Minden ötödik hitelt késve törlesztenek

Soha nem került még végrehajtás alá olyan sok ingatlan, mint idén január eleje és március vége között. De nem csak a bedőlt hitelek terén döntött rekordot az idei év. A fizetési késedelembe eső kölcsönök száma sem volt még soha ilyen magas: több mint 3,6 millió hitellel van gond.

Csécsi László
2010. 08. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ügyészség előtt a VÉSZ-vezér. Kényszerítés kísérlete miatt emelt vádat Éliás Ádám, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) elnöke ellen az ügyészség, amiért az elnök tavaly júliusban ultimátumot intézett a magyarországi bankokhoz, követelve az árverezési és kilakoltatási moratórium bevezetését. Az ügyészség szerint a vádlott által kilátásba helyezett lépések akár a betétesek rohamát is előidézhették volna. Éliás szerint a vád nem áll meg. Kényszerítésért egyébként akár három év szabadságvesztést is kiróhat a bíróság. (MTI)


Hiába látják a közgazdászok a fényt az alagút végén, úgy tűnik, a bajba jutott hiteltörlesztők körül még nem oszlik a sötétség. Sőt egyre többen vannak azok az adósok, akik bármennyire is igyekeznek, képtelenek időben törleszteni a kölcsöneiket. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) legfrissebb számaiból az olvasható ki, hogy a késedelmes hitelek állománya az idei első negyedévben 8,7 százalékkal gyarapodott. Ez az arány azt jelenti, hogy a nem rendezett tartozások összege gyorsuló ütemben növekszik, annak ellenére, hogy 2009 második felében már csökkenésnek indult a késedelmes állomány. Március végén a hitelek összegének közel egyötödét, 19,1 százalékát fizették késve az adósok, míg három hónappal korábban ez az arány 17,3 százalék volt.
Ha a késve törlesztett kölcsönök darabszámát vesszük górcső alá, akkor egy kissé más irány tapasztalható: 2010. március végén az összes hitelszerződésnek 38,8 százaléka tartozott a problémás kölcsönök közé. Ennek az a magyarázata, hogy az ügyfelek általában a kisebb összegű, fogyasztási célú és személyi kölcsönökkel, kártya-, illetve készpénzhitelekkel maradnak adósak. Ugyanakkor nem túl jó jel, hogy a késve törlesztett kölcsönök értéke folyamatosan növekszik.
A rossz hiteleken belül külön kategóriát képeznek azok, amelyeket már több mint kilencven napja nem fizet az adós. Ezek esetében ugyanis már alig van esély arra, hogy rendeződik a tartozás, vagy a törlesztés visszaáll a rendes kerékvágásba. Jelenleg 2,15 millió hitel tartozik ebbe a kategóriába, míg 2008 decemberében, a válság tombolása közben ez a szám még 1,7 milliónál tartott. Ha az arányokat nézzük, akkor 2008 decemberének végén a kölcsönök 17,6 százaléka tartozott a szinte menthetetlenek közé, míg jelenleg a tartozások 22,9 százalékának van kilencven napnál hosszabb elmaradása.
A fenti adatok különösen rémisztőnek tűnnek, ha azt is figyelembe vesszük, hogy nem szerepelnek benne azok a kölcsönök, amelyek csupán azért nem dőltek be, mert a bankok újratárgyalták azokat az ügyfeleikkel, és valamiféle könnyítést, például futamidő-hosszabbítást léptettek érvénybe számukra. Az újratárgyalt hitelszerződések száma az év első három hónapjában 95 ezerről 131 ezerre emelkedett, miközben ezek állománya nem nőtt lényegesen, sőt a lakossági jelzáloghitelek és az egyéb hitelek körében kifejezetten csökkent. Ez arra utal, hogy a korábban átütemezett hitelek egy része a negyedév során ismét késésbe került: 2008 decemberében az újratárgyalt kölcsönöknek a 0,7 százalékát nem törlesztették az adósok a feltételek módosítása után sem, míg idén márciusban ez az arány elérte a 2,9 százalékot.
A bedőlések szaporodása azt eredményezte, hogy a hitelintézetek az év első három hónapjában sokkal több lakást és házat adtak át végrehajtásra, mint korábban. Az eljárás alá vont ingatlanok száma ez idő alatt 7440 volt, míg 2008-ban egész év alatt 8004, 2009-ben pedig 19 537 lakást érintettek az eljárások. Az idei esztendő első negyedévében értékesített ingatlanok száma meghaladta a négyszázat. Ez jócskán meghaladja a korábbi évek azonos időszakában eladott otthonok számát.

Utolérte a Porschét a PSZÁF. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete kétmillió forint fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte a Porsche Bank Zrt.-t. A hitelintézet több esetben nem tartotta be a banki magatartási kódex rendelkezéseit, így megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.