Kövér pont lesz, halk felkiáltójellel

Legalább annyira hihetetlen, mint hogy állítólag befejezi a Rolling Stones; a Kispál és a Borz feloszlásával a magyar alternatív rockzenéből huszonhárom év után kikopik a stílusteremtő őserő, egy korszak véget ér, és jön valami más. Hétfő este nyolckor, a Sziget nulladik napján összeállnak egy képpé, a világnak viszont még messze nincs vége. Az egykori alapító, Kispál András például már a Velőrózsákban gondolkodik.

Áprilisban sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Kispál és a Borz befejezi. Végleg és örökre?
– A Kispál mindig is koncertzenekar volt, ennek lesz most határozatlan időre vége. Nem koncertezünk együtt többet. Persze soha ne mondd, hogy soha, megmarad közöttünk a jó kapcsolat, bármikor számíthatunk egymásra, de innentől ki-ki a maga útját járja. Nem írunk közösen számokat, nem próbálunk.
– Lovasi András többször említette a feloszlás okaként az ön paszszivitását, a zenekar alkotói válságát. Lehetett volna hosszabb szünetet is tartani. Miért döntöttek úgy, hogy befejezik?
– Volt egy hosszabb időszak, amikor komolyan szorongtam amiatt, hogy elfelejtem a számokat. Nem volt különösebb oka, de megijedtem, gondoltam, megpróbálom, amit ilyenkor amerikai filmekben szokás – felkerestem egy pszichiátert. Hosszas beszélgetések után nagyjából magamhoz tértem. Nem csömöröm volt, inkább bekerültem egy hullámvölgy mélyére, amiben sok minden közrejátszott. Talán aktívabbnak kellett volna lennem, nem erőltettem az alkotást. Felfedeztem, hogy az évi hatvan-hetven koncerten kívül van civil életem. Elkezdett érdekelni a zenén kívül rengeteg más is. Közben a munkamódszerünk is megváltozott, a zenekar fele Pestre költözött, így már nem is lehetett tartani a napi rendszerességű próbákat. Korábban órákat piszmogtunk egy-egy ötlettel, sok szám a próbatermi véletlenek műve. Ennek vége lett, és úgy éreztem, kiment a talaj alólam. Benne vagyok én is, hogy a Kispál kifulladt, bár ez inkább egy hosszú, összetett folyamat eredménye.
– Maradt önben bármi miatt hiányérzet?
– Sokszor csak sodródtunk, nem irányítottunk különösebben semmit. Próbálkoztunk rengeteg stílussal, aztán egyszer csak kerekedett valami. Nincs hiányérzetem. Ami lett, vállalom így, kereken.
– „Mert a végén mindenki öszszeáll majd egy képpé / Vakuk vívnak közvetíti a tv” – így az egyik Kispál-klasszikus, az Ágy, asztal, tv. Ha kiválaszthatna a huszonhárom évből egy pillanatot, melyiket közvetítené?
– Talán a legelejét. Hosszú hajunk volt, iszonyú kezdők voltunk, fogalmunk sem volt, mi lesz. Egyet akartunk: zenélni. Jókor jöttünk, már recsegett-ropogott a rendszer, aztán váltotta az új, és előttünk hirtelen megnyílt az út. Rengeteg fellépési lehetőséget kaptunk. A kezdet izgalmára emlékszem a legszívesebben.
– Ön is, Lovasi András is többször hangsúlyozta, hogy a mai napig amatőr zenésznek tekintik magukat, nem a szakmának játszanak. Ehhez képest a Kispál és a Borz az alternatív rockzenében ma abszolút viszonyítási alap.
– Eleve nehéz meghatározni, mit értünk alternatív zene alatt. Annak idején mi az Omegától az LGT-n át rengeteg zenekarból töltekeztünk, hatottak rám Legát Tibor próbálkozásai, és annak csak örülök, ha mi hasonló erővel lendítünk tovább fiatal zenekarokat. Egyikünk sem képzett zenész, magunktól kapirgáltunk össze mindent. Megtiszteltetés, ha valakinek ennek ellenére épp a Kispál a példaképe. Az utóbbi évek szerintem legkiemelkedőbb zenekara a Hiperkarma, rájuk méltatlanul kevés figyelem jut. Rengeteg tehetséges garázszenekart ismerek Pécsett is, csak nincs, aki megtanítaná őket, hogyan lesz a jó ötletből profin hangszerelt szám, ami aztán meg is áll a lábán. Szokták tőlem kérdezni, hogyan lehetne befutni. Erre az a válaszom, előbb bírják ki egymást öt évig, a többi meg majd elválik. Aki merev ambíciókkal vág neki, görcsbe fulladva végzi. Ma már az is sikernek számít, ha egy kezdő zenekar színpadhoz jut. Annak idején próbáltunk is segíteni azzal, hogy meghívtunk egyet-egyet vendégnek a Kispál előtt fellépni.
– Van olyan Kispál-szám, amit inkább elfelejtene?
– A milliószor játszott számokat egy idő után zsigerből utálja az ember, de ezen kívül is akad, amit fáj eljátszani. A Modellezés almával például szerintem kifejezetten rossz. A Dal elalváshoz címűre viszont büszke vagyok.
– Lovasi András évek óta aktív saját együttesével, a Kiscsillaggal, zenél a Csík zenekarral, Orfűn beindított egy fesztivált. Hogyan viszonyul ezekhez?
– A Kiscsillag megszületésében nagyban közrejátszott, hogy a Kispál akkor már jó ideje stagnált, András pedig köztudottan nem bír a kreatív erőivel. Szüksége volt aktív alkotó közegre. Emellett szereti a népzenét, összehozott egy saját stúdiót, egyszerre több dologgal is foglalkozott. Soha nem volt közöttünk ebből gond. Még játszottam is vendégként a Kiscsillag egyik koncertjén. A Kiscsillag tagjaival András olyan számokat írt, ami a Kispálba talán nem is fért volna bele.
– Gondolkodik már azon, milyen lesz az élet a Kispál után?
– Megkerestem a zenekar egykori dobosát, Tóth „Csülök” Zoltánt, Percsy Zoltán barátomat, aki basszusgitáron játszik, hívtam szakembert elektronikus effektekhez, és már meg is vannak az első demók az új együttesemmel. Öregek vagyunk már a Vadkans vagy a Keselyűk Esztrád Zenekar nevekhez (Kispál András korábbi zenekarai – a szerk.), így a zenekar egyelőre Velőrózsák néven fut.
– Hétfő estére minden idők legnagyobb Kispál-koncertjét ígérik. Hogyan lehet a befejezésre felkészülni?
– Lévay Balázst kértük fel, hogy rendezze meg a koncertet, profi stáb vesz minket körül, meg van komponálva minden részlet. Olyasmire készülünk, amire a zenekar történetében még nem volt példa. Három órát játszunk majd, felbukkannak régi tagok és az általunk különösen kedvelt zenészbarátok is, a koncert anyagát pedig rögzítjük. Kövér pont lesz, halk felkiáltójellel. Aztán szerintem leülünk, és megiszunk valamit.