervezések dokumentumait rendezgetné. Hiába működik itt széles apparátussal egy komplett jogi osztály, ha 150 ezer forintos díjazásért csak dr. B. Tünde tudja megmondani a frankót, miközben több oldalt tesz ki a szintén aranyáron bedolgozó külsős ügyvédi irodák megbízásainak tételes felsorolása.
Még az étkezési jegyek beszerzéséhez szükséges közbeszerzéssel kapcsolatban is lehetett külsős jogi tanácsadásra szerződni a Főpolgármesteri Hivatallal, de az ennél egyszerűbb törvényi dilemmák esetében is számítottak az ügyvédi irodákra. Lerágott csont, hogyan kopasztották meg a szakminisztériumokat az alapfeladat ellátásához szükségesnek minősített, így a közbeszerzés alól mentesülő feladatok kiszervezésével az illetékesek az elmúlt kormányciklusban. A fentinél sokkal nagyobb kreativitásról tesz tanúbizonyságot a főváros: itt például az egyik kommunikációs udvari beszállító nem kevesebb, mint 440 millió forintot számlázott ki a budapesti központi szennyvíztisztító körüli tájékoztatási, PR-, és – most figyeljenek! – konfliktuskezelési feladatok elvégzésére. Lehet, hogy Demszky Gábor ernyős-tojásdobálós ünnepi afférja irányította a figyelmet erre a mezsgyére, mindenesetre a városháza közszolgái több alkalommal is részt vehettek kommunikációs és konfliktuskezelő tréningen, alkalmanként közel félmillió forintért.
Budapest kétségtelenül újított: még „a sajtóban megjelent releváns információk rendezésére” is pont a nyolcmilliós közbeszerzési határ alatt egy hajszállal lehetett szerződni, humánügyi (!) javaslatokat befogadni tízmilliókért, sőt, „anticipációs készségfejlesztő tréningeken” okosodni, vagy tanácsokat kérni „telefonon, írásban, személyesen, valamint ankétok és kiadványok formájában”, PR-ötleteket, koordinációs feladatok támogatását, és folyamatos tanácsadást rendelni határozott és határozatlan időre, órabérért, napidíjért, milliós havi tarifákért.
Mindez azonban bagatell ahhoz a tanulmánybizniszhez képest, amire összességében több milliárd forintot költött a főváros. Akik ráéreztek a siker ízére, megértették: ugyanabban a témakörben minden évben újra és újra meg lehetett rendelni egy-egy szakértői anyagot, így a sokkal olcsóbb frissítés helyett ismét le lehetett számlázni a „szenior” elemzőknél a 700 ezer forintos, a „junior” partnereknél az 500 ezer, a mezei elemzőknél pedig a 260 ezer forintos napidíjakat. Hogy pontosan mire? Stratégiakialakításra, problémafeltárásra, üzleti folyamatok feltérképezésére, információgyűjtésre, vagy problémamegoldás-előkészítésre. A tanácsadás másik előnyös pontja, hogy ugyanazon cég szinte bármilyen témakörben adhatott segítséget: legyen szó közlekedési, pénzügyi, gasztronómiai kérdésekről, vagy akár a kulturális intézményekkel kapcsolatos véleményezésről.
Az előző politikai elithez ezer szállal kötődő maroknyi tanácsadói kör szinte minden költségvetési szervhez bejutott: közbeszerzés nélkül kaparintották meg a munkák legnagyobb részét, nyolcmilliós versenyeztetési határnál 7,9 millióért, 25 milliónál pedig 24,9 millió forintért szerződtek, a nagyobb tételeket pedig kisebb részletekre bontották. A közbeszerzési törvény viszonylag egyszerűen kijátszható. Mivel egy évben ugyanazzal a céggel hasonló, illetve egymással közvetlenül összefüggő munkáknál a megrendelések összegét egybe kell számítani, ezért a munkák sehogy sem függtek össze – papíron. Ha az egyik szerződés lejárt, a következő napon már meg is kötötték a következőt, majd, a feltűnést kerülendő, a baráti cégek nem a saját nevükön, hanem – láss csodát! – alvállalkozókként jelentek meg a közbeszerzésen.
