Lejtőre került a BUX

A Moody’s és a S&P is megdolgozott azért, hogy az elmúlt napok mérsékelt emelkedése után, tegnap ismét lejtmenetre került a Budapesti Értéktőzsde fő indexe, a BUX. A vezető részvények a Richter kivételével gyengültek.

Munkatársunktól
2010. 08. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Régiós társainál és a nyugat-európai börzéknél is gyengébben teljesített tegnap a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), miután két nagy nemzetközi hitelminősítő is negatív kilátással látta el Magyarország besorolását. A BÉT részvényindexe, a BUX 334,31 pontos, 1,50 százalékos csökkenéssel, 21 942,87 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 20,8 milliárd forint volt, a vezető papírok az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A nap elején még úgy tűnt, lehet egy kis javulás, ám a Moody’s bejelentése után a befektetők megijedtek, és elkezdett esni a piac – mondta Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. A távirati irodának nyilatkozó szakértő szerint az első rossz hír után még megpróbált talpra állni a piac, kora délután a Standard & Poor's (S&P) is jelentette be, hogy negatívra rontotta besorolásuk kilátását. Ez – fogalmazott a kereskedő – megadta a kegyelemdöfést a magyar piacnak.
Az OTP Bank tegnap arról számolt be, hogy az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott banki különadó a bankcsoport adózott eredményét csoportszinten várhatóan 29 milliárd forinttal csökkenti ebben az évben, ami megegyezik a korábbi várakozásokkal. A nap során a Goldman Sachs pénzintézet 9574 forintról 7786 forintra csökkentette a bank papírjainak célárfolyamát. Az OTP-részvények ára a tegnapi kereskedésben 18,4 milliárd forintos összforgalomban, 187 forinttal, 3,58 százalékkal 5031 forintra esett. A Mol árfolyama 1,47 százalékkal, 19 500 forintra csökkent, a Magyar Telekom pedig 1,48 százalékkal, 665 forintra gyengült. A Richter-papírok árfolyama 0,43 százalékkal, 44 600 forintra erősödött.
Az eurót lapzártakor 287,50 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben. Csütörtök délután 283,83 forinton állt a jegyzés, tegnap virradóra pedig 283,30 környékén mozgott a nemzetközi kereskedelemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.