Könyök utca 16.

S Z I L V A K É K  P A R A D I C S O M

Dudics Antal taxisofőr hajnalban levitte a szemetet, és egy alvó, bepólyált csecsemőt talált a kapu alatt, a kukák között. Nem volt szíve sorsára hagyni. Felvitte az első emeletre, letette özvegy Lókertiné ajtaja elé, üsse meg a guta a büdös banyát. Lókertiné is korán kelt, a gangot akarta leseperni, akkor találta meg a csecsemőt. Bevitte a lakásba, a konyhaasztalra fektette, kicsomagolta, és megállapította, hogy fiú. Na, ebből lesz még asszonygyilkos szeszkazán! – motyogta mérgesen, erre a csecsemő elvörösödve ordítani kezdett. Felkapta, átcsoszogott Vikszléder Irén lakásához, letette a lábtörlőre. Irénke amúgy is egyedül él, savanyú vénlány, bajlódjon vele, úgy sincs jobb dolga. Vikszléder Irén azonban éppen Parádfürdőn tartózkodott, gyógyvízkúrán, így aztán a gyereket a munkába induló Somfai Zoltán metróvezető találta meg. Zavartan állt felette, közben aggódott, hogy elkésik a munkából. Némi tanakodás után levitte a földszintre Szitásiék elé. Ott már amúgy is van négy gyerek, mit számít az ötödik, észre se veszik.
Szitásiné akkor pillantotta meg a küszöbön fekvő csecsemőt, amikor ajtót nyitott a postásnak. Ez meg hogy kerül ide? – csattant fel, mire a postás az udvar négyszöge felett kéklő égre mutatott. Úgy látom, onnan küldték – mondta fülig érő szájjal. Szitásiné szép borravalót adott, és megkérte a postást, csináljon valamit a gyerekkel, ő nem ér rá, éppen elkezdte a nagytakarítást. Érthető, ha a postás nem akart az utcán mutatkozni hóna alatt egy újszülöttel, gyorsan beszállt a liftbe, felment a negyedikre. Közösen bérelt lakásban lakott ott kilenc kínai, de az is lehet, hogy több – a postás nem tudta őket megkülönböztetni –, és a bejárati ajtó elé helyezte a csecsemőt. Elképzelhető, milyen pánikba estek a kínaiak, amikor délelőtt megtalálták. Egymás szavába vágva veszekedtek, végül egy gumikesztyűt megtöltöttek forralt tejjel, a hüvelykujjnál kilyukasztották, és megetették a gyereket, utána viszont ketten leosontak vele a második emeletre, és találomra letették – ilyen a vak véletlen – Dudics Antal taxisofőr ajtaja elé, oda, ahonnan a kisded reggel vándorútra indult.
Dudicsné éppen bevásárlásból tért haza. Csaknem rálépett a csecsemőre. Ijedtében ledobta a szatyrát, össze is tört néhány tojás. Bevitte a kicsit a szobába, tisztába tette, pelenkája persze nem volt, konyharuhát használt. Szegény, kicsi szentem! – sóhajtotta, aztán fogta, felment vele a harmadik emeletre, és letette Müllerék elé. Művelt, jólelkű emberek, színházba járnak, a kislányuk csellózni tanul. Mülleréktől Csorbáék elé, onnan Torontáliék lábtörlőjére került. Délután Torontáliék is megetették, kis ezüstkanálról házi tejfölt csepegtettek a szájába. Harmadnap megint Lókertiné kapta meg, aztán Gulácsiék, akik átvitték Limburgerék elé…
Nem folytatom, hiszen aligha követhető, hogy a következő hetekben, hónapokban és években mikor, kihez került a gyermek. A házbeliek etették, ruházták, hol itt volt, hol ott, hol itt kapott enni, hol ott, de mindig csak az ajtó előtt. El is nevezték Ajtósinak. A házbeliek többsége széket tett ki neki, így aztán Ajtósi minden emeleten otthon érezte magát. Jó gyerek volt, szerény és tisztelettudó, mindenki szerette. Amikor eljött az ideje, Dudicsné iratta be az iskolába. Ha a szülei nevét kérdezték, megrántotta a vállát: Könyök utca 16. Ajtósi szépen cseperedett, kitűnő tanuló lett, a kínaiak jóvoltából még ezt a nehéz nyelvet is középfokon beszélte. Érettségi ajándékul lomtalanításból összeszedett bútorokból otthonos sarkot rendeztek be neki a negyedik emeleten, a padlásfeljárónál, Vikszléder Irén még állólámpával is kedveskedett neki, de Ajtósi legszívesebben a gangon ücsörgött, az eget bámulta.
Nem tanult tovább. A közeli kisgépkölcsönzőben helyezkedett el. Ügyes keze volt, bármilyen berendezést meg tudott javítani, attól kezdve a ház lakói csak hozzá fordultak. De Ajtósi mindig csak a gangon vagy a lépcsőházban dolgozott. A rossz mosógépet is oda kellett neki kivonszolni.
Soha, egyetlen lakásba se volt hajlandó belépni.