És akkor következzék a nagy attrakció! Mit is lehet oldalanként kétmillió forintért eladni a városházának? Először is tisztázzuk: ebben az árban nincsenek benne a mellékletek, csak maga az összefoglaló alapmű, amely a BKV és a fővárosi tömegközlekedés hoszszú távú működési és finanszírozási stratégiájáról szól. Ne téveszszen meg senkit, hogy majdnem ugyanerről a stratégiáról 2007-ben már készült egy dolgozat. Igaz, ott az volt a cím, hogy „tanácsadói tevékenység a BKV Zrt. stratégiájának kialakítására”. Így rögtön más. A két esetben a tanácsadói díjazás is eltért. Az oldalanként kétmilliós tanulmány munkanaponként több mint egymillió forintra rúg, míg a sima stratégiai tanácsadásnál csak 230-700 ezer forintba került 24 óra. A másik különbség, amely alaposan feltornászhatta az árat, hogy itt nemcsak stratégia, hanem egy komoly intézkedési terv is született, amelynek célja is van ám. Az egyik kétmilliós oldalról például megtudhatjuk, micsoda. „A főváros stratégiájának rögzítése a budapesti közösségi közlekedés működési-finanszírozási feltételeinek megteremtésével kapcsolatban”. A másik fontos újdonság, hogy „a fenntartható működéshez szükséges az intézményrendszer átalakítása és a közösségi közlekedés rendezése”. Ez az alapvetés egyébként biztosan még senkinek nem jutott eszébe a városházán, még jó, hogy a kormányzati megrendelésekkel bőkezűen ellátott IFUA csapata erre is nagylelkűen felhívta a figyelmet. E tanulmány nélkül még valaki azt gondolta volna, hogy az adósságban úszó BKV pénzügyi pályája a végtelenségig fenntartható.
Nem tudni, hogy az értékes tanulmányból kapott-e példányt az ingyenes tömegközlekedést ígérő, főpolgármesteri babérokra törő Horváth Csaba, akinek már az ötödik oldalon zavarba kellett volna jönnie. Itt ugyanis azt az örökérvényű alapelvet szögezték le a tanulmány szerzői, hogy „csak olyan közlekedési rendszert szabad működtetni, amelynek költségei nem haladják meg a rendelkezésre álló forrásokat”. Sőt, ha még egyet lapozott volna, azzal is szembesülhetett volna, hogy a BKV-nál „az állammal való megállapodás elmaradása esetén drasztikus tarifaemelést szükséges végrehajtani”.
De nem borzoljuk tovább a kedélyeket. Aki oldalanként kétmillió forintért szívesen írna egy örökbecsű tanulmányt, annak ilyen bölcsességeket kell papírra vetnie: „egy-egy város élhetőségét és versenyképességét jelentősen meghatározza a közlekedés fejlettsége”. Ki hitte volna. Egy másik kőbe vésendő igazság: „a budapesti közlekedésnek romlott a megítélése”.
Puszta véletlen, hogy a tanulmány alvállalkozója az előző kormányciklusban teherautónyi megbízást kapott a szaktárcáktól kezdve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn át, egészen a Tóth József MSZP-képviselő vezette XIII. kerületi önkormányzatig.
A tanácsadói szakma tiltakozik. Az értékhatár alatt akár egy forinttal maradó szerződések megkötése ugyanis nem bűn, de a rendszeressége visszatetsző és gyanús. Az indokolatlan tanulmányok sorozatgyártása pedig a tisztességes szakértőkre vet árnyékot. Külsős tanácsadókra eztán is szükség lesz, csakúgy mint a szabályszerű versenyeztetésre, és az indokolt esetben kiszervezett, kimutathatóan megtérülő szakértői munkákra.
Jogos elvárás, hogy a jövőben ne maradhasson egy kézben a tanácsadás és a könyvvizsgálat egy-egy állami vállalatnál, mert ez nyilvánvalóan összeférhetetlen. A politikai hátszéllel magasba repített tanácsadókhoz pedig ne kerüljön több adófizetői forint.
Befolyásos üzletembert fogtak el a hatóságok a Nagybani Piacon
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket
Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik
Négy csillagjegy, akiknek örök szerelmet hoz az idei nyár! Te is köztük leszel?
Vitalij Klicsko felvette a kesztyűt és kiosztotta Zelenszkijt
Részleteket közöltek az oroszok a reptereket ért ukrán dróntámadásról + videó
Luis Enrique vitathatatlanul a döntők királya lett
A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Kerkez lefejelése sem riasztotta el a Manchestert, óriási összeget fizetettek a botrányhősért!
Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: 40 gépet talált el Ukrajna
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.