Ma többek között a Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel zajló, a Jövő Magyarországa címet viselő beszélgetés szem- és fültanúi lehetnek a Fidelitas nyári táborának résztvevői. A közigazgatási és igazságügyi miniszter lapunknak elmondta, hogy többek között várhatóan arról beszél majd Bükkszéken, hogy a mai fiataloknak nagyobb szerepük van a közéletben, mint bármikor az elmúlt húsz évben. Navracsics Tibor – kinevezése óta nem először – azt hangsúlyozta, hogy a megújuló közigazgatásban nagy szaktudással rendelkező, tájékozott és hozzáértő fiatalokra van szükség. A beszélgetés előtt a miniszterrel közösen sajtótájékoztatót tart Ágh Péter, a Fidelitas elnöke, ahol a kormány által már bejelentett, fiatalokat érintő intézkedésekről lesz szó.
A miniszterelnök-helyettesen kívül a Fidelitas táborának résztvevői szombaton találkozhatnak még Lázár Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével, és kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt Magyar országkép az uniós elnökség küszöbén címmel. A polgári oldal iránt érdeklődő vagy elkötelezett fiatalok pénteken a Fidesz polgármesterjelöltjei, Cser-Palkovics András és Láng Zsolt elképzelésit hallhatták a jövő önkormányzatairól, és megismerhették a Fidelitasból indult Nyitrai Zsolt államtitkár és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő kormányzati munkáját.

Rejtélyes hívást kapott kínai nyelven magyar számról? – mutatjuk, mi van mögötte!