Kölnbe érkezett az az izraeli titkosszolgálat munkatársának tartott férfi, akit Varsó kiadott a német igazságszolgáltatásnak. A múlt héten hozott bírósági döntésnek eleget téve a lengyel rendőrség a varsói repülőtéren június elején őrizetbe vett és európai körözéssel keresett Uri Brodskyt átadta a német kollégáknak. Azzal vádolják, hogy aktívan részt vett a Dubajban meggyilkolt Hamász-funkcionárius, Mahmúd al-Mabhúh elleni merénylet előkészítésében, és német útlevélhez juttatta a gyilkossággal megbízott huszonhét főnyi csoport egyik tagját. Izrael cáfolja a feltételezést, hogy a nagy nemzetközi visszhangot kiváltó gyilkosságot a Moszad követte el. A turistaként Dubajba érkezett személyeket hamis, főként brit útlevelekkel látták el. Egyikőjük a kölni bejelentő hivatal által kiadott és Michael Bodenheimer névre kiállított okmányt mutatott fel, amelyhez Brodsky támogatásával jutott hozzá.
A dubaji hatóságok bukkantak a német útlevéllel bejelentkezett, majd eltávozott személy nyomára, aki mint a hitleri Németországból elmenekült zsidó Bodenheimer család leszármazottja jelentkezett – Brodsky társaságában – a kölni hatóságnál és kapta meg az ilyen esetekben gyorsított eljárással kiállított okmányt. Mindeddig tisztázatlan, hogy a név alatt ki érkezett a gyilkosság színhelyére. A varsói bíróság – Tel-Aviv tiltakozása ellenére – azzal a feltétellel adta ki Brodskyt, hogy Németországban kizárólag okirat-hamisítás vádjával vonható felelősségre. Védőügyvéje szerint – a Kölnben sorra kerülő tárgyalás során – legfeljebb háromévi szabadságvesztés fenyegeti. Uri Brodsky óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, és Kölnbe érkezése után azonnal szabadon engedték.

Hankó Balázs: A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.