Megemlékezések Liszt Ferenc 200. születésnapján

Dr. Kriston Vízi József
2010. 08. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Örömmel olvastam Lőcsei Gabriella Liszt Ferenc születésének bicentenáriuma kapcsán írt jegyzetét (Magyar Nemzet Műsorújság, augusztus 10.). Igen, a 2011. év több szempontból is kiemelkedő éve lesz hazánknak: az EU soros elnöksége tálcán kínálja a sokoldalú bemutatkozási lehetőséget, amelyek közül a legkézenfekvőbb Liszt Ferenc, a XIX. század első igazi magyar – európai – világpolgára 200. születésnapjának megünneplése, életművének, géniuszának hazai és nemzetközi népszerűsítése, magyarságának – amelyet ő maga is mindig vallott – tudatosítása.
Ennek egyik igen fontos, hazai ötletre épülő eszköze a Liszt útja elnevezésű, új Európai kulturális út megvalósítása. A program sajátosan civil kezdeményezés, amely lehetőséget kínál 22 európai ország több mint 120 városa között a kapcsolatok megteremtésére és megerősítésére. A tervezetet készítője – N. Kemenes Mária kulturális-turisztikai szakértő, a Cziffra Alapítvány magyarországi képviselője és a Matur kulturális utak tagozat elnöke. A szakember 2001-ben helyezte szerzői jogvédelem alá, és azóta küzd a tervezet megvalósításáért. Teszi ezt mindenféle anyagi segítség nélkül, saját erejéből, szellemi és kapcsolati tőkéjéből. Liszt Ferenc emlékének ápolásában – az életútjában szereplő tizenhárom magyar település között – élen jár Tolna megye és annak „fővárosa”, Szekszárd, amelynek a kultúráért felelős vezetői elsőként kapcsolódtak a Liszt útja programhoz. Értékes segítséget jelent továbbá a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület is. Dél-dunántúli megyénkben igen aktív, segítőkész partner a dombóvári Gábor Sándor mestercukrász, a Magyar Rapszódia elnevezésű étcsokoládé bonbonkülönlegesség (hungaricum) kiötlője és immár több mint egy éve folyamatos készítője éppúgy, mint a hőgyészi Apponyi Kastélyszálló vezetése.
Szekszárd városa – amelynek egykori nemes polgára, Augusz Antal különösen mély emberi, jó baráti viszonyban volt Liszt Ferenccel – és a térség hangsúlyos szerepet kap a programban. Így a tervek szerint kilenc nyelven készül egy elegáns Liszt- album – a nemzetközi turizmusban és a diplomáciában egyaránt kiválóan alkalmazható nemzeti ajándéktárgy –, amelynek anyaga a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban lévő néhány Liszt-levéllel is bővül. Hőgyészen nemzetközi képzőművész-alkotótábor lesz Liszt hallgatása közben címmel. A budapesti Civertan Grafikai Stúdió – önkéntes felajánlásként – készíti a www.liszt-utja.hu honlapot, amelyen a tervek szerint minden, ami itthon és külföldön Liszt Ferenchez kapcsolható, elérhető lesz. A program megvalósítását segíti a Matur Közhasznú Egyesület kulturális utak tagozatának létrehozása is. A további együttműködő partnerek között hazai és külföldi kulturális szervezetek és intézmények, turisztikai és más szolgáltató vállalkozások, valamint civil szervezetek találhatók.
Az évek óta készen álló marketingjavaslat elemei egyaránt szolgálják a magyar és európai kultúrát, az oktatást, a közművelődést, a turizmust. De mindenekelőtt a magyar nemzeti öntudatot erősítik és az országról alkotott nemzetközi képet javítják – amennyiben él hazánk azzal a lehetőséggel, amit Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jelenthet. A Liszt útja program védnökéül, a történelmi kötődések egyenes következményeként, Esterházy Antal herceget, valamint Puskás Imrét, a Tolna megyei közgyűlés elnökét kérte fel N. Kemenes Mária, akinek a széles körű szakmai tudása, lelkesedése és kitartása vezetett a mai – talán nem is olyan szégyellni való – helyzetig: a Liszt útja programhoz kapcsolódó partnerek vele együtt ugrásra készen – ám természetesen addig sem tétlenül – várják, hogy a Liszt útján ők is elindulhassanak.

A szerző múzeumvezető, kulturális szakértő

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.