Még mindig felejthetetlen

Hang-hatás Még mindig felejthetetlen – így lehetne szabatosan magyarra fordítani Natalie Cole két éve megjelent új albumának címét, a Still Unforgettable-t, amelynek jó néhány – ha nem az öszszes – dalát hallhatta hétfő este a Papp László Budapest Sportaréna közönsége.

Tóth Endre
2010. 08. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lemezbemutató koncertsorozata alkalmából jutott el először a magyar fővárosba a hatvanéves művésznő, s lopta be magát a közönség szívébe. Talán többen is úgy voltak vele, ahogyan én: míg csak az énekesnő nevéről és híres felmenőjéről hallottam, gondoltam, a papa, Nat King Cole árnyékában vagy talán inkább árnyékából élő, éppen csak félig tehetséges valakivel van dolgunk, de miután elolvastam egy hosszabb életrajzot, és meghallgattam néhány régi felvételt, egyre kíváncsibb lettem a koncertre. Bevallom, meglepődtem, nagyon is pozitív csalódásról számolhatok be.
Könnyűzenei eseményről lévén szó, meglepően kevés, alig tízperces késéssel kezdte műsorát az est vendége, Horgas Eszter és zenekara. A fuvolista és együttese Joaquín Rodrigo Aranjuez Concertójának örökzöld témájával, a Chick Coreának köszönhetően Spain címen elhíresült fúziós jazzkompozícióval alapozták meg a hangulatot. Nagyjából fél órát játszott az előzenekar, a Rodrigo-témán kívül főképp Piazzola híres dallamai hozták meg a kedvünket. Sajnálatos módon a hangosítással nem voltam megelégedve. A fuvola túl éles és így jellegtelen volt, néha a basszus is lehetett volna kevesebb – vagy inkább a középső szólamokra kellett volna több hangerőt adni –, valamint ritmikai bizonytalanságok is előfordultak. Néha például izgultam a Spain második feléért, de azért szerencsére nem volt sok okom az aggodalomra.
Nagyjából húszperces technikai átállás után színpadra lépett az est főszereplője. Eleinte, a lassú jazzes, R&B-s számoknál azt éreztem, hogy eljárt már Natalie felett az idő, kicsit levegős volt a hangja, ráadásul a minden bizonnyal szándékos, visszhangos hangosítás sem tetszett annyira. Azonban mindezek ellenére is leírhatatlanul könnyed, jóleső légkört teremtett a művésznő igen fiatalos, helyenként kellemes naivságot árasztó kisugárzásával. A műsor felépítése magával ragadott, a hangulat alakulását is – és talán ez nem is annyira csak szubjektív – egy exponenciális függvény képével lehetne illusztrálni. A hangi problémákat egy idő után már nem észleltem, egyre magabiztosabb, élettelibb lett a művésznő vocéja, s mindezt kiegészítette a nagyszerű muzsikusokból álló, precízen, ugyanakkor mégis felszabadultan játszó zenekar. Remekbe szabott feldolgozásokat hallhattunk a későbbiekben, felcsendült egy kis Frank Sinatra, és hallhattuk a híres slágert, a What a Difference a Day Made-et is, hogy csak néhány ismerős címet ragadjak ki. Megható volt az édesapjával előadott virtuális duetteket látni-hallani, amelyek a hangverseny közepe tájékán kerültek elő, elhangzott a jól ismert Unforgettable, továbbá az újabb feldolgozás, a Walkin’ My Baby Back Home is. Egy dal erejéig Horgas Eszter is társult az énekesnőhöz, a fuvola hangja szépen illeszkedett a tetszetős szám hangvételéhez. A koncert vége felé Natalie Cole popos, jazzrockos dalok felé vette az irányt, különösen nagy élményt jelentett a Miss You Like Crazy, valahol itt éreztem először az énekesnő hangjának kiteljesedését. A ráadásszámokot már az álló közönség ünneplése kísérte a minden szempontból igényes koncerten.
(Natalie Cole, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. július 26., vendég: Horgas Eszter.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